2007. május 31., csütörtök

Kék Hold /Ma Amerikában/

2007.május 31. csütörtök


 
Míg Észak-Amerikában idén a Kék Hold május utolsó napjára esik, az időeltolódás miatt Európában, Afrikában és Ázsiában ez június elsején látszik, vagyis nálunk ez nem a második telihold lesz, hanem a júniusi két holdtölte közül az első. Nálunk tehát június 1-én és 30-án lesz telihold, és a 30-ai lesz az ún. Kék Hold. Az egy hónapon belüli második holdtöltét „Kék Holdnak” nevezik, habár a Hold színének nem sok köze van a jelenséghez. Ez a jelenség nem rendkívüli, bár kétségtelenül nem is túl gyakori. Elméletileg egy adott helyen közel két és fél évente fordulhat elő, leginkább a 31 napból álló hónapokban. Mivel a Hold Föld körüli keringési ideje (29,5 nap) és egy naptári hónap hossza nem esik pontosan egybe, előfordulhat, hogy egy évszakon belül nem három, hanem négy holdtölte van. A nevével ellentétben, az ugyanabban a hónapban fellépő második holdtölte semmiben sem különbözik az elsőtől. Olykor azonban előfordulhat, hogy nem a megszokott színben látjuk a Holdat, ennek oka „egyszerű” légköri optikai jelenség. Erdőtűz vagy vulkáni kitörés során olyan apró szemcséjű szennyező anyagok (por, korom) juthatnak a légkörbe, amelyek jobban szórják a rövidebb hullámhosszú kék és zöld színt, ezért a Hold kék vagy akár levendula színben is tündökölhet. Nagyobb szemcseátmérőjű szennyezőanyag esetén pedig a Holdat vörös színben láthatjuk.



/Nat.Geogr./

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése