2007. június 7., csütörtök

A cetekről


2007.június 7.csütörtök
A cetekről


A cetek (bálnák és delfinek) nem halak, hanem éppúgy, mint mi, emlősök és tüdővel lélegeznek. A ceteket fogazatuk alapján különböztetik meg. A szilás cetek az óceánok legapróbb élőlényeivel, planktonokkal, krillekkel (apró rákokkal) táplálkoznak, óránként 2 m3 vizet szűrnek át szájukon, a fogas cetek pedig halakat fogyasztanak. A cetek elevenszülők: két-három évente, 12-15 hónapos terhesség után egy borjút hoznak a világra, ezért nagyon lassan szaporodnak, ami az egyik legfőbb akadálya a múlt században a pusztulás szélére sodort bálnanépesség regenerálódásának. A cetek élettartama, fajtától függően, nagyjából megegyezik az emberi élet hosszával, azaz 80 éves korig is élhetnek. Kommunikációjuk fejlettségét mutatja, hogy csakúgy, mint az ember képesek nemcsak egymással, de egymásról is kommunikálni, információt továbbítani. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy felismerik önmaguk tükörképét, hogy fájdalmukban képesek sírni. Memóriájuk fejlettségét bizonyítja, hogy évtizedekig elválasztott családtagjaikat képesek felismerni hang alapján. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése