 |
Vásárban voltam tegnap délelőtt. Pompás volt az idő, ennek megfelelően hatalmas volt a tömeg is. Nagy élvezettel sétáltam a régiségek sorában - elképedve néhol, hogy mi mindent próbálnak az emberek eladni.
Itt egy vers, kicsit felidézni a tegnapi hangulatot:
Buda Ferenc: Vásárfia
Áll a vásár,
sürög a sokadalom,
rúd hegyiben kuporogva
bámul a bazári majom:
tyű, az idén –
vagy tán sose volt még
ekkora vigadalom!
Serpenyő serceg, sistereg,
szétterjed a pecsenyeillat.
Bandzsalítva egy bajszos bátyó
pohara fenekére pillant.
Zajgó zeneszó zendül,
harsan egy vidám üvöltés.
Félrehordó, vak flintát
kínál a céllövöldés.
Sátrak alatt zajlik az alku,
a terefere,
folyik a cserebere.
Forog a köszörű kereke:
„Lám, nicsak!
Csorba a kés, a bicsak?
Tessék csak! Ide tessék!
Ideje már, hogy megköszörültessék!"
Pörög-forog a köszörűkerék.
Purdékkal teli a kocsiderék.
Ló nyerít, csengő csönög,
száll a sziporka,
babáért, mézeshuszárért
szipog,
könyörög a Borka,
a Dorka.
Megkapja sorba –
hű, be örül!
Kést-ollót a köszörűs,
a kofa nyelvet köszörül.
Harsog a zenebona,
van huzavona,
hűhó, hajcihő,
ám végül gazdára-vevőre talál
a sok portéka, százféle celecula:
tarka papucs, vaskondér, facipő,
szalmakalap,
szíjostor, kajsza csupor,
míg a szorgosan forgolódó
pálcikán
illatos felhővé hízik
a vattacukor.
Tompul már,
szürkül a fény áradata,
a forgatag elcsendesedik.
Gyékényről a maradék árut,
sátorcölöpökről a ponyvát összeszedik.
Bácsi az székről
csúszik lefelé,
a Nap meg az égről,
majd egyike is meg a másika is
végre pihenni ledűl.
Csillag gyúl fönn a magasban,
s a vásár víg zaja lassan
elül.
Nyűgös, nyafogó gyermek
az
anyja ölében megszelidül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése