2007. október 4., csütörtök

Szputnyik

2007.10.04.csütörtök
a

 50 éve történt, hogy a Szovjetunió Föld körüli pályára bocsátotta a Szputnyik-1 első mesterséges holdat, amely 24 500 km/órás sebességével 95 perc alatt kerülte meg a Földet.A Szputnyik-1 mindössze 83,6 kg-os volt. Felépítését tekintve egy 58 cm átmérőjű alumíniumgömb volt, amelynek egyik oldalán négy darab, 2,4 m-es antenna nyúlt hátra. A kis műhold két rádióadót vitt magával. Az adók adásteljesítménye 1 W volt. A rádióadó a mára legendássá vált bip-bip-bip csipogást sugározta, melyet a világ minden táján sikerült fogniuk a rádióamatőröknek. A rádióadás méréseiből sikerült meghatározni, hogy a Szputnyik pályája milyen határok között változik (földközelpont 215 km, földtávolpont 935 km).

Az akkumulátorok kimerülését követően a szondát optikai úton – távcsövekkel – kísérték nyomon egészen addig, míg 92 nappal a startja után, 1958. január 4-én a légkör fékező hatására olyannyira le nem lassult, hogy visszasüllyedt az atmoszférába és elégett. Összesen 1440 keringést teljesített meg, melynek során 70 millió kilométert tett meg.

A rakétaindítással, de legfőképpen azzal, hogy a kis szonda keringése során többször is elhaladt az Egyesült Államok felett, a szovjetek elérték a kitűzött propagandacélt, Amerikában pánikként élték meg az emberek a "fejük felett repülő vörös űrhajót". Az amerikai sajtó "hathatós támogatásával" az emberek megértették, hogy a Szovjetuniónak olyan fegyver van a kezében, amellyel a világ bármely pontjára képes eljuttatni egy bombát, esetleg atomtöltetet, így az otthonaik a történelem során először kerültek közvetlen veszélybe. Az amerikai közvélemény azonnali visszavágást várt el a kormányától, ezért Eisenhower elnök megalapította a NASA-t az erőfeszítések koordinálására és meghirdette az „űrversenyt”. Ez az időszak 1957 és 1975 között tartott. Az időszak végének az 1975 júliusában lebonyolított közös szovjet-amerikai repülés az Apollo-Szojuz-program számít. Bár az űrverseny a hidegháború megszűntével lezártnak tekinthető de eredetileg a szuperhatalmak a világűr meghódítását kirakati tárgyként használták fel, bemutatandó a világnak, hogy mennyire élen járnak a csúcstechnikában.




. . Ma már az „ISS” / International Space Station / kering fölöttünk. A Nemzetközi Űrállomás egy emberek által lakott kutatóeszköz alacsony Föld körüli pályán, az egyik legdrágább és legnagyobb űreszköz az űrkutatás történelmében. A programban 16 ország vesz részt: Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Kanada, Brazília és az ESA 11 tagállama. Brazília és Olaszország a NASA-val kötött külön szerződéssel is részt vesz. Az űrállomás Föld körüli pályán kering kb. 360 km magasságban, amelyet alacsony földkörüli pályának neveznek. A légköri fékezőhatás és a pályamódosítások miatt a pályamagasság néhány kilométert változhat. Az űrállomás átlagosan 100 métert veszít naponta pályamagasságából. 92 percenként kerüli meg a Földet. Építése 2010-re fejeződik be, ekkor hermetikus térfogata 1200 m3 lesz, tömege 419 tonna, energiatermelése 110 kW, teljes hossza 108,4 méter, a modulok hossza 74 méter és hat fős személyzet dolgozhat majd rajta.

 Tegnap a 3SAT Tv csatornán egész nap az űrkutatással foglalkoztak. Mivel rádiót nem hallgatok, háttér-tv-zek. Egy érdekes hír ragadt meg a fejemben, nyilván azért, mert olyan hihetetlen - pedig hát nyilván igaz: Egy űrhajós ruha épp annyiba kerül, mint egy utasszállító szuperszónikus repülőgép, és mindösszesen 15 alkalommal használják, aztán eldobják. Megáll az ész........

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése