2007. november 12., hétfő

Litfass-oszlop és kuka

2007.11.12.hétfő

 Ma már úton-útfélen, jártában-keltében hirdetőoszlopokba, óriásplakátokba botlik az ember. Olyannyira sok van belőlük, hogy szinte már fel sem tűnnek, sokszor bambán megyünk el mellettük. Ám valószínűleg nem volt ez mindig így. Vajon milyen múltra tekint vissza az első hirdetőoszlop?
 A hirdetőoszlop a XIX. század közepe táján "született". Létét egy pozsonyi nyomdásznak, Litfass Ernőnek köszönheti. Őróla nevezik Németországban ma is Litfass-oszlopnak. Litfass Ernő Sopronban, majd Bécsben volt nyomdászsegéd, később pedig Naumburgban, majd Berlinben alapított saját nyomdát. Naumburgban állította fel a piac közepén az első, kőből készült hirdetőoszlopot, amelyen eleinte csak saját nyomdájának árait tette közzé. Ám ennek az oszlopnak olyan nagy sikere volt, hogy rövidesen egész Német-, majd Franciaországban is elterjedt. Az utcai hirdetések nyomaira már az ókori római leletekben is találunk utalást. Ezeket az utcai "reklámokat" albumoknak nevezték, amely szó az "albus", fehér jelentésű melléknévből származik. Értesítések közhírré tételére falrészeket meszeltek fehérre, és azokra fekete vagy piros betűkkel festették a hirdetményeket. Egy Pompeiiben kiásott ház falán ez olvasható: "Vándor, haladj innen a 12. toronyig, ott Sarinusnak bormérése van. Látogasd meg azt. Üdv veled!" .  



Semmi összefüggés a fentiekkel, csak úgy eszembe jutott /BB egyik kedvenc témája/: tudod-e, hogy mitől 
KUKA a kuka ?
 


   Az mindenki tudja, hogy a kuka jelentése szemetes-edény, szemét-tartó. A kuka szó a köznyelvben az 50-es évek végén tűnt föl, amikor megkezdődött a zártrendszerű szemétszállítás. Addig ugyanis csak fölöntötték a szemeteskocsi tetejére a következő vödör szemetet. A ma is használatos szemétszállítási technikát egy német gépgyár fejlesztette ki, a "Keller und Knappich Augsburg", rövidítve KUKA.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése