2007. november 19., hétfő

Szétdurran az agyam !!!

2007.11.19.hétfő

Na, most legalább tudom, hogy mit is éreztem egész nap... A vihar előtti csendet. Csak most este olvastam a DN-ben ezt a cikket, és rettentően fel vagyok háborodva !  




"Nem egyszer felmerült már, hogy elköltöztetik eddigi helyéről a vásárcsarnokot. A bőrgyár helyére vagy az Expo Centerbe való áttelepítésről akár már januárban döntés születhet, a kereskedők viszont már most zúgolódnak. Hamar paprikás lett a hangulat körülöttünk a vásárcsarnokban, amikor vásárlókkal és kereskedőkkel közöltük: arról írunk cikket, hogy elköltöztetik a csarnokot, mégpedig vagy a bőrgyár területére, vagy az Expo Centerbe.  
Volt olyan kereskedő, aki előbb egész egyszerűen nem akarta elhinni, hogy komolyan beszélünk, majd hevesen érvelni kezdett amellett, miért is tartja rendkívül rossz ötletnek ezt. Épp ezért megörültünk Bretter Zoltán SZDSZ-es önkormányzati képviselőnek, aki éppen akkor haladt el mellettünk. Megállítottuk, erősítse meg az információt. Bár ő előbb arra terelte a szót, hogy szerinte a sajtó sokszor ír olyanról, aminek nincs alapja, közbevetésünkre – hogy Tasnádi Péter polgármesterrel beszéltünk erről, s ő bizony két lehetséges helyszínt is megjelölt, januári döntést helyezve kilátásba –, a szabaddemokrata politikus témát váltott.
 A véleménye mellett továbbra is lázasan érvelő kereskedőtől Bretter megkérdezte: amit most lát, az valóban egy kulturált vásárcsarnok, piac benyomását kelti-e? A majd húsz éve itt standot bérlő fiatalember egyebek mellett leszögezte, ha elköltözik a piac, akkor ő felhagy az iparral. Szerinte ez lenne ugyanis az utolsó szúrás a kereskedőkbe, termelőkbe, amitől végleg elvéreznének. 
Neki több mint tizenöt éves kemény, fáradságos munkája menne veszendőbe, amellyel kiépített magának egy meghatározó vevőkört, akiknek jó része szerinte nem menne el máshová, a belvároson kívülre, hanem a legközelebbi boltot választaná. A pécsiektől és a vidékiektől elvennék a megfizethető áron elérhető, kitűnő magyar minőséget – vélekedett. A körülöttünk állók hozzátették: ide vagy a közelbe minden városrészből érkeznek buszok, és itt van a távolsági buszpályaudvar is. A vidékiek pedig a vevők legalább harminc százalékát teszik ki."  
Hát ha ezt megteszik - márpedig úgy tűnik, ebben a városban tényleg mindent meg lehet tenni annak a maroknyi embernek, akiket ráadásul mi választottunk ! - szóval ha megteszik, esküszöm, egyike leszek a tünetés-szervezőknek ! Az alábbi címen lehetőség van vélemény írásra. Írjatok, tiltakozzatok, hátha meghallgat bennünket valaki !  
http://w3.bama.hu/index.php?apps=cikk_hozzaszolas&cikk=103958

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése