2007. december 19., szerda

Még megérhetem...

2007.12.19.szerda
 2013-ra eltűnhet a sarkvidéki jég


1979-ben ilyen volt...
  Amerikai tudósok az eddigi egyik legdrámaibb előrejelzéssel sokkolták a közvéleményt, mely szerint 5-6 éven belül a nyári időszakban teljesen eltűnhet a jégtakaró az Északi-sarkról. A BBC értesülései szerint Wieslaw Maslowski professzor, az Amerikai Geofizikus Unió egyik gyűlésén bejelentette, hogy a korábbi elképzelések alulbecsülték a jégtakaró visszahúzódásának mértékét. A nyári olvadások következtében az Északi-sark jege 4,13 millió négyzetkilométernyi területre csökkent, amely a legkisebb az emberiség történetében. A kutatók nem vették figyelembe ezt a jelenséget az előrejelzések összeállításánál, azokat ugyanis 1979 és 2004 közt begyűjtött adatokra alapozták. Maslowski csoportja nemzetközileg is elismert arról, hogy dátum-modelljeik részletessége jóval előbbre járnak a többi kutatócsoporténál. Míg a szakember becslései alig fél évtizedre teszik a sarkvidéki jégtakaró eltűnését, a többiek jellemzően 2040 és 2100 között jósolják a nyílt sarkvidéki óceán nyári megjelenését. A montereyi intézet kutatója szerint ez utóbbi modellek alaposan alulbecsültek bizonyos olvadási folyamatokat. Maslowski úgy véli, sokkal valószerűbben kell integrálni az az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán felől az Északi-sark térségébe áramló melegebb víz hatását.
2005-re ilyen lett.... .  

„Az elméletem szerint a globális éghajlati modellek alábecsülik az ilyen módon a térségbe jutó hő mennyiségét” – magyarázta a tudós. „Ennek az oka, hogy az űrből készített felvételek alacosny felbontása meggátolja, hogy egyes fontos részleteket kimutassanak a kutatók. Mi nagyfelbontású regionális modellt készítettünk a Jeges-tengerről és összevetettük a valódi légköri adatokkal. Így jóval pontosabb előrejelzést tudtunk készíteni.” Az eddigi – 1979 és 2000 között rögzített értékeken alapuló - hosszútávú becslés a minimális átlagszintet 6,74 millió négyzetkilométerben határozza meg. Az idei 4,13 millió négyzetkilóméteres érték eltérését talán az szemlélteti a legjobban, ha belegondolunk: 2,61 millió négyzetkilométer Texas és Alaszka területének összegével egyenlő, illetve tízszer akkora, mint az Egyesült Királyság. „A jég gyorsabban vékonyodik el, mint ahogy a területe csökken, ennek ellenére több modellben is vastag rétegként kezelik a jégtakarót” – tette hozzá a brit szakember. „A nyílt víztükörről visszaverődő napsugárzás pedig felgyorsítja ezt a folyamatot. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy hullámzó ciklus, hanem egy egyre gyorsuló jelenség. Ahogy minél nagyobb területen válik szabaddá a víztükör, annál súlyosabb következményei lesznek a jégtakaróra nézve. A legvégén egészen hirtelen tűnhet el a sarkvidéki jégsapka. Talán nem 2013-ban, de 2040-nél jóval korábban be fog következni.” „Wieslaw kicsit agresszív az előrejelzését illetően, azonban egy nagyon jól képzett szakemberről beszélünk, ezért nem lennék meglepve, ha végül neki lenne igaza” – tette hozzá Dr. Mark Serreze az amerikai National Snow and Ice Data Center (NSIDC) kutatója. /HVG/ Ezt is olvasd el ! : http://www.hirado.hu/cikk.php?id=249803

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése