2008. április 28., hétfő

Ijesztő jövőkép a Nílus-deltában

2008.04.28.hétfő

A kutatók előrejelzései szerint Egyiptom északi partjainak falusi települései és nagyvárosai pár évtizeden belül egyaránt víz alá kerülhetnek, milliók válhatnak menekültté, és az ország kulturális örökségének jelentős része is örökre elveszhet majd. Alexandria öblének mélye kincseket rejt: a Franck Goddio vezette kutatócsoport évek óta turnézik azzal a vándorkiállítással, amelyen a pár éve talált leleteket állítják ki. A múlt azonban megismétlődhet: a városban a Földközi-tenger hullámai lassan átcsapnak a tengertől védő falakon, és azokon a betonelemeken, amelyek a várost az emelkedő tengerszinttől hivatottak megvédeni. 

Nem tartanak majd ki azonban ezek sem, ha az előrejelzések igaznak bizonyulnak, és a század végére a tenger szintje 1-1,5 méterrel lesz magasabb majd. A Nagy Sándor által nagyvárossá emelt, ám minden bizonnyal korábban is jelentős településnek számító Alexandria egykori épületei közül ma nagyon kevés áll: azok többségét földrengés vagy a természetes erózió mosta az öböl mélyére. Emad Khalil, az angliai Southhampton Egyetem víz alatti régésze szerint nagyon sok mai épület is hamarosan erre a sorsra juthat majd. Szerinte nem csak az emelkedő tengerszint jelenthet veszélyt, hanem az öböl védfalainak elhanyagolt állapota is. Bár a városban élők nem érzik a következményeket, az egyiptomi lapok szerint egyre több a panasz azzal kapcsolatban, hogy az emelkedő tengerből egyre több sósvíz jut a termékeny Deltába, és tönkreteszi a termést. 

A só az 1930-as évektől vált érezhetően észrevehetővé, ám a folyamat mára egyre gyorsul. Mindez hatással van a beruházásokra: a Földközi-tenger partján fekvő városokban egyre kevesebb beruházó építkezik, mert attól tartanak, hogy a terület előbb utóbb úgyis víz alá kerülhet. Szalah Szolimán, az Alexandriai Egyetem rovarirtó vegyszerekkel és mérgekkel foglakozó részlegének vezetője szerint a Delta pusztulását az Aswan-gát 1970-es megépítése gyorsította fel, tönkretéve a folyó természetes folyását. A Nílusnak ugyanis akkortól nem volt elég ereje, hogy távolt tartsa a tengervizet. Elmondása szerint a klímaváltozással Egyiptom szép lassan elveszítheti mindazt, ami miatt az ókori civilizációk egyik bölcsője volt. A negatív hatásokat a kormányzat is megpróbálja csökkenteni, terveikben a lakosság átköltöztetése, genetikailag módosított növények meghonosítása és gátak és védfalak építése egyaránt szerepelnek, hogy ezekkel is megóvják a Nílus torkolatvidékét. Bár a Gazdasági Minisztérium szerint 2020-ra a Delta 15 százaléka víz alá kerülhet, a közvéleményt ez jelenleg egyáltalán nem, vagy csak alig érdekli. http://www.mult-kor.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése