2008. április 14., hétfő

Tóth Árpád

2008.04.14.hétfő
* 1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András kőfaragó mester volt, édesanyja Molnár Eszter, egy aradi ács-segéd leánya. * 1889-ben a család Debrecenbe költözött. Gyermekkorát itt töltötte. Nem fejezte be tanulmányait, újságíró lett. Betegeskedő és visszahúzódó volt egész életében. * 1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar-francia szakos bölcsész. * 1908-tól a Nyugat munkatársa, mely közölte a verseit. Súlyos anyagi gondokkal küszködött, melynek eredményeként 1909-ben abbahagyta tanulmányait. Visszaköltözött Debrecenbe, s októbertől a Debreceni Független Újság színkritikusa lett. * 1911-ben a Debreceni Nagy Újság munkatársa. * 1913-ban ismét anyagi nehézségei voltak, Budapestre ment, ahol házitanítói állást vállalt. * 1915-1916-ban többször felkereste a tátrai hegyvidéket, tüdőbaját gyógyítani. * 1917-től Hatvany Lajos újságának, az Esztendőnek volt segédszerkesztője. Feleségül vette Lichtmann Annát. * 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választották. * 1920-ban született lánya, Eszter († 2001). * 1921-ben az Est munkatársa lett. * 1928. november 7-én, mindössze 42 évesen hunyt el Budapesten. Korai halálát tüdőbetegsége okozta. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Búcsúztatóján Babits Mihály tartott beszédet. /Wikipedia/ Itt /is/ olvashattok még róla: http://literatura.hu/ . .



Tóth Árpád: Betűk, betűk...
.
Betűk, betűk, ti téveteg vonalkák, 
Szeszélyetek mi cél felé halad? 
Ti, búm guzsallyán sodrott halk fonalkák, 
Mivé lesztek ma ujjaim alatt? 
Nem is tudom: szövöm csak s bontom árván
 A kusza dalt, s a tompa öntudat 
Bús Penelope-kedve, mit se várván, 
A rokka vak pergésén elmulat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése