2008. június 26., csütörtök

Egy ritkaság: a kecskefejő /lappantyú/

A mai döglesztő délutánon róla láttam egy nagyon érdekes filmet. Itt egy kis ismertető róla:





A kecskefejő – lappantyú, álomfilkó, álmosmadár, bagolyföcske, kecskeszopó, éjjelifecske – Magyarországon rendesen előforduló, bár sehol sem gyakori madár. Megtelepszik a síkságon éppen úgy, mint a dombos és magasabb hegyvidéken. Inkább a ritkásabb erdők, vágások és erdőszélek madara, a zárt szálerdőt nem kedveli. Költözködő madár, amely néha igen korán, március havában is jelentkezik, de leginkább április folyamán, sőt a magasabb vidékeken májusban érkezik meg. Ősszel néha elég sokáig itt marad, úgyhogy szeptember végén, sőt októberben is láthatók egyesek. A nagyobb városokban is alkalmilag megtelepül.

Rigó nagyságú, de hosszabb madár, melynek sok különös tulajdonsága van. Nagyon finom, lágytollú madár, tollazata, színezete pedig nagyon emlékeztet a baglyokéra, avval a különbséggel, hogy kevés benne a baglyok tollának a sárgasága s annál több a hamuszürke, sötétbarnán és elmosódva tarkálva. 
A fark két középső tolla szép szürke, feketés pontokkal és szakadozott rovásokkal. Feje nagy; szeme sötét és nagy, barna, az alkonyat sötétjében is látó szem. 
Csőre piciny, mögötte azonban roppant nagy, öblös száj nyílik, melyet felső széle felől erős sörték tesznek fogóssá. Lába kurta, gyenge. 
Fészke nincsen. Fészekalja két fehéres, sötétebben felhőzött és mintegy márványozott tojás, melyet az erdőben a puszta földre letojik és ott ki is költi.
  A kecskefejő, az alkonyat és késő est madara. A mint a nap leáldozott és terjedni kezd a kora est homálya, a kecskefejő elhagyja nappali tanyáját, mely vén fák ágain van, a melyeken hosszában telepedik meg, úgy, hogy színével mintegy beléolvad a kéreg színébe; szárnyra kap és sajátságos imbolygó, de sebes röpüléssel neki iramodik a síkságnak, az erdők tisztásainak vagy nyíltabb közeinek és mint a fecske, röptében kapkodja el az éjjel járó bogárságot, e között még a legnagyobb pilléket is.  
Nagyöblű szájából és abból kigondolva, hogy a kecskefejő járáskelésében sokszorosan ellátogat a marhaállások tájára, ott levágódik, ismét szárnyra kap és lappangva keresgélni látszik, ráfogja balgatag emberek hite, no meg egy kicsit babonája is, hogy azért jár a jószág körül, hogy elszopogassa a tejet. Pedig dehogy! Minden pásztorember és szemes gazda tudja, hogy a marhaállások hulladékjában nagyon megterem a bogárság és hogy ez alkonyatkor kel szárnyra, hogy nászt tartson; tudja ezt a kecskefejő is és éppen ez a bogárság csábítja a jószág állásai felé. Hasznos, védelemre érdemes, már elég ritka madár. /Brehm: Az álatok világa/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése