2008. június 25., szerda

Nehéz nap után, röviden

Igazán nem akarnék panaszkodni, de kemény egy napom volt... Hajnali fél 5-től szinte mostanig "üzemben voltam" - millió intéznivalóval. Most még érettségi-találkozóm ügyében feltétlenül meg kell írjak 2 levelet, így hát ez a bejegyzés rövid lesz.
Az első kép Bercike, amint rendszeresen /most is/ megpróbálja megmondani, hogy miképp kell a billentyűzetet /szerinte/ használni. Itt kissé már belefáradt az oktatásba, mert általában a klaviatúrán táncolva tart gyakorlati bemutatót.



 
A másik kép tegnap este készült. 7 után felmentünk Lilivel a Dömörkapuhoz. A dögmeleg város után nagyon kellemes volt a hűvös, jó illatú levegőben, leszámítva az ott gyakorlatozó mintegy tíz kungfut, vagy nemtudommi /japán-botos-harcot/ gyakorló férfit. Folyton az járt a fejemben, hogy hol fogják ezt a tudást majd használni ? No de nem erről akarok írni. Mint az alábbi képen látható, gyönyörű fenyőtinórúkat találtam. A harmadik - pedig az akkora volt, mint ez a kettő - nem hoztam haza, mert annyira kukacos volt. Ezeknek is a szárát, meg a kalap egy részét már ki kellett dobnom, de azért egy gombás-tojáshoz elégséges volt. Azt elfelejtettem lefotózni, mert mire oda jutottam, hogy elkészítem, olyan éhes voltam, hogy befaltam fotózás nélkül...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése