2008. október 17., péntek

Gratulálok !


 120 éve először jelent meg a National Geographic Magazin az újságosoknál.
Az 1888 októberében megjelent National Geographic vékony, szakmai jellegű lap volt, egyszerű téglavörös borítóval, melyet a kétszáz alapító tag kapott meg. Az első számban Hatalmas hóvihar címmel meteorológiai témájú cikk jelent meg, melyet a vihar életszerű bemutatása is színesített. W. J. McGee geológus azonban kifogásolta, hogy a tanulmányokban és a folyóiratban általában „sok az illusztráció és a nem tudományos jellegű leírás”. Ugyanakkor az elkövetkező években a folyóirat korai számait gyakran érte az az igazságtalan kritika, hogy túlságosan is tudományos a stílusa, és voltaképpen azoknak szól, akik már amúgy is az ismeretek birtokában vannak, a többi olvasót viszont elriasztja. 1891 áprilisában a társaság megjelentette az Összefoglaló beszámoló a Mount St. Elias expedícióról című írást. Ezt az expedíciót – bár az Amerikai Geológiai Társasággal közösen támogatták – tekinthetjük a National Geographic Society első felfedezőútjának, amelyet azóta több ezer olyan expedíció és kutatási program követett, amelyet a Társaság 
szponzorált.

Az addig rendszertelenül megjelenő National Geographic 1896 januárjától havonta jutott el az olvasókhoz. A fiatal, mindössze 23 éves új főszerkesztő, Gilbert H. Grosvenor találékony irányításával a National Geographic tudományos földrajzi folyóiratból a való világot föltáró lappá vált, és egyben az amerikai újságírásra is maradandó hatást gyakorolt. Grosvenor a szerzőktől életteli, magával ragadó stílust várt, mely ugyanakkor elég egyszerű és közvetlen ahhoz, hogy az olvasó maga elé képzelhesse a helyszínt. 

Gilbert H. Grosvenor hozzájárulása a National Geographic Society és a folyóirat sikeréhez felmérhetetlen jelentőségű. 1954-ben visszavonult, és a NGS tanácsadó testületének (Director of the Council of NGS) elnöke lett. Fia, Melville Bell Grosvenor követte őt a főszerkesztői székben, és tíz év alatt a tagság száma több, mint kétszeresére, 5,5 millióra nőtt. A National Geographic úttörő jelentőségét a képes újságírásban a tördelés és a színes fénykép használata határozta meg (a Lumiere autochrom volt az első kereskedelemi forgalomban használt eljárás színes felvételekhez, Franklin Price Knott is ezt használta a tunéziai földművesről készített híres fotójához, mely 1916 szeptemberében jelent meg a lapban). 

Ebben a folyóiratban jelentek meg először éjszakai felvételek állatokról, itt láthattak az olvasók először víz alatti fényképeket (1926-ban a magazin fotósa, Charles Martin és a kutató, W. H. Longley készítette az első természetes színű víz alatti felvételt), itt közöltek először nagy tömegben színes fotókat (1926 februárjában jelent meg az első teljesen színes szám), és itt használtak először hologramot a címlapon. 1959 óta a National Geographic minden száma színes borítóval jelenik meg. 




 A National Geographic Society nemcsak beszámolókat közöl távoli tájakról, hanem azok felfedezésében és megismerésében is kulcsszerepet vállal. Az 1970-es években a folyóirat vezetősége szembeszállt azzal a korai időszakban megfogalmazott alapelvvel, hogy a folyóirat „csak kellemes természetű információkat közölhet országokról és népekről, és kerülnie kell minden kellemetlen vagy alaptalan kritikát”. Gilbert M. Grosvenor, az első főszerkesztő unokája és utódai vezetése alatt a folyóirat már olyan, vitákat kiváltó témákkal is foglalkozott, mint a környezetszennyezés, a nukleáris energia, az illegális vadkereskedelem és az emberi evolúció. Ezen kívül a társaság megalakulása óta több mint 6000 expedíciót és kutatási programot támogatott anyagilag. 
1995 óta – azóta jelenik meg a folyóirat japánul – National Geographic Társaság új fejezetet nyitott a magazine történetében: hozzájárulásával és ösztönzésével megkezdődött a National Geographic nemzeti kiadásainak sora. Ma már (a National Geographic Magyarországgal együtt) a magazin 21 nyelven és összesen 23 kiadásban jelenik meg – olvasóinak számát mintegy 45 millióra becsülik. /Nat.Geo/


  Gratulálok és kívánom -önző módon persze elsősorban magamnak -, hogy továbbra is olyan színvonalas újság legyen, amilyen eddig volt ! Öröm rákattintani !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése