"...Ellenségeskedésünk háza gyűlöletvirágokkal díszített..."

Míg egy kicsit összekanalazom szétesett lelkem és idegrendszerem, küldök Nektek egy olvasnivalót. /Természetesen Szurikáta ajánlata - de nekem nagyon tetszett./ Nem csak a webhelyet gépelem be, hanem ide másolom az egész szöveget. Érdemes végigolvasni:

Utazás a jövő körül Lengyel László Népszabadság 2008. november 8.
A jövő feltáratlan kontinens. Most egy pillanatra, az új amerikai elnökkel megláthattuk az ismeretlen föld körvonalait. Az amerikai választók, rácáfolva előítéleteinkre, változásra, kalandra, előítélet nélküli világra szavaztak. Reményt adtak nemcsak maguknak, a világnak is. Ránk fér. Ki ne kérdezné magától: hol lesz a helyünk, merre lesz az utunk, kivel megyünk együtt, a jövő körül utazva? Származik-e az amerikai, és a belőle következő világméretű változásokból nekünk is hasznunk? Amerika és a világ nagy lehetőséget kapott. Az Obama-jelenség a Kennedy-jelenséghez hasonlatos: legalább akkora lelkesedést vált ki a világban, mint otthon. 
Amerika és a világ nem fogja visszagombolni a rosszul begombolt mellényt Roosevelt-ig és a harmincas évekig, de a Clinton-Carter gomboktól tovább gombol a Kennedy testvérekig. Ha a válság inkább emlékeztet a vietnami háború utáni, nixoni, hetvenes évekbeli válságra, úgy a demokratáknak Nixon elé kell menniük, tanulva az elmúlt évtizedekből. Ez sok tekintetben igazolja az elmúlt évek nagy európai kritikusait, Helmudt Schmidtet és Jacques Delors-t. 
Amerika és Európa baloldali gondolkodói újra gondolhatják a jövő távlatait, nem Clinton-Blair-Schröder évtizedes mértékkel, hanem fél évszázad tapasztalatait figyelembe véve. Reménykedem a gazdasági válság megoldása mellett egy új, elfogulatlan, az erő- és erőszakelvű politika helyetti tárgyalás- és békés megoldás elvű kultúrában, mint az életvilágok nagy átalakulásában. Ahogy a hatvanas évek radikálisan megváltoztatta a mindennapi életről kialakított felfogásunkat, majd az elmúlt húsz év megint más kultúrát virágoztatott fel, hiszem, hogy a legnagyobb változás kulturális lesz, megint Amerikából kiindulva, de Európával és Ázsiával karöltve. Soha többé nem gondolkodhatunk majd a mai módon nők és férfiak, szülők és gyermekek, öregek és fiatalok, különböző nemzetiségűek, fajúak, vallásúak egymás közti viszonyáról.  
Obama aggasztó üzenete a magyar politikai elitnek. Olyan politikus, aki nem folytatója az elmúlt évtizednek, aki képesnek látszik nemcsak a válság kezelésére, de új amerikai és világrendszer kialakítására. A magyar politikusok valamennyien az elmúlt évtizedbe gyökeresedtek. Külön-külön és együtt megöregedtek, kifakultak, egy meghaladott történelmi korszak emberei. 
Hogyan adhatná elő Orbán Viktor, hogy ő a jövő ígérete, amikor húsz éve van a színpadon? De Gyurcsány Ferenc se léphet elő a függöny mögül, s énekelheti a "most jöttem" nagyáriát, mert már minden énekes-táncos szerepet előadott. Érdekes Tölgyessy hasonlata a válságkezelő Kádár János és Gyurcsány között. Két politikus, akik rugalmasan reagálnak rendszereik bukására, és sikeresen hosszabbítják meg a haldoklást. Demokráciánk állapotát mutatja, hogy Tölgyessynek igaza van. Kádárnak nem lehetett, de Gyurcsánynak vajon miért nincs alternatívája. Igen, a pénzpiaci szereplők és a nemzetközi életet meghatározó politikusok leértékelték Gyurcsányt, de tudomásul vették, hogy rosszabbul járnának Orbánnal. 
Ha akarták volna, az IMF-EU-csomagot új kormányhoz kötik, választással vagy anélkül. De Orbán nem kellett se Amerikának, se Európának. Amerika politikusai nem méltatták arra, hogy fogadják. Merkel és Sarkozy nem is válaszoltak levelére. Obama vagy Brown, Steinmeier vagy Zapatero bizonyosan nem Gyurcsányban gondolkodnak majd, de nem sikerült senkit találni a baloldalon, akit a helyére behívhattak volna. Obama úgy győzött a megosztott Amerikában, hogy sikerült megőrizni egységét. 
Egy fekete elnökjelölt nem megosztó, hanem öszszekapcsoló jelöltnek bizonyult. Soha nem merte, akarta, tudta fölvetni republikánus politikus, hogy Obama és választói ne tartoznának a nemzethez, ne lennének amerikaiak. De senki nem vetette a McCain és a republikánusok szemére, hogy nem részei az amerikai demokráciának, mert fundamentalista keresztény vagy szélsőséges nemzeti választóik vannak. Magyarországon az egyik fél megtagadja a másiktól a nemzethez tartozást. 
Ha Gyurcsányra és a szocialistákra szavazol, nem vagy magyar. A másik oldal kizár a demokráciából. Ha Orbánra és a Fideszre voksolsz, nem vagy demokrata. És ugyan elfogadhatja-e a nem magyarok, az idegen szívűek bármilyen gondolatát, eszméjét, tettét, aki igaz magyar? Lehet-e igaza bármiben egy nem demokratának, aki diktatúrát, a nemzetből való kitaszítást készíti elő az egyedüli demokraták számára? Nem, nem soha. Obama és McCain meg tudtak állapodni a pénzügyi válság megoldásáról a kampány kellős közepén. És bizonyosak lehetünk, hogy Amerikában nem következik "egész pályás letámadás". 
Gyurcsány és Orbán nem tudtak megegyezni. És biztosak lehetnek abban, hogy a másik lerohan mindent és mindenkit, ha győz. Hatalom, pénz, intézményi háló, információ sajátokról és a másikról - a győztes mindent visz. Itt kizárólag az erő(szak) számít. Ész, érdem, igazság nincs. Lesz-e rövid időn belül olyan 35 és 45 közötti szocialista és/vagy baloldali politikus nő vagy férfi csapatjátékos, akit nem láttunk a politikai színpad közepén az elmúlt években, és aki kellően képzett a nagypolitika ügyeiben, képes egy csapatot koordinálni, eszméit és gyakorlati instrukcióit magáévá tenni. 
Aki tudja, hol van Magyarország, aki látta már Európát és Amerikát, dolgozott már önkormányzatban vagy minisztériumban. Aki nem okosabb, szebb, erőszakosabb mindenkinél, de képes egy szobában megmaradni nála okosabb, szebb és erőszakosabb emberekkel, nem maga gondol ki, dönt el, intéz mindent. A körülötte ülők pedig nem a történelem bizalmasainak képzelik magukat, hanem olyan "hercegi tanácsadóknak", akik értik a politikai realitások és a szakmai elvek különbözőségét. 
Lesz-e olyan politikus, aki nem(csak) kampányra, szereplésre készül és vágyik, hanem valamilyen személyes és közösségi programot is meg szeretne valósítani. Aki nem szétválasztani, hanem összekötni akar. Meg van győződve róla, hogy a jobboldaliak is demokraták, a demokrácia nem a baloldaliak monopóliuma. Támad-e a jobboldalon ugyanilyen korú női vagy férfi politikus, aki megismerte Európában a modern jobboldalt, aki polgári és nem nemzeti Magyarországot akar? 
Aki gyakorlati munkában felismerte, hogy a politika nem tagadás, obstrukció, hanem építés, az ellenzék nem ellenség, hanem bíráló partner. Aki nem népgyűlésekre öblögeti a torkát, hanem helyre akarja állítani a magyar konzervatív tábor jó hírét a világban. Aki csillapítja, és nem hergeli a nemzeti radikális szavazókat, aki nem kizár a nemzetből, hanem kilép a nemzeti és vallási gettóból a többiek felé. Ugye, lehetetlen. Hiába mondta Paul Ricoeur, hogy embernek lenni annyi, hogy képesek vagyunk a másik nézőpontjába helyezkedni - nem ránk gondolt. 
Ellenségeskedésünk háza gyűlöletvirágokkal díszített. Ki akarna belépni ide?