2008. november 23., vasárnap

Macska kaland

Tegnap estefelé, amikor a géphez ültem, nem volt netünk és fogalmam sincs, mitől lett aztán úgy 9 után, akkor meg már én mást akartam csinálni /=Tv nézés/ s emiatt maradt el a „szokásos” napi szövegem. Be akartam volna számolni Berci sikeres műtétjéről /12 ezer/ de aztán ma reggelre produkáltak a Samuval együtt olyant, hogy inkább arról írok.

Gipsz nélkül vagyok végre, /Istennek hála, nem is fáj a csuklóm/- ezért már kocsival vittem a macskát az állatorvoshoz is, illetve tegnap meg a barátnőmet vittem bevásárló-körútra, s ekkor vettem az állataimnak egy csomag sertésvesét. Mellesleg meglepődve /?/ tapasztaltam, hogy ennek is jócskán feljebb ment az ára. A vesét én jó alaposan ki szoktam áztatni, többször cserélt vízben, és egy részét nyersen egy részét főzve teszem el kiadagolva a mélyhűtőbe. 
Most is arra gondoltam, éjjel kiázik, s reggel majd folyatom vele a tevékenységet. A lábost a vízben ázó vesével kiraktam az előszobába, a hidegre, rá a fedőt – nehogy kiszedjék szegény éheztetett állataim…. Fogalmam nincs, hogy mi és hogyan történt az éjszaka – felteszem jól aludtam, mert semmit se hallottam - de ma reggelre négy vesét horgásztak ki valami hihetetlenül ügyes módon, hiszen a fedő alig csúszott félre. 

Persze kihorgászni nem volt elég, kettőt kint az előszobában „megkezdtek” kettőt behoztak a melegebb konyhába – egyszóval önkiszolgálták magukat. Megint csak azt mondhatom, kár, hogy nincs meg a gépem, dokumentálhattam volna az éjszakai kaland következményét….  
Most aztán kedvenc helyeiken elnyúlva szunyálnak, szerintem estig nem is kell enni adnom nekik. Ez egy régebbi kép:


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése