2008. július 31., csütörtök

A negyvenöt éves...

Hát kérem, megvolt…

A negyvenöt éves.… Kimondani is szörnyű/furcsa/hihetetlen – és hát mégis valahogy oly természetes. Kik is vagyunk mi ? Fehérgalléros-kék-köpenyes karcsú fruskák, kezükben az unokák fotóival ülnek itt ? Vagy ősz nagymamák, akik diákcsínyeikre emlékeznek ? Kik is vagyunk mi ? Azok akiket „lelki szemünk” lát, vagy akiket valóságban mutatnak a most készült fotók ? Talán és természetesen mindez együtt…  
Mi, akik a béke első napjainak szülöttei vagyunk, igazán nem panaszkodhatunk. Egyikünket se pólyáltak eldobható pelusba, és nem kaptunk hiper-szuper bébi-tápszert, s valahogy mégis felnőttünk. Osztályunk végzős létszámából csak négyen nem tudtak tegnap „jelenteni” – ebből ketten már ifjan távoztak, a másik kettő elvesztése fájóbb, hiszen őtőlük 5 ill. 2 éve kellet búcsút vennünk. 22-en még megvagyunk. 
Pedig nem volt felhőtlen a kisgyerekkorunk. Mi „átféltük” ötvenhatot is, és sok egyebet, amit most és itt tán nem is kezdenék felsorolni. Mi még igazgatói intőt kaptunk, ha egyensapka nélkül meglátott egy tanár, és természetesen hordtuk /meg utáltuk/ a kötelező iskolai kék köpenyt. 
Ünnepélyeken eszünkbe nem jutott farmert húzni – nem csak azért mert azt sem tudtuk akkor még, hogy az mi fán terem, hanem azért mert rakottszoknya-matrózblúz volt a kötelező egyenruha. Nem mehettünk be pl. a Nádor kávéházba, csak a szüleinkkel, és este 9 után se volt tanácsos az utcán császkálni.
 Ja és hát nem koedukált iskolába jártunk…Rajtunk tartották vigyázó szemüket a szüleink és a tanáraink egyaránt.  
És valahogy mégis kibírtuk, nem lettünk depressziósak, aneroxiások, öngyilkosok. Mi még mindannyian – akár tovább tanultunk, akár nem – garantáltan számíthattunk arra, hogy lesz állásunk/munkahelyünk. Közülünk senki nem vándorolt ki, mert kilátástalannak/reménytelennek érezte a jövőjét. Mindannyiunknak előbb-utóbb lett lakása, pedig többségünket a szülők nem tudták segíteni, csak önerőnkre támaszkodhattunk – no meg a garantáltan visszafizethető, emberi kamatú kölcsönre. 
Nekünk volt "jövő-képünk" és igenis hittünk abban, hogy a holnap ugyanolyan jó lesz, mint a ma. Gyerekeket szültünk, dolgoztunk – kb. ebből állt az életünk, de olyan sokkal többre nem is vágytunk. Kiszorítottunk egy Trabit, Ladát, egyeseknek kis hétvégi kert is jutott.
 Hát igen…mi voltunk a szocializmus „elkényeztetett” gyermekei, és megértük a 63. évet. Sajnos nem fogom meglátni, hogy egy ma érettségiző, 45 év múlva milyen beszámolót fog írni a saját nemzedékéről, életéről. 
Mi, a mienkkel elégedettek vagyunk. Reméljük 5 év múlva újra találkozunk mindannyian. Addig is évente, nyáron együtt elmegyünk egyszer fagyizni, mert kellenek az élet apró örömei is. Kb. ilyenek voltunk mi is:



2008. július 29., kedd

Ki a veszett ? A kutya, vagy …

Abból a házból, ahová pár hete betörtek, az elmúlt éjjel háromnegyed kettőkor gyanús hangok szűrődtek ki. Nem is gyanús, egyértelmű volt az, de érthetetlen. Ott ugyanis – eddig – nem volt kutya, ezért teljesen érthetetlen volt számomra, hogy hirtelen, az éjszaka közepén, miért ugat megállás nélkül, s kaparja a kaput ? Hogy került oda ? Kié ? Egyáltalán mit keres ott ?
Egy ideig tűrtem, majd /alvajáróként, hálóingben/ kisétáltam, s ököllel dörömböltem egy kicsit a kapun. /Más kérdés, hogy erre a hangra se figyelt fel senki a szomszédok közül se, pedig nem gyengéden kopogtattam./ Egy ideig csend volt, aztán kezdődött az őrület elölről.
Fél 3-kor vagy 5 percig nyomtam a csengőt, hátha felébred a szomszéd néni. Semmi mozgás. A kutya ugat…. Negyed négy felé hagyta abba – tán belefáradt.
Én is.... De nagyon...
Csak ma sikerült a szomszéd nénivel beszélnem. A 10 perces csengetésemet nem hallotta / hát akkor nem csoda, hogy a betörőt se…/ Reggel majd halálra rémült, amikor a lakás ajtaját kinyitva, ott állt előtte egy kutya. Hozzá kell tegyem, egy közepes termetű /viszonylag fiatal, fekete/ kutya volt, - mivel a kertbeni teraszra fel mert mászni, nem csak hallottam, láttam is.
Szóval ott állt a kutya, s ő azt se tudta, mit is csináljon hirtelen. Odalépett a kapuhoz, /=2 méter/ kinyitotta, s a kutya mint a golyó – usgyi kifelé.
Tehát: A kutyát az éjszaka folyamán a 2,5 m magas utcai téglakerítésen át bedobták az udvarba. /A kertet ugyanis 3 másik oldaláról a szomszédos házak határolják./ Nem egy ember tette, mert ahhoz túl magas a kerítés, és túl nagy a kutya – tehát min. ketten voltak.
Hogy miért tették, ne kérdezzétek. Hogy kik voltak, azt se. Az egészet „csak úgy” leírtam.
Ilyen egy csendes vasárnap éjszaka a Támasz Alapítvány környékén, a cigányok lakta negyedben, 2008-ban, Pécsett.  
Más. Más. Más…. Dísznek és vidámítónak pár ma készült kép: gyujtoványfű a gyükési rétről, az egyes számú házi kedvencem a flox, a sárga liliom - csak úgy - és másik kedvencem, a pillangóvirág.









2008. július 28., hétfő

„Apró” csoda: Mauritius

Ha megnézel bizonyos számadatokat, rájössz, hogy ez a szigetcsoport tényleg nem valami hatalmas. Ám ha van türelmed és végigolvasod az itteni látnivalókat – remélem Te is elcsodálkozol.



Mauritius egy kicsiny szigetállam az Indiai-óceánban, Madagaszkártól 900 km-re keletre, a 19°50' és 20°32' déli szélességi és az 57°18' és 57°46' keleti hosszúsági fokok között fekszik. Két nagyobb és több apró szigetből áll. Összterülete 2 046 km²; ebből maga Mauritius, a fősziget 1865 km², a tőle még 560 km-re fekvő Rodriguez-sziget 104 km², a mintegy 1000 km-nyire északra található Agalega-szigetek 75 km², a 400 km-rel északkeletre fekvő St. Brandon- és Cargados Carajos-szigetek összterülete mindössze 1,3 km²; a 22 sziget többsége lakatlan korallszirt. Mauritiust, Rodriguezt, a Franciaországhoz tartozó Réuniont és egy sor kisebb szigetet Mascarenhas-szigetcsoport néven foglalunk össze. Fővárosa: Port Louis A lakosság 68%-a indiai, 27%-a kreol, 3%-a kínai és 2%-a francia. A lakosság összetételéből adódóan a miniszterelnök mindig indiai. Európai, indiai, kínai és afrikai kultúra található a szigeten. Ezek a kultúrák anélkül, hogy összeolvadnának, békésen élnek a szigeten. Az üzleti életben együtt dolgoznak a különböző származású emberek, de hétvégére mindenki visszavonul saját, hagyományos világába. A népesség sokszínűségéből adódóan a kultúra és a vallás is sokszínű. Láthatóak templomok, mecsetek, kínai pagodák, de buddhista sztúpa is. A sokszínűség a zenében és a konyhaművészetben is megmutatkozik.



   
Eredetileg nem voltak őslakosok a szigeten. A 10. században arab hajósok többször is kikötöttek a parton. A szigetnek a Dina Robin nevet adták. 1500-ban a portugálok fedezték fel újra a szigetet és Hattyú-sziget névre keresztelték, de nem telepedtek le. 1512-ben brit tengerészek találtak a szigetre. 1598-ban a hollandok birtokba vették, és a dél-afrikai Oranje állam kormányzója – Maurits von Nassau – után a Mauritius nevet adták neki. Csak hajóikat javították itt. 1638-ban megérkeztek az első holland telepesek, akik 1639-ben cukornádat kezdtek termeszteni. 1658-ban elhagyták a szigetet, majd 1664-ben újabb kísérletet tettek. 
1710-ben – miután kiirtották az ébenfát és a dodót – végleg elhagyták a szigetet. Csupán cukornádat, jávai szarvast, kókuszpálmát, szarvasmarhát, sertést, baromfit és kóbor kutyákat hagytak maguk után. 1715-ben megérkeztek a franciák, akik az Îsle de France nevet adták a szigetnek. 1719-ben XV. Lajos az Indiai Társaságnak adta a szigetet. 1721-ben letelepedtek az első franciák.
1735-ben megkezdte munkáját az Indiai Társaság első kormányzója. Fejlesztette Port Louist, ami fő kikötővé és adminisztrációs központtá lépett elő. 1745-ben elkészült az első cukornádmalom, amiben már nemcsak alkoholt, de cukrot is készítettek a cukornádból. 1764-ben az Indiai Társaság csődbe ment, és XV. Lajos visszavásárolta a szigetet.  
1767-ben megérkezett a francia király első kormányzója. 1790-ben a telepesek üdvözölték a nagy francia forradalmat. 1792-ben a kormány elrendelte a rabszolgaság eltörlését. 1803-tól Charles Decaen megkezdte a katonai kormányzást. A rabszolgák szabadon élhettek, és Decaen támogatta a nem keresztény hitéletet. 1810-ben a franciák Vieux Grand Port-nál megnyerték a tengeri csatát, de az angolok partra tudtak szállni Cap Malheureux-nél, és elfoglalták a szigetet. A franciák elfogadták az angolok feltételeit, így megtarthatták földjeiket és kultúrájukat. 1832 óta a hivatalos nyelv az angol, de a franciául még mindig többen beszélnek. 1835-ben végleg eltörölték a rabszolgaságot. 
1864 és 1929 között ipari forradalom ment végre Mauritiuson is. Megépítették az első vasutat, megérkeztek az első autók, bevezették a telefont és az elektromosságot. 1934-ben megjelent a sziget első saját pénze, a rúpia. 1936-ban megalakult az első párt, a Munkáspárt. 1937-ben kitört az első sztrájk, amikor mezőgazdasági munkások harcoltak a földesurak ellen. A rendet a katonaság állította helyre. 1941-ben megépült a Plaisance repülőtér a RAF (Királyi Légierő) számára. 1947-ben landolt a szigeten az első utasszállító gép, amely 3 nap alatt ért oda Franciaországból.  
1948-ban a Munkáspárt megnyerte az első választást. 1959-ben Sir Seewoosagur Ramgoolam – a Munkáspárttal szövetségben – megnyerte a választást. 1963-ban ismét megnyerte a választást, de akkor már a Munkáspárt vezetőjeként. 1967-ben a szigetlakók a Munkáspárt által támogatott függetlenségre szavaztak. 1968-ban a francia származású lakosság nemtetszését nyilvánítva függetlenségellenes harcokat indított. Nyert a függetlenség. 1992-ben Mauritius államformája köztársaság lett. A kormányzó köztársasági elnök lett.


  A fő sziget észak-déli irányban 58 km, kelet-nyugati irányban 47 km. Kerülete: 330 km. Mauritius nagy része a délnyugat felé fokozatosan emelkedő központi fennsík. Legmagasabb csúcsa a 828 m-es Piton de la Petite Rivière Noire csúcs. Mauritiuson nincs aktív tűzhányó, viszont Réunionon igen. A fennsíkot a Moka, a Corps de Garde, a Pieter Both és még néhány csúcs (a Piton du Milien, valamint a Motte a Thérese) veszi körül. Rodriguez legmagasabb pontja 396 m. Agalega két, homokpaddal összekötött korallszigetből áll.  

Legnagyobb folyója, a Grande Riviére 35 km hosszú. Mauritius a Baktérítő közelében fekszik, így éghajlata szubtrópusi. A nyár decembertől júniusig, a tél júliustól szeptemberig tart. Nyáron az átlaghőmérséklet 30 °C körül van, télen éjszaka 17 °C, kora délután 24 °C körül. A kettő közö tt – szeptembertől novemberig – az átlaghőmérséklet 25 °C és 28 °C között van. A központi fennsík éghajlata eltér a sziget többi területén lévő éghajlattól: télen 12 °C és 22 °C között, nyáron 18 °C és 30 °C között van. A levegő párás és szinte folyton esik az eső. A sziget délkeleti oldalán az éves csapadék eléri a 4000 mm-t; az északnyugati (esőárnyékos) parton "mindössze" 1000 mm. Közel 900 fajta virágos növény és páfrány található, de a növények közül kb. 200 fajta sajnos közel áll a kipusztuláshoz. 
44 őshonos állat élt a szigeteken, de sajnos 21 faj már kihalt és továbbiak állnak a kipusztulás szélén. Ezen folyamat megállítására létrehozták a Black River Gorges Nemzeti Parkot, az őshonos madarak és denevérek számára. A tengerben óriásteknősök, dugongok és halak élnek, a szárazföldön madarak és gyümölcsevő denevérek A szarvasokat Jáváról hozták a telepesek 1639-ben. A makákót 1528-ban hozták a portugálok Malajziából. A cukornád-ültetvényeken táplálkozó teurec (sörtés sün) Madagaszkárról érkezett a 19. század vége felé. Az indiai mongúzt 1900-ban hozták a cukornádat a dézsmáló patkányok ritkítására. A vaddisznók szintén a portugálok segítségével érkeztek a szigetre, és ugyancsak a cukornád-ültetvényeken lakmároznak. Indiai nyúl, kecske és kutya él még a szigeten. Indiából érkezett az agáma és a sikló is. Őshonos faj a nappali gekkó. A békákat a telepesek hurcolták be, és kedvező körülményekre találva elszaporodtak. A mindössze másfél négyzetkilométeres Kerek-szigeten él három, csak itt honos gyíkfaj (a Günther-gekkó, a Telfair-szkink és az éjszakai gekkó) és két, csak itt honos kígyófaj (a vakondboa és a falakó boa) – emellett itt áll a világ utolsó hurrikánpálmája és ez a Kerek-szigeti palackpálma egyetlen élőhelye is: már ebből a fajból is csak néhány tucat fa maradt).


  
 A röpképtelen dodó az oktalanul kiirtott állatok szimbólumává vált. Állítólag két fajtája volt: a Mauritiuson honos barna dodó, és a réunioni fehér dodó volt – napjainkra azonban jóformán bizonyosra vehető, hogy ez utóbbi állat sosem létezett; a tudósok tévesen írták le az ugyancsak kihalt réunioni íbiszről szóló bizonytalan beszámolók alapján. Az őshonos madarak közül a mauritiusi sándorpapagáj, a rózsaszín galamb, a mauritiusi vércse és a mauritiusi paradicsomlégykapó, az örvös papagáj, a mauritiusi rigó, a nem őshonos madarak közül a vörösszakállú bülbül, a házivarjú, a Malajziából érkezett pöttyös- és zebragalamb, valamint a gyűrűsnyakú ararapapagáj él a szigeten. A dodóhoz hasonlóan kipusztult az ugyancsak röpképtelen mauritiusi vörös guvat és két papagájfaj. A mauritiusi papagáj – ez egy hatalmas, tarajos, a valódi papagájformák közé tartozó madár volt, amely valamennyire még tudott repülni. Valószínűleg már a szigeten különült el tőle az ugyancsak kihalt mauritiusi szürkepapagáj fejlődése. A Kígyók szigetén tengeri madarak telepét találjuk: kormos és küszvágó csérek, kékpofájú szulák élnek itt. A Kerek-szigeten fészkel a mauritiusi viharmadár, más néven ékfarkú vészmadár, a trinidadi viharmadár és a vörösfarkú trópusi madár. A mindössze másfél négyzetkilométeres sziget egyúttal három fa-, három gyík- és két kígyófaj egyetlen élőhelye. /Wikipedia/

2008. július 27., vasárnap

Ékes vasvirág


Valahogy „elrohant” ez a mai nap. Igaz, olvastam, meg olvastam…a gép is csak reggel volt kicsit bekapcsolva /ritkaság!/ Délután felmentünk Lilivel a tettye-bánya fölötti részre – de sajnos már a tegnapi nap se igazán sikerült. Pedig az egyik kedvenc helyünkön, az árpádtetői erdészeti úton sétáltunk /volna/. Ma se nagyon akart 50 m-nél többet menni. Aggódom érte, a hátsó lábán lévő daganat egyre nagyobb, s tudom, ez a még csak a kezdet… Hát, ha menni nem tudtunk, leültünk a még kissé esőillatú fűbe, a fenyők alá, mert a padokra nem nagyon lehet, lelopták a támlát, összemocskolták az ülőkét. ….és néztük az előttünk elterülő tájat.

. . . Közben szedtem egy pici csokorral az ékes vasvirágból, amit mi gyerekkoromban csak szalmavirágnak hívtunk /remélem, nem védett!/. Ahogy visszaindultunk a kocsihoz, egy közeli fáról nagy surranással egy ölyv csapott a magasba, hát nem tudom hármunk közül ki ijedt meg jobban… A felvezető út még mindig kritikán aluli. A csatornát egy részen már lefektették és úgy nagyjából visszahányták a követ az árokba. Normális autóval meg se kíséreltem volna a feljutást. Szóval csendes, nyugis vasárnapunk volt, semmi különösről nem tudok beszámolni. Kell az ilyen is.

2008. július 26., szombat

Kokszigaz


A gyomoknál maradva és Szurikáta ajánlatára elolvastam a http://nol.hu/cikk/500171 -et. Kicsi részlet belőle:
 ” A gyermekláncfűnek is nevezett növény gazdasági célú hasznosításának gondolata a Münsteri Egyetem egyik kutatójának agyából pattant ki. /újból – mondom én, SZB/ Dirk Prüfer biotechnológus szerint a pitypang tejnedvét gumikészítésre lehetne felhasználni. A növény szárából és gyökeréből kisajtolt ragadós, enyvszerű folyadék ugyanis - a Dél-Amerikában őshonos gumifa váladékához, az úgynevezett latexhez hasonlóan - kiválóan alkalmas természetes kaucsuk előállítására. A bonyolult lépésekből álló eljárást már szabadalmaztatták Németországban, a próbagyártás beindítására pedig létrehoztak egy - többek között egyetemekből, tudományos intézetekből és ipari üzemekből szerveződött - konzorciumot is….”

 Olvassátok el a cikk további részét is, tényleg érdemes… Én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez az igazi megoldás… Itt egy közel 60 éves cikk-részlet: /Természet és Technika, CIX. évfolyam, új sorozat, 1950./ Hamvas gumipitypang /Kokszigaz/ ... Az 1920-as évek végén a Szovjetunióban Sztálin tervezetet fogadott el, amelynek lényege a következő: Oroszországi gazdaságokból való műveletlen ifjaknak és nőknek alapos képzést kell adni növénytanból és némi felvilágosítást egyéb tudományokból. Meg kell ismertetni velük, hogy hazájuknak mire van szüksége és mit kell keresniük. Erre kiküldték őket a szteppékre, hegyek közé, völgyeken át és mocsarakba. Éber szemmel kellett megfigyelniük minden ragadós nedvet tartalmazó növényt, mely esetleg gazdaságilag értékes lehet. ... Arra számítottak, hogy a rengeteg kiterjedésű birodalom területén valamelyik fiatal kutató talán éppen olyan növényekre akad, amely a szovjetet gumival láthatja el. ... Az orosz pitypang felfedezése talán a legnagyobb vívmánya a szovjet mezőgazdaság-tudománynak. Ma már az egész világ objektív kutatói elismerik, hogy egyedül az orosz pitypang az a kaucsuktartalmú növény, amely gyakorlati termesztés szempontjából számításba jöhet. Hazánkban kb. 1940 óta ismételten történtek kísérletek e hasznos ipari növény termesztésére, mindeddig azonban a kísérleteknél tovább nem jutottunk. A Szovjetunió valóban baráti gesztusának köszönhetjük, hogy 1949 januárjában 50 kg kitűnő csírázású, tökéletes tisztaságú kokszagiz maghoz jutottunk, amely anyaggal végre komoly kísérleti termeléshez foghattunk.  
Ettől az egésztől teljesen független, de csak ezért nem csinálok új postot. Nézegetésre ajánlok én is egy érdekes oldalt, ezt: http://grain.hu/

2008. július 25., péntek

Özönnövények















A nem-alvásnak vannak néha előnyei: kifoghat az ember véletlenül egy-egy olyan filmet, melyről lemaradt előző nap…Na ma hajnalban is ilyesmi történt velem. A BR-en ment egy csodajó film, az erőszakosan terjedő növényekről, és ezek irtásának szükségszerűségéről. Magam is meglepődtem, mi minden tartozik ebbe a kategóriába, s bizony sokukról nem is tudtam, hogy ide sorolják őket.

Tájidegen növények 
Tájidegennek számít miden olyan növény, mely képes az őshonos vegetáció kiszorítására.

Behurcolt növények 
Csak hozzáértő fűvészek igazodnak el a vadon termő lágyszárú növények világában. Az ártéri vegetációban az észak-amerikai, kelet-ázsiai gyomfajok tömegaránya ma már 10–30%-ra tehető, a gyepszintben sokhelyütt még magasabb, állítja Németh Ferenc neves botanikusunk. A hatalmas gyommag produkció az érintkező és távolabbi lápmedencéket is fertőzi és az őshonos fajok kiszorításával élővilágukat elszegényíti. Így lepte el a Nyugat-Dunántúl vízmelléki területeit a kúpvirág, a bíbor nenyúljhozzám, a Tiszántúlt a keserű édesgyökér, a gyalogakác, az egész országot a kanadai aranyvessző, a süntök, a japánkeserűfű. Homokpusztáinkat elözönlötte a selyemkóró, és a híradásokban egyre többet szerepel a hiperallergén parlagfű.

Özönnövények 
Inváziós- vagy özönnövények olyan, hazánkban nem őshonos növényfajok, melyek az emberi kultúrából kiszabadulva tömegesen terjednek és hatékonyabb növekedésük révén az elfoglalt új élőhelyekről az eredeti, rendszerint őshonos növénytakaró alkotóit kiszorítják. Eredetükre nézve lehetnek véletlenül behurcolt növények, de vannak "kultúr-szökevények" is szép számmal, melyeket az ember termesztés céljából hozott be. Az emberi kultúra által alaposan átformált tájban a szigetszerűen fennmaradt természet- közeli növénytakaróban komoly veszélyt jelentenek az inváziós növényfajok.

Invazív faj  
Azon tájidegen faj, amely agresszíven és nagy tömegben terjed, tűrőképessége, szaporodó- és terjedőképessége révén elfoglalja a természetes vagy az ember által létrehozott élőhelyeket, módosítja és veszélyezteti azok terméshozamát, stabilitását, fennmaradását, és ezáltal ökológiai, gazdasági és/vagy egészségi károkat okoz. Az invazív fajok jelentős része szándékos betelepítés eredményeként jelenik meg új hazájában. A betelepített vagy behurcolt fajoknak csak egy része válik később invazívvá, azonban a növénytelepítések számának és mértékének növekedésével az ilyen fajok elszabadulásának valószínűsége egyre növekszik. Szintén növeli megjelenésük - és ezzel későbbi károkozásuk - veszélyét a degradált és művelés alól kivont, de nem helyreállított területek kiterjedésének gyors növekedése. Növényfajok esetében az invazív faj megnevezés leváltására érdemes bevezetni a magyarosabb, ma még alig használt özönnövény fogalmat. Különösen veszélyes özönnövények hazánkban, amelyek a természet-közeli vegetációtípusokat veszélyeztetik:

 
Ürömlevelű parlagfű (irtása kötelező)




Iva, parlagi rézgyom (szaporább és veszélyesebb allergén növény, mint rokona, a parlagfű)


Zöld juhar



Bálványfa (népi nevén ecetfa) 




Kanadai és magas aranyvessző



Selyemkóró




 
Süntök




Amerikai szőlőfajok (Vadszőlő néven ismerjük)















Japán keserűfű-fajok (naponta 25 cm-t is nőhet, 6 év kell a teljes kiirtásához a gyorsan növekvő, szerte-ágazó hatalmas gyökérzete miatt)






 Akác


 Amerikai kőrisek
 



 
Bíbor nebáncsvirág


Gyalogakác


Kaukázusi medvetalp (érintése az ember számára akár veszélyes is lehet, ugyanis égési sérülésre hasonlító tüneteket okozhat, hatalmasra, akár 2 m-re is megnő)



 
Amerikai, kínai karmazsinbogyó



 
Kései meggy



 
Keskenylevelű ezüstfa (népi nevén olajfűz) 





Átoktüske


További érdekességek itt is olvashatók még: http://www.terebess.hu/tiszaorveny/vadon/ozon.html




2008. július 24., csütörtök

Csütörtök: vegyes képek, kicsi verssel

Leesett egy fakanál - és akkor az is játék !



Délutáni szieszta




Szinte egész nap szakadt az eső. Hideg is van, /tegnap megdőlt valami évszázados rekord, vagy mi.../direkt jól jött, hogy ma kellet kenyeret sütnöm. A szokástól eltérően, nem két őzgerinc formában, hanem egyben sütöttem a kenyeremet. Nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel. Ilyen lett:




És bár ez a vers nem kenyérről, hanem kalácsról szól, mégis beteszem ide. Kedves, hangulatos.

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.


Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.


Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.


Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.


Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.


Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.


Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.