2009. február 22., vasárnap

A béka feneke alatt is van élet

Néha /de tényleg nagyon néha/ sajnálom, hogy nem látok egy-egy magyar Tv adást. Az előző napi kommentek közt említi @x, hogy volt tegnap egy „látó nő” valamelyik műsorban, ám arról nem ír, miket mondott. Pedig kivételesen érdekelne. Nem akarom én most a dolgokat „túldramatizálni” – de olvassátok el az alábbi cikket. Soros György – a témát illetően – azért nem „akárki”. Jó lenne, ha a várható eseményekre még időben, mindenki elkezdene készülni. Amihez még az esetleges, de elég komolyan bejósolt klímaváltozás hatásait is hozzáadhatod. Én naponta többször, a legkülönbözőbb szituációkban már figyelmeztetem magam: „Adj hálát, hogy ez /még/ van !” Egyébként az új jelmondatom: A béka feneke alatt
is van élet.



  

Soros György szerint a világ pénzügyi rendszere lényegében széthullott, és nem remélhető megoldás a közeljövőben a válságra. A magyar származású üzletember szerint a jelenlegi zavarok súlyosabbak, mint a 30-as évekbeli nagy depresszió idején voltak. A mostani helyzetet a Szovjetunió felbomlásához hasonlította New Yorkban, ahol a Columbia Egyetemen egy vacsorán fejtette ki véleményét péntek este. A milliárdos befektető úgy értékelte, hogy a piaci rendszer működésében a Lehman Brothers bank tavaly szeptemberi csődje jelentette a fordulópontot. "A pénzügyi rendszer összeomlásának voltunk tanúi" - fogalmazott, és hozzátette: "lélegeztető gépre kapcsolták, és még mindig azon van". Megítélése szerint nincs jele annak, hogy "valahol a mélypont közelében lennénk". Soros véleménye egybecseng Paul Volckernek, a jegybank szerepét betöltő amerikai Fed korábbi elnökének helyzetértékelésével. Volcker, aki jelenleg Barack Obama elnök tanácsadója, a Columbia Egyetem pénteki rendezvényén azt mondta: az ipari termelés a világ többi részén még az amerikainál is gyorsabban csökken. "Nem emlékszem arra, hogy a dolgok valaha is ilyen gyorsan hanyatlottak volna, és ilyen egyenletesen az egész világon, még a nagy depresszió idején sem" - fogalmazott. /origo.hu/  

Az ember képes hinni a lehetetlenben, de nem képes hinni a valószínűtlenben. /Oscar Wilde/ De akkor se adjatok fel minden reményt, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Olykor épp a felkelő nap hozza a tanácsot. /John Ronald Reuel Tolkien/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése