2009. február 1., vasárnap

Modern Dieter

Sorry, de ma két olyan anyag fog ide bekerülni, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszik majd. Sajnálom. Akkor talán ma tessenek más blogot olvasni....
Én kedvelem… Ismerem az életét már annyira, hogy lássam, nem volt egy fáklyásmenet elejétől végéig. Egyet azonban mindenkinek el kell ismerni: eredményeket ért el, nem is kicsiket és azt csak és kizárólag kemény munkával lehet. Ezt becsülöm benne. A sok hülyeségén meg jókat derülök. Külön hálás vagyok neki azokért a dalokért melyeket ma hallgatva, vissza tudom idézni bulizós ifjúságom legszebb táncos perceit. Nem tagadom, a zenéjét is nagyon szeretem.

   

Dieter Günter Bohlen (Berne, 1954. február 7.-) német énekes, dalszerző és producer, a Modern Talking együttes egyik tagja. Az észak-németországi Oldenburg közelében született. Diákkorától zenélt, de első sikereit zeneszerzőként érte el. 1979-től dolgozott az Intersong nevű zeneműkiadó vállalatnál, melynek égisze alatt számos, akkoriban sikeres német slágerénekesnek komponálhatott dalokat. A nemzetközi áttörést az 1984-es év hozta meg számára, amikor egyik énekesével - akinek több német nyelvű kislemezt írt már korábban -, Thomas Andersszel megalapították a Modern Talking nevű formációt, amely a német slágerzene hagyományai, a leegyszerűsített angol szövegek és a Bee Gees által a hetvenes években sikerre vitt falsetto énekhang ötvözésével teljesen új hangzást (Hamburg Sound) hozott létre. 

A Modern Talking öt kislemez (You're My Heart You're My Soul, You Can Win If You Want, Cheri Cheri Lady, Brother Louie és Atlantis Is Calling) és számos további nemzetközi sláger után, 1987-ben - elsősorban az Anders felesége és Bohlen közötti személyes nézeteltérések miatt - feloszlott. Ekkor már Bohlen több más ismert zenész producereként is sikereket ért el. Közülük is kiemelkedik az általa felfedezett C. C. Catch vagy éppen a Smokie együttes korábbi frontembere, Chris Norman, aki a Tetthely-sorozat betétdalával, a Midnight Lady-vel Bohlen segítségével tért vissza szólóénekesként a zenei világba. 1987 és 1997 között Blue System nevű együttesével tizenhárom albumot adott ki, eközben tovább folytatta sikeres produceri munkáját is. Három nagylemez erejéig együtt dolgozott Bonnie Tylerrel, egy angol és egy német nyelvű albumokban a csodálatos hangú német énekes, Nino de Angelo szakmai partnere is volt, emellett filmzenét is írt német tévésorozatokhoz.

A kilencvenes évek közepétől a techno és dance irányzatokban is szerencsét próbált, igen mérsékelt sikerrel. 1998 elején a ZDF tévétársaság egyik legnézettebb showműsorának vezetője, Thomas Gottschalk jelenthette be a szenzációt: újra összeállt a Modern Talking. A legnagyobb slágereik újrakevert változatait, valamint néhány új dalt tartalmazó Back For Good című albumuk az év egyik legnagyobb példányszámban eladott nagylemeze lett világszerte: Németországban és még számos más országban hónapokig vezette az eladási listákat. A Modern Talking 2003-ig öt további stúdióalbumot jelentetett meg, tele új dalokkal, de ezek már kevésbé voltak sikeresek. Pedig Bohlen igyekezett lépést tartani a trendekkel - a csapat utolsó slágere, a TV Makes The Superstar például egyértelműen Max Martin hangzásvilágát idézte.A duó végül 2003 nyarán, a tagok közötti belső ellentétek miatt végleg feloszlott. 

Ekkor már Dieter Bohlen a Deutschland sucht den Superstar című tehetségkutató műsor (a német Megasztár) zsüritagja és a felfedezettek (köztük Alexander Klaws és Mark Medlock) lemezeinek producere volt, ami további sokmillió eladott lemezt és tekintélyes jogdíjat eredményezett számára. Elképzelhetetlen nélküle ma már a Supertalent tehetségkereső showműsor is. Munkássága vitatott, így többen vádolták plágiummal, sőt énekhangjuk "ellopásával" is. Ennek ellenére egyértelműen ő az utóbbi évtizedek legsikeresebb német zeneszerző-producere, amit a 160 millió feletti példányszámú lemezeladás mellett számos díjjal, így 2002-ben a Media Control szervezet elismerésével ("az elmúlt 25 év legsikeresebb zenei producere") és 2008-ban a Bravo magazin "Platina Otto" életműdíjával is honoráltak. /wikipedia/ Az egyik legfrissebb kép: a 2009-es DSDS zsűritagokkal:






Ha zenét akartok hallgatni tőle, hát van a Youtube-on elég...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése