Aztán egyszer csak jön az első villámcsapás, valamit elböksz a blog-anyag felrakása közben és vért kell izzadnod, mire kijavítod. Aztán felállsz a székről, s majd összerogysz, mert hirtelen olyan fájdalom áll a forgódba. És akkor levered a kávésbögrét /szerencsére már csak üresen…/ A kutya nyüszögni kezd, hogy itt az ideje a sétának. De nincs is igazán kedved hozzá. Unod már a háztömb körüli mászkálást, ám valahogy messzebb menni sincs kedved.
Aztán rászánod magad, és ülsz öt percig a kocsiban, mert nem tudod eldönteni, hová is menj ? Nekiindulsz, de 500 m múlva rájössz, hogy a fényképező s a mobil mégiscsak az előszoba szekrényen maradt. Persze visszamész érte. És jobb ötlet híján elindulsz fel a hegyre. Valahol megállsz. Jó, menjünk a Sóshegyi kilátóhoz. /Legalább valami konkrét terv…/
Fotózol, mint a megszállott. De igazi örömöd nincs is benne, mert tudod, már előre tudod, hogy a legjobb képek biztos nem fognak sikerülni, és erre majd csak délután fogsz rájönni, amikor a gépen fel akarod dolgozni. A kutya se viselkedik valahogy „rendesen” mögötted kullog, orrát lógatva. Tán érzi a belső feszültségedet ? – Na legalább emiatt is furdalhat a lelkiismeret, hogy még a kutya örömét is el tudod rontani. Havas a hegy, megcsúszol, majdnem elesel és kiejted a fényképezőt. Még jó, hogy behúzott objektívvel. Eléred a kilátót, de bánt, hogy a kutya nem tud veled feljönni a toronyba, te viszont mindenképp menni akarsz pár fotót onnan fentről is csinálni.
Önző dögnek érzed magad, megállás nélkül kiabálsz lefelé a kutyának, hogy „mindjárt jövök”. Szerencsére se közel, se távol nincs ember.… Aztán visszamész a kocsihoz, beülsz és végre, végre, végre keserves sírásra fakadsz. Kicsit átkozódol, kicsit szidod a világot, az Istent, a sorsot… aztán a hüppögés utáni csendben egyszer csak meghallod egy madár énekét, eszedbe jut a tegnapi madárdalos este a gép előtt, és valahogy kezdenek eltávolodni tőled a bánatok.
Észreveszed, hogy valami csodaszép kék az ég, nem baj, ha nem tudod lefotózni, a szívedben még hazaviheted. Lassan elindulsz a kocsival, letekerve az ablak, és jön, jön feléd az ázott langyos föld illata. Hirtelen meghatódsz a ködbe burkolózó Hármashegy meg Zengő látványától. Egy kanyar után megállsz újra, bocsánatot kérsz a kutyától, megsimogatod, veszel egy nagy levegőt, és hazaindulsz.
Sokkal nem vagy jobban, de valamivel mégis… Persze azért délutánra jutott kis öröm, itt vannak az okok:
 |
| Ilyen a havas és hóvirágos erdő |
 |
| Szirma csukva még... |
 |
| Őrá már süt a nap |
 |
| Egy hónap múlva itt csupa zöld lesz minden a medve-hagymától |
 |
| A Sóshegyi kilátó |
 |
| Kilátás a Tubesra.Reméljük nem épül itt meg a radar.. |
 |
| A lapisi 7 kő emlékmű |
Nyomolvasás:
Nyuszi
.
Róka
Őz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése