2009. április 7., kedd

Készülődés

A tegnapi este a tojások egy részének megrajzolásával telt. Jó későn végeztem, íme az eredmény:





 Mivel azonban idén másféle u.n. bio-színezett tojásokat is próbálok készíteni, a meg-festendők második része majd talán holnap kerül sorra. Itt olvasható néhány tipp, melyek közül szeretném némelyiket kipróbálni.  
- Készítsünk jó erős csipkebogyó teát. A főtt tojásokat helyezzük a lehűlt teába. Így rózsaszínű tojásokat kapunk.
- Tegyük egy edénybe jó néhány vöröshagyma héját, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd tegyük bele a főtt tojásokat, vörösesbarna színt kapunk.  
- Lila hagymával lila színt tudunk készíteni. A szín árnyalatai annál mélyebbek, minél több ideig tartjuk az edényben a tojásokat.
 - Vágjuk apróra a vöröskáposztát, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd hagyjuk lehűlni. A káposzta leve bíbor színű, de a tojásokat kékre festi. Csak hidegen használható a festékanyag!  
- A halványsárga színt narancs héjával lehet elérni. A módszer lényege, hogy 20 percig főzzük a narancshéjat, majd beletesszük az előre megfőzött tojásokat.  
- Vágjunk apróra spenótot (a mélyhűtött is jó), majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd hagyjuk lehűlni. A oldat a tojásokat zöld színűre festi.  
- Csalán- vagy nyírfalevéllel zöld, céklával lila színű tojások készíthetők.
Ha a színük túl halvány, a vízben hagyjuk lehűlni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése