2009. május 22., péntek

Boldog este


Tegnap este 9.55-kor kimentem lefekvés előtt az udvarba, hogy megnézzem, hol a kis szürke cicám, aki gyanúsan nyugodt volt egész nap. Alig evett, csak ide-oda feküdt, olyan letörtnek láttam, s nem tudom ezt a melegnek kell-e betudnom, vagy valami baja is van. A cicát ugyan nem találtam, de helyett térdig léptem a lonc illatba.
Álltam ott elgyönyörödve, és kellőképp hálás szívvel azért a három picike ágacskáért, amit 2 éve véletlenül és próbaképp leszakítottam, s amiből csodák csodájára ez a csodás illatzuhatag nőtt. És akkor egyszer csak megjelent az égen egy gyönyörű fényes csillag – ami persze tudtam, hogy nem csillag, hanem az ISS. Ment, ment, úszott ott abban a nagy feketeségben. Én úgy láttam innen, hogy a sarkcsillag közelében lebegett el, végül kb. 4-5 perc múlva eltűnt a szomszéd ház teteje mögött. Jó sokáig láttam, épp olyan pályán ment, amire rálátok. Elgondolkodtam. A „fiúkra” gondoltam.
Őszintén szólva nem tudom, szeretnék-e a helyükben lenni ? Talán egy napig, egy éjszakáig, amíg megláthatnám a Föld-csodát, nappal és éjszaka, de aztán igyekeznék vissza. Sok álmatlan éjszakámon látom az ISS és más űrhajók által készített képeket, amit onnan föntről filmeznek, órákon át mutatják, szöveg semmi, csak valami lány, andalító zene. /Bayerische Rundfunk: Space night/ Lélegzetelállítóan csodálatos képek ! Mint a vasutas, meg a pattogótüzes filmmel, ezzel is el lehet álmosodni, s ha szerencséd van, el is alhatsz. Sikeres, örömteli, szép, jó napom volt. Az udvarban áll az „új” autó, illatoznak a virágaim és még az ég is produkálja magát a kedvemért. Hát kell több a boldogsághoz ?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése