2009. június 18., csütörtök

Átvert az EON

Eredetileg a mai postnak azt a címet akartam volna adni, hogy „Agyam megáll” – de aztán amikor reggel már szépen összeállítottam a beírandó szöveget egyszer csak pukk, elszállt a gép, s vele elszállt az egész irományom. Azt hittem az agyam is elszáll. Itt az értesítés, a dokument, láthatjátok, tegnapra volt csak beígérve áramszünet /mellesleg ahol én lakom, az a ház nem is szerepel a listán /– és akkor ezzel szemben se tegnap, se ma, s /mert megkérdeztem a szerelőket/ még holnap sem lesz egész nap villany. Sőt…. Meglehet, a jövő héten is lesznek még áramszünetes napok. Oké, rendben van. A munkát meg kell csinálni. De ! 2009-et írunk. Nem lehetne korrektül tájékoztatni az érintetteket ? Elgondolom, ennyi téves értesítő, amit a területre kihordtak, mibe kerülhetett. És SEMMIRE NEM VOLT JÓ !!!! Nem lehetne ezt valahogy korrektebbül intézni ? Nem lehetne minket, fizető állampolgárokat felnőtt, normális emberként kezelni ???? És ha már belelovaltam magam az EON szidásba: miért kell 4 napig várni, hogy egy utcákra kiterjedő közvilágítási hibát kijavítsanak? Négyszer telefonáltam be, Isten tudja csak hová, mert hogy Pécsett megszűnt állítólag mindenféle áramszolgáltató hivatal, és mindent központilag intéznek valahol. Még akár az is lehet, hogy nem is Magyarországon. Hát miért is lenne érdekes egy miskolci vagy győri telephelyen, hogy Pécsett az X-Y utcákban negyedik éjszaka van már tök sötét, ott, ahol néha az ember még nappal se szívesen megy el bizonyos házak előtt ??? Ilyenkor nem vagyunk mi fontosak, csak akkor, amikor a jó drága áramjukat kell megvennünk – más alternatív lehetőség hiányában. Szóval, tele a puttonyom az EON-nal…. Na, nem erről akartam írni, de ha ez nem jöhetett volna most ki belőlem, hát nem tudtam volna aludni !!! ************************************************* Miket hallok már megint ma ? 1. A műanyag palackban tartott víz nem biztonságos. A műanyag ugyanis nem szigetel olyan tökéletesen, mint az üveg, ezért kívülről mindenféle „beszivároghat” az üvegbe, azaz a vízbe. Célszerűbb tehát az u.n. könnyített üvegpalackok használata. /Fogalmam nincs, az milyen ?/ /WDR TV./ 2. Hormon- és egyéb súlyos betegséget okozhatnak a nem megfelelően kezelt, teljes kiőrlésű lisztből és korpából készült pékáruk. A betegséget a fito-ösztrogén toxin okozza, amely az olyannyira egészségesnek reklámozott teljes kisőrlésű lisztből, korpából, gabonapelyhekből előállított készítményekben fordul elő a megengedettnél nagyobb mennyiségben.A fertőzést permetezéssel lehetne kivédeni, de az sem nyújt teljes biztonságot. A fuzáriumos gombabetegséggel fertőzött gabonát elvileg nem lehetne étkezési célra használni.A malomba csak akkor kerülhet fertőzött gabona, ha a kereskedő hamis papírokkal viszi be a búzát. Ezt viszont akkor már nem lehet visszakeresni, amikor hónapokkal később a boltba kerül a gombás péksütemény. /hirado.hu/ 3.A blogolás közügy Nem tarthatják titokban személyazonosságukat azok, akik az interneten blogot írnak - mondta ki a brit bíróság precedensértékű ítéletében. Egy angol rendőr nem csak büntetést kapott névtelenül írt blogjáért, hanem blogját el is távolították az Internetről. Egyelőre ez csak Angliára vonazkozik... Talán mára elég is lenne ennyi. Sőt. Még sok is…. Vagy nem kéne bekapcsolni a TV-t, vagy vissza kéne mennünk a …………………. Hova is ? A múlt századba/évezredbe ? Vagy még előrébb ? A barlangokba ?

P.s. 1. Úgy gondoltam, az áram nélküli napon kimenekülök kicsit a városból, de az /s/n/em jött össze….:-( 2. Reménykedem, hogy ezzel a címmel is jó előre kerülök a Google-ban, hátha elolvassa valaki az EON-tól…

Foto: http://www.fotocommunity.de/search?q=h%F6hle&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjE6IjgiO30&pos=9&display=14068580

3 megjegyzés:

  1. Bosszantó ami az emberi nemtörődömség következménye. Próbáld a jó oldalát megközelíteni pl.: most a fiatalok az esti sötét miatt nem moziba mentek, hanem Tv nézés helyett összebújtak. Úgyis csökkent a gyermekszületések száma. Tudod, ki fogja eltartani az utánunk jövő nyugdíjasokat?
    Még hírét sem látom annak, hogy tanítanák az iskolában a gondoskodj magadról öreg korodra. ( ez már sokszor elhangzott, de hogy hogyan arra még jó példát nem tanítottak )
    Az én koromban sulykolták belénk tanulj,dolgozz,ne legyen két munkaviszony között hiányzó napod, mert akkor elveszíted a jogfolytonosságod befolyásolja a leendő öregségi nyugdíjba.
    ******************************************
    Egy kicsit elkalandoztam, bocs...
    a felsorolt hírekre ( az első kettőre ) anyukám mondaná " kislányom valamibe meg kell halni ", de akkor még nem volt ilyen infó. áradat. Most mondanám, hogy a tudatlanság boldoggá tesz, de nem tehetem, mert mi már nem vagyunk tudatlanok, így tehát meg kell tanulnunk az ilyen jellegű inf. alkalmazni v. kezelni.
    Azért szép napot mindenkinek.
    A fotós oldal nagyon jó.Nézzétek!

    VálaszTörlés
  2. Nem napokig ! - hanem hetig és hónapokig (!) figyeltem, hogy miket csinálnak ! - (Nehéz pontos tervet készíteni!- mert pl. a házaitok tetejéről -az oszlophoz "tartó" vezetéket- csak az oszlopon kötik le, meg vissza - de van, hogy a háztetőn lévő tartószerkezet is kiszakad/eltörik/ stb. -és az olyasmi sem tervezhető bele a munkálatok idejébe ! - Gondolom, a 06.19-i áramszünetet (péntek) megtaláltad a 9.sorsz. alatt ? - mert ott van ! -http://www.eon-hungaria.com/ jobb oldalon "tervezett üzemszünetek" - majd tovább : E.ON Dél -dunántúli .... és akkor ott van - egészen július közepéig ! - Na, nem a mundér becsületét védtem! -
    Ki ne feledjem : majd - valamikor jönnek ám a "betonozók" + aszfaltozók is ! - ( lehetőleg ne hagyjad autódat a villanyoszlop közelében....) -
    ***********************************************

    VálaszTörlés
  3. Bocs' - gyakran írod,hogy ...csak "német" tv-t nézel... ha néznél "magyart" is... pár dolog nem lenne "újdonság" neked. ( A netről szót sem ! - az aztán tele van ilyesmikkel.) Igen ! - pl. az "ásványvizeknek" (is) van szav.idejük... (így aztán túl sokat ne spájzolj be...) - Ja ! - vagy olvassad el, milyen "halálos" műanyag edényben ételt melegíteni (mikróban) - és talán többet nem is említenék. Bocs'- de majd mindennel (?) úgy át vagyunk "palizva" - hogy muszáj-e mindent elhinni ?- (hagyján !-és azzal önmagunkat "hergelni" ?-) - én bizony pl. már csak dafke üvegből iszom a sört !-és kéjjes érzésekkel iszom a dobozos sört is ! - ( gondolva arra, remélem- lesz**ta egy-két patkány ! ) - :-) :-)

    VálaszTörlés