2009. június 16., kedd

Inkább hallgasd

A görög szülőktől 1946-ban Egyiptomban születetett világhírű énekes Demis Roussos ma ünnepli 63. születésnapját. /A csoda gondolta volna, hogy ilyen „fiatal” ! / Roussos örökre letette a névjegyét a rocktörténelemben az Aphrodite’s Child tagjaként, de azzal is, hogy dalait megszámlálhatatlan nyelven adta elő. A hatvanas években az egyik legütősebb rockénekes volt. Az Aphrodite’s Child elég hosszú ideig volt sikeres ahhoz, hogy mintegy 240 televíziós szerepléssel, három lemezzel büszkélkedjen és azzal, hogy világhírűvé tett két görög művészt: Demis Roussost és a billentyűs-zeneszerzőt, Vangelis Papathanissiou-t. Roussos karrierje a zenekar feloszlása után is szárnyalt, hiszen további ötven millió lemezt adott el. Fiatal kora ellenére egyik slágert írta a másik után. Kevesen voltak, akik nem ismerték a My Reason-t, a Forever and Ever-t, a Goodbye My Love, Goodbye-t, az I Need You-t, a Lost in Love-ot. Az énekes nehezen tudott egy helyben maradni. Egy időre például az Egyesült Államokba költözött, ahol az ott készített albumával azonnal az amerikai TOP40-es listára került. Amikor visszatért Európába, egy olyan egyedi kísérlettel állt elő, amely a new age sítlust keltette életre öt földrész tradicionális hangszereivel. Több éves szünet következett, majd sok évvel azután, hogy egyetlen felvételt sem készített, egy producer rábeszélte, hogy térjen vissza a gyökereihez, és adjon ki egy rockalbumot. Azt ajánlotta az énekesnek, hogy hallgasson meg néhány szerzeményt fiatal, tehetséges, de még ismeretlen zenészektől. Ezek a fiúk modern hangszereléssel ruházták fel a tradícionális Beatles és Aphrodite’s Child hangzást. Így indult el újra karrierje./mymusik.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése