Kóborlok össze-vissza néha a neten. Pár napja nézegetek egy oldalat / http://ujmedicina.hu/ /
amiben sok érdekességre bukkantam. Innen aztán tegnap este átnavigáltam egy másik lapra. Bevallom, nem értek én egyet az ott leírtak minden részével, csak véletlenül kimazsoláztam egy témát - amin aztán rendesen elmerengtem. Olyannyira, hogy még valami ilyesmivel is álmodtam az éjjel. Nem mondom én, hogy el kell hinnetek, de elolvasni érdemes, és ki tudja, talán elgondolkodni is lehet kicsit rajta.
Ne segíts ha nem kérik
"……………legtöbbször magunkat szívatjuk és nem valós a segítőszándékunk. Illetve mégis az, csak másként. Ez az amikor, megint csak nem vállalunk felelősséget a szükségleteinkért.
Magyarul: szükségem van az elismerésre, figyelemre, stb. aztán ezért nyomulok, hogy hadd segíthessek már ! Mert amikor segítek és elismernek, akkor szeretve vagyok.
És itt van a kutya elásva.
A szeretet.
Nagyon nagy szükségünk van rá. És mindig tenni akarunk érte valamit, hogy kiérdemeljük.
Na de miért akarunk érte tenni?
Mert nem hisszük el, hogy szerethetőek vagyunk.
Oké, de mikor vesztettük el a szerethetőségünk hitét?
Akkor eszerint volt? – bizony volt. Úgy születtünk.
De akkor mit lehet tenni? – Fel kell oldani és ezzel a rabságunktól fogunk búcsút venni.
Meg kell keresni a múltban azt a pillanatot, amikor történt valami, ahonnan úgy érezzük, hogy tennünk kell valamit azért, hogy szeressenek bennünket.
Majd’ összes megfelelésünket ezért tesszük és nem szabadon választásból…………."
/ http://www.sziakademia.eoldal.hu/ /
Amit én ehhez az egészhez még hozzágondoltam, hogy jó, ne segíts kérés nélkül. De ! De mi van akkor, ha az illető rászorulna ugyan a segítségre, de olyan hülye, /mint pl. én/ hogy többnyire előbb meghal, mintsem segítséget kérne. Ja - hát az haljon meg, mert életképtelen.
Kérni is tudni kell.
/Kép: régi, nem tudom honnan./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése