2009. július 29., szerda

Korat - Thaiföld nemzeti macskája

Hogy mik derülnek ki néha ! Én azt hittem Samu „csak” egy szürke cica. Igaz, nagyon másképp viselkedik, mint a Berci, de arra gondoltam ez a nembeli különbségből fakad /Berci ugyanis lány/. De nem, itt alább olvasható, hogy az én Samum bizony egy különleges macska, minden tekintetben. Kinézésre is, természetre is. Azt sajnálom csak, hogy a csatoltnál jobb fotóm pillanatnyilag nincs, de majd igyekszem valami rangjához méltó, szép képet csinálni róla. Bevallom, kezdem sajnálni, hogy ivartalaníttattam, mert úgy látom, nincs túl sok ebből a fajtából. Na, de ki tudta ezt akkor ? Ki gondolta a gödhös, csipás, beteg kis jószágról, hogy ő egy álruhás királyfi ? Most meg már késő a bánat…

Nos, itt a teljes igazság erről a szépségről: A legenda szerint, ha valaki belenéz egy Korat macska szemébe, azonnal meglátja a jövőt. A fajtára valóban rendkívüli szemek jellemzőek. Amikor először megpillantjuk a kiscicát, még égszínkék szemei vannak, két éven belül azonban foszforeszkáló zölddé válnak, és káprázatos tekintetet kölcsönöznek a felnőtt macskának. Egy buddhista vers szerint a Korat macska tekintete olyan, mint "mézcsepp a lótusz levelén". A középkori keleti országokban állítólag Korat macskapárt ajándékoztak a fiatal házasoknak, így kívánva hosszú, boldog és gyermekkel megáldott közös életet. A keleti költészet egyes remekei pedig arról tanúskodnak, hogy a hadvezérek Korat kandúr cicákat vittek magukkal, mert hittek abban, hogy a harcias természetű cica megóvja őket a csatában. Thaiföldön és Sziámban napjainkban is sok Korat macska él (és örvend nagy tiszteletnek), mert gazdáik hisznek abban, hogy a Korat szerencsét hoz a házhoz. A fajta keletről először Amerikába érkezett, majd onnan terjedt tovább a világ számos országába. Kiélezett hallása és éles látása kiemeli a többi fajta közül: egyben azt is jelenti, hogy az egyébként nyugodt macska nem szereti a hirtelen jött erős zajokat és gyors mozdulatokat. A tenyésztők általában azt tanácsolják a cicákat kiállításra szánó gazdiknak, hogy egészen pici kortól szoktassák az erős hangokhoz; e nélkül nyugtalan és kiszámíthatatlan felnőtt macska lesz. A Korat nagyon élénk és harcias cica. Szereti más macskák társaságát, de mindig Őőő az úr a játékban és a komoly döntéseknél is. Ezt a fajtát csak annak javasoljuk, aki minden nap rászán a cicára fél óra-óra kényeztetést, ugyanis ennek hiányában könnyen elvadul és öntörvényűvé válik. Ez egyébként a rendszeresen szeretgetett, jól nevelt Korat cicára is jellemző. Kétséget sem hagy véleménye felől, ha például nem az általa áhított falatkák kerülnek tányérjába. A fajta kékesszürke színű, középméretű, feje szív alakú. Fülei egymáshoz közel helyezkednek el és kihegyesedők. Szőre rövid, testre simuló, de nagyon kellemes tapintású. Izmos testfelépítése, feszes vonalai erőt sugároznak. Szemei a fejéhez képest igen nagyok, felnőtt korban élénk zöldek: mindenkit elvarázsol, aki elkapja hipnotizáló pillantását. Ez az igazi szerelem, méghozzá első látásra! http://kiscicuska.mindenkilapja.hu/?m=2309529

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése