2009. július 4., szombat

Nyűgös vagyok

Vagy halódik a gépem, vagy az Internetettel /is/ van valami baj, vagy mittudomén. Ja persze az is lehet, hogy velem van valami. Olyan lassú. Minden. A gép is, én is. Ma egész délelőtt meg se álltam, aztán olyan nagy látszatja nincs is a dolgok elvégzésének. Nem kedvelem ezt. Mondhatni utálom. Kissé nyűgös vagyok, vagy már megint túl meleg van. Nincs kedvem na. Pont. Bocs. Ám azért legalább egy verset bemásolok ide, mert milyen dolog az, hogy csak a nyavalygásomat keljen olvasnotok… Váci Mihály: Valami nincs sehol Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, – valamit mindennap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, – s valamit minden tettben elmulasztunk. Áldozódunk a szerelemben egy életen át, – s valamit minden csókban elmulasztunk. Mert valami hiányzik minden ölelésből, – minden csókból hiányzik valami. Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta, – minden szerelemből hiányzik valami. Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is, – a boldogságból hiányzik valami. Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel, – az életedből hiányzik valami. Hiába vágysz az emberi teljességre, – mert az emberből hiányzik valami. Hiába reménykedsz a megváltó Egészben, – mert az Egészből hiányzik valami. A Mindenségből hiányzik egy csillag, – a Mindenségből hiányzik valami. A Világból hiányzik a mi világunk, – a Világból hiányzik valami. Az égboltról hiányzik egy sugár, – felőlünk hiányzik valami. A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld, – talpunk alól hiányzik valami. Pedig így szólt az ígéret a múltból: – „Valahol! Valamikor! Valami!” Hitették a bölcsek, hitték a hívők, – mióta élünk, e hitetést hallani. De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol! – s a mi dolgunk ezt bevallani, s keresni azt, amit már nem szabad senkinek elmulasztani. Újra kell kezdeni mindent, – minden szót újra kimondani. Újra kezdeni minden ölelést, – minden szerelmet újra kibontani. Újra kezdeni minden művet és minden életet, – kezünket mindenkinek újra odanyújtani. Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol… És még valami: Egy újságban találtam, s bár nem volt ismeretlen számomra, mégis kimásoltam, és felragasztottam ide a képernyőm szélére: Buddha tanítása, a 4 aranyszabály: Sose rágódj a múlton ! Fogadd el önmagad ! Valósítsd meg az álmaidat ! Cseréld pozitívra a negatív gondolatokat ! Ide vágyom, de nagyon !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése