2009. augusztus 31., hétfő

Előző életem

Csak nyugodtan tessék mondani – hogy már megint miket ír itt ez a bolond öregasszony. 1. Úgyse hallom 2. Nem nagyon érdekel, hogy ezzel kapcsolatban ki, mit gondol. /Már bocsássátok meg nekem…./ Mert én valamilyen szinten – a magam módján /itt most nem részletezendő formában/ hiszek az „előző életekben”. Igenis hiszem, hogy valamikor, legalább egyszer jártam már itt. Tegnap láttam egy filmet, amiben egy férfi és egy nő transzban mesélt előző életéről, arról a helyről, ahol laktak/éltek. Visszavitték őket azokra a helyekre és meglepő módon, a transzban elmondott helyszíneket megtalálták, felismerték, holott ebben a mostani életükben annak a vidéknek a környékén se jártak soha. Én nem tudom, lehet, hogy valami vicces trükk volt az egész – valójában nem is arról a filmről akarok beszélni, hanem ennek kapcsán a saját gondolataimról. Én már annyit, de annyit gondolkodtam ezen… Az én dolgaim valamikor a gyerekkoromban kezdődtek. Miért pont a fúvós-harmonikás sváb-német zenét szerettem már akkor is annyira ? Miért lehet, hogy a világ elég sok táját bejárva, Egyiptomtól-Görögországon át Szibériáig vagy Angliáig, miért pont az Alpokban lágyul meg sírásig a szívem ? Miért vagyok oly mérhetetlen bolondja/imádója/tisztelője ezeknek a hegyeknek ? És nem a Tátrának, vagy a Kárpátoknak ? Miért PONT az Alpok ? Miért éreztem az első igazi „alm” /=hegyi legelő, ha nem tudná valaki/ megpillantásakor, hogy én ilyent már mintha láttam volna ? Miért imádom az istálló trágya-szagát ? Miért érzem, hogy tej nélkül nem tudnék élni ? Miért sírok, ha ott vagyok és miért sírok ha eljövök ? Amikor odaérek, azt érzem hazaértem, amikor eljövök, fáj a búcsú. Mi az, ami egem olyan mérhetetlenül erős szállal köt ehhez a vidékhez ? A zenéhez ? Miért szorul össze a torkom, ha jódlizni hallok valakit ? Miért érzem, hogy hozzám „beszél” ? Mi köt az ottani emberekhez, szokásaikhoz ? Miért vagyok a végtelenségig elfogult velük szemben ? Miért írtam 50 évesen pl. egy listára, /hogy mit szeretnék még az életemben elérni/ azt, hogy szeretnék még megtanulni tangóharmonikán játszani – jóllehet, ahogy kinéz, erre már nem futja az időből, ámbár ki tudja ? Miért az igen erős vonzódásom az erdőkhöz, füvekhez, fákhoz, madarakhoz ? Miért nem a mélytengeri búvárkodás a kedvenc sportom ? Miért nem repülni akarok ? Miért nem szeretem a halat ? …és sorolhatnám. Talán egyszer elárulom elméletemet az átmeneti állapotról is – megírtam én ezt kb. 18 éves koromban, csak egyszer egy nagy selejtezéskor minden írásomat, naplómat kidobálva, ezt is kidobtam. De azért nagyon is jól tudom, mit, hogy gondoltam/éreztem én már akkor. És ez azóta se változott bennem. És én örülök ennek. Jobban érzem magam, mintha azt kellene gondolnom, hogy a „semmiből” jöttem és oda fogok visszakerülni.
Kép: http://farm2.static.flickr.com/1389/1117511108_fb0bea5f2d.jpg

2009. augusztus 30., vasárnap

Nem múlik...

Kosztolányi Dezső: Az átkozott házban 


1
Jaj, jaj, micsoda bánat ez.
Ki hagyta rám, ki hagyta rám?
Úgy vesz körül, mint néma ház
s már ki se nézek ablakán.
Már ki se nézek ablakán,
ezen az átkos ablakon.
Az ablaka könny, csupa könny,
s e ház, e ház a fájdalom.
E ház, e ház a fájdalom,
nem is megyek innen tovább,
és szeretem únt képeit
és bágyadt, barna bútorát.
Sok bágyadt, barna bútorát,
amelybe lassan átfolyok,
mint este, ha bezárkozunk
és leeresztjük a rolót.
2
Úgy fekszem itten most az ágyon,
     mint egy rossz, összekötött ördög.
Kényszerzubbony nekem a sorsom
     és benne esztelen dühöngök.
Megátkozom a születésem,
     szájaskodó, zavart szavakban,
s szivemben egy égigsötétlő,
     égigsötétlő, szörnyű kard van.
3
És néha úgy beszélek már magamról:
Ő szenved itten és Ő elmegy innen;
és néha látok még egy régi képet,
egy idegen arcot a szemeimben.
És néha látom: hogy megy Ő az utcán
lógó karokkal, s mondom: vége, vége.
És néha látom: hogy búsul magában
egy kiskávéház piszkos éjjelébe.
És néha megsiratom özvegy ágyát -
hajnalban az ágy, mint egy pihenő sír. -
És néha szólok: Ő nyugodni tért már,
és mondom: Ő bánt engem s mondom: Ő sír.



2009. augusztus 29., szombat

Egyazon napon

Ingrid Bergman (1915. augusztus 29. – 1982. augusztus 29.) Oscar-díjas svéd színésznő
Svédország fővárosában, Stockholmban született, evangélikus családban. Két éves volt, amikor édesanyja, a német származású Friedel Adler meghalt. 13 éves koráig édesapja, Justus Bergman nevelte, majd annak halála után rokonokhoz került. A stockholmi Királyi Drámai Színházban tanult. Első kis szerepét 1934-ben kapta az Óváros grófja című filmben. Tucatnyi svéd filmszerep után 1939-ben választotta ki David O. Selznick egy korábbi, 1936-ban készült svéd nyelvű filmje, az Intermezzo angol nyelvű remake-jének* főszerepére. A film hatalmas siker lett, és „Svédország fényes ajándéka” megérkezett Hollywoodba. Néhány svéd filmdarab és három sikeres amerikai film után az 1942-es, klasszikussá vált Casablancában Humphrey Bogart oldalán játszott. Két évvel később megkapta az első Oscar-jelölését az 1943-as Akiért a harang szól filmszerepéért. A rákövetkező évben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat vehette át az 1944-ben készült Gázláng filmbeli alakításáért. Az egymás után harmadik jelölését a Szent Mary harangjai (1945) filmben nyújtott alakításáért kapta. 1948-ban negyedszerre jelölték a Szent Johannáért. Alfred Hitchcock, aki a Forgószél és a Elbűvölve filmjeit rendezte, rajongott Bergmanért, de hiába táplált iránta gyengéd érzelmeket.
Bergman 1949-ben ismerkedett meg Roberto Rossellini filmrendezővel, miután annak Róma nyílt város című filmje katartikus hatást tett rá. A Stromboli filmjében szerepelve egymásban szerettek, és Ingrid elhagyta érte a férjét, dr. Aron Petter Lindströmöt, akivel 1937-ben házasodott össze, és a lányukat, Pia Lindströmöt. Összeházasodtak Rossellinivel, majd három gyermekük született: Isotta és Isabella Rossellini ikerlányai, akik színésznők lettek és egy fia, Roberto Ingmar Rossellini. A viszonyukat botrányosnak találta mind Hollywood, mind a közvélemény; Bergmant, aki a házasságkötéskor már terhes volt, az „erkölcsi elfajzás hollywoodi apostolának” titulálták, és az Egyesült Államok elhagyására kényszerítették. A botrány után 1956-ban tért vissza dicsőségesen Hollywoodba, amikor az Anasztázia főszerepéért megkapta a második Oscar-díját. Tovább folytatta az európai és amerikai filmekben felváltva való szerepléseit.
Hat év házasság után, 1956-ban elvált Rosselinitől. Harmadik férje a svéd származású Lars Schmidt színházi producer lett, akivel 1957-től 1976-ig voltak házasok. A harmadik Oscart az 1974-es Gyilkosság az Orient Expresszen legjobb mellékszereplőjeként kapta meg. 1978-ban az Ingmar Bergman rendezte Őszi szonáta című filmért hetedszer jelölték az Akadémiai Díjra. Ez volt az utolsó mozifilm-szerepe, amelyet a legjobb alakításai között tartanak számon. Folyékonyan beszélt svéd, német, francia, angol és olasz nyelven. 1982-ben mellrákban hunyt el a 67. születésnapján, Londonban. Végakarata szerint Svédországban hamvasztották el, és Stockholmban a hamvait részben szétszórták, részben a Norra begravningsplatsen temetőben temették el. Posztumusz kapta meg a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat 1982-ben a Golda nevű nő című tvfilm-sorozatért, amelyben Golda Meirt, az egykori izraeli miniszterelnököt alakította. A filmművészethez való jelentős hozzájárulásáért az emlékét egy csillag őrzi a hollywoodi Hírességek útján, a Hollywood sgt. 6759 szám alatt. /Wikipedia/ /*Remake: http://hu.wikipedia.org/wiki/Remake / Kép: http://saintsuperman.wordpress.com/2009/06/05 Kosztolányi Dezső: Azon az éjjel Azon az éjjel az órák összevissza vertek. Azon az éjjel holdfényben úsztak mind a kertek. Azon az éjjel kocsik robogtak a kapunk alatt. Azon az éjjel könnyben vergődtek a fülledt szavak. Azon az éjjel égett szobánkba gyertya, lámpa. Azon az éjjel féltünk a borzasztó homályba. Azon az éjjel arcunk ijedt volt, halavány. Azon az éjjel halt meg szegény, ősz nagyapám. Azon a reggel csupa rokon jött, sirató nép. Azon a reggel sürögtek az öreg mosónék. Azon a reggel kendővel kötötték fel gyönge állát. Azon a reggel lassan vezettek a földúlt szobán át. Azon a reggel rozsdás pénzt tettek kék szemére. Azon a reggel riadtan bámultam feléje. Azon a reggel csak hallgatott makacs ajakkal. Azon a reggel olyan volt, mint egy néma angyal.

2009. augusztus 28., péntek

Enni-, inni-, olvasnivaló

Azt hiszem, ma nem a legokosabban választottam meg a délutáni programomat. Tán meg kellett volna várnom vele a holnapra beígért enyhülést. Ám mivel tegnap barátnőm jólelkűsége folytán kaptam egy halom mindenféle „túltermelt” zöldséget, köztük padlizsánt is, ma muszakát készítettem. Ismered a receptjét ? Ha nem, akkor az én változatom /vagyis a barátnőmé/ röviden itt van: Apróra vágott szalonnán megpirítani 1 fej hagymát és 30 dk darált húst. A padlizsánt héjastól lekarikázni, besózni, 10 perc állás után egyenként /!/ letörölgetni, lisztbe mártani és gyorsan kicsi olajban kisütni. Kivajazott edény aljára a sült padlizsán felét lerakni, erre 1 dl nyers rizs /Én ezt egy picit megfőztem, de nem teljesen./ Erre jön a darált hús egyik fele, majd karikára vágott paradicsom, hagyma, paprika, és olyan fűszerek, amit csak akarsz, bors, oregano, stb…Majd a hús másik fele, végül a padlizsán maradéka. Az egészet kicsit sós tejföllel kell meglocsolni, amiben 5-6 gerezd fokhagymát szétnyomtál. Induláskor: Menetközben: Végeredmény: Más. Hetek óta ebben a nagy melegben kedvenc délutáni italom vigasztalt/erősített meg ma is, nevezetesen egy pohár aludttej. Kóborlok itt a neten, s ezt találom. Rég írtam be verset, hát a recept mellé ma ezt is kaptok: Émile Verhaeren: A tej A keskeny, hűs pincében kerek bögrefejek. Az északra nyiló szelelőlyuk mögött Kényelmes, potrohos, vörös nagy köcsögök Zárják magukba a megalvadó tejet. A sötét pincében alvadó tej fehére: Mint a liliomok szendergő víz felett - Vagy inyenc falatok, ritka eledelek, Melyeket angyalok számára tettek félre. Öblös átalagokkal telt a pincesarok. Nagy tálakon feszengnek sonkák és sódarok, Májashurkák dagadnak, bőrük majd megreped, Kelletik magukat a tortaszeletek, Hogy zsíros, csöpögős testük hozzáérjen - S a tej csak nézi őket hidegen, szűzfehéren. (Fordította: Binét Menyhért)

2009. augusztus 27., csütörtök

A baleset

Bementünk tegnap a kórházba meglátogatni a két balesetest. Este aztán volt min elgondolkodnom megint. Hogy ne mondjam, intenzívebben volt miért hálát is adnom a Mennybélinek. Mert a baj, mint derült égből a villámcsapás – váratlanul jön. A két /mint azt tegnap már írtam nem fiatal, hanem ötven fölötti férfi, mellesleg testvérek/ este fél9-kor hazafelé mentek. A lakásuktól 3 percre voltak már, amikor elindultak át, a zebrán. Gyalog. És a motoros fiatalember, aki épp véletlenül arra járt, úgy ütötte el mindkettőt, hogy hátralévő életük már soha nem lesz olyan, mint az eddigi volt. Egyikük szilánkos alsólábszár törést szenvedett, több órás műtéttel próbálták összerakni a csontjait. Szerintetek lesz ez valaha is tökéletes ? Mert szerintem ha nagyszerűen gyógyul, „régi” már akkor sem lesz. A másikuk vádlijából kétökölnyi darabot szakított ki az ütközés, mire összevarrták, rengeteg vért is veszített, meg hát azért el lehet képzelni, milyen is egy efféle sérülés. Maga az operáló orvos se tudta biztonsággal ígérni, hogy „visszanő” az a húsdarab oda. „Mellesleg” ehhez még bordatörések is járultak, s az egyik eltört borda felszakította a tüdőt, ahová levegő került /légmell/ - ennek gyógyulása se két napos téma. Hát ennyit a motorosokról és a zebrán való közlekedés biztonságáról. Meg arról, hogy az utcán járó ember igenis minden este mondjon köszönetet, hogy nem érte valami baj – mert a forróság, a rohanás, a figyelmetlenség – akármelyik, egy szempillantás alatt megváltoztathatja az ember életét.
Foto: http://www.fotocommunity.de/search?q=unfall&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjMyIjt9&pos=35&display=8355527

2009. augusztus 26., szerda

Ha lejár a szavatosság

Mi lesz velünk, ha lejár a szavatossági időnk ? Nem kell ezen most fanyalogni, akiben ezek a gondolatok nem fordulnak meg, olyan ember nincs, és ha ezt mondja, hát nem mond igazat. NEM akarok/szeretnék/ holnap meghalni, de…De bármi történhet az emberrel. És ha történhet, történik is. /Arról most szót se, hogy nagyon jó, közeli ismerőseim a pár napja, zebrán elgázolt férfiak - akikhez most este megyek be látogatóba, a kórházba. Az ő jövendő sorsukról is lehetne gondolkodnom, az egyikük nagyon nehéz körülmények között élő ember, épp most lesz nyugdíjas, a másik is közel van hozzá, tehát a bama nem jól írta, hogy fiatal embereket ütöttek el…de nem ez a lényeg, ezt a mondatot itt most csak úgy „beszúrtam”. Lásd: http://www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/ismet-zebran-gazoltak-ket-ferfit-utott-el-egy-robogos-252970 / Két kedves kis öregem, akiknek élte bonyolításában gyakran segítettem az elmúlt időben, oda jutott, hogy viszonylag gyorsan, pár hét alatt, a néni ápolásra szoruló lett. Annyira elgyengült, hogy tisztálkodni, öltözni se tud már egyedül. Legutóbb a néni elbotlott, elesett – szerencsére semmije se tört el – a bácsi fel akarta segíteni, s erre ő is elesett. Tiszta szerencse, hogy a takarítónőjük épp akkor ott volt, valami nagy nagy nehézségek árán tudta csak talpra ráncigálni a két öreget. Hát ez így nem maradhat… Családtagjuk senki nincs. Mi legyen akkor most ? Egyedül már képtelenek élni, már az is isteni csoda, hogy egyáltalán eddig kibírták. /88,96 évesek!/ Sajnos az életünk többnyire nem úgy működik /ahogy „igazságos” lenne/, hogy ma még el tudjuk látni magunkat, aztán amelyik nap ez a képességünk megszűnik/megszűnne, hát aznap már nem ébredünk fel. Ki van számolva rendesen, a Sors/Isten kire mennyit szenvedést mért, mielőtt véglegesen útra engedi, azt bizony még el kell szenvednünk. Most van nagy fűhöz-fához kapkodás… Bejutni valahová…Jaj, ha az olyan könnyű lenne…Hiszen tele a világ öregekkel, s a társadalom nincs kellőképp felkészülve rá, nemám, hogy üres helyek várnák a feltehetően előbb-utóbb rászorulót, hanem hónapokat, vagy van, ahol akár éveket is kell várni bizonyos elhelyezésre…. Pillanatnyilag úgy tűnik, pénzért / értsd dugipénzért !/ se lehet megoldást találni. Oké-oké. Talán nem a „fulladás” előtt kellett volna kétségbeesetten kiabálni és segítséget kérve integetni kezdeni. Mert bizony meglehet, előbb jön a halál, mint a segítség. Annyi ember /nő is/ van munka nélkül, és tele van emiatt panasszal a világ. Most fogjuk megkísérelni, hogy találnánk-e vállalkozót, aki egy ilyen helyzetben házi ápolást vállal ? Persze hozzá kell tegyem, tudom, hogy ezt a szolgáltatást nem mindenki tudja megfizetni, de a mi esetünkben ez nem lenne akadály. Csak hát milyen embert tudunk majd esetleg találni ? Ugye nem kell részleteznem, hogy miért írtam ezt a mondatot. És ugye minden mindig sürgős lenne, nem mától, már tegnaptól kellene… Nekem úgy alakult a sorsom, hogy édes szüleim, nagyszüleim ápolásával nem volt ilyen gondom. /Mit írjak ? Sajnos, vagy Hála Istennek ? - Mindegy, tény./ Most viszont itt állok egy nagyon nehéz feladat előtt, amiben nekem kell segítenem. Hát szorítsatok, hogy legyen szerencsém/türelmem a megoldáshoz. Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=krankenhaus&index=fotos&options=YToyOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjI0IjtzOjc6ImNoYW5uZWwiO3M6MjoiMTAiO30&pos=29&display=2590707

2009. augusztus 25., kedd

Világgá mentem

Az úgy volt, hogy a mára /kedd/ tervezett program elcsúszott szerdára, így már hétfő este tudtam, hogy szabad leszek. De nem akartam az itthon-levős szabadságot, ezért egy gyors elhatározással reggel beültem az autóba, s lementem Drávasztárára. 
Közben a sellyei arborétumban fotóztam is kicsit. A felújított strandra ugyan nem mentem el, de ezt így egyben, - arborétum, drávaiványi fakazettás templom, a Dráva-part Drávasztáránál és sellyei fürdőzés – nyugodt szívvel tudom bárkinek ajánlani akár több napos programként is. 
A Vajszló felé vezető út nem forgalmas, ki tudtam próbálni az autót – hát nem nagyon kell a gázra lépnem és már százzal tép a kis kocsi. Az arborétum még nekem is meglepetés volt – dacára hogy százszor is elmentem előtte, bent még sosem jártam. Gyönyörűen karbantartott, tiszta, ember sehol, mindössze négy takarító személyzettel találkoztam. Volt ízlése a hajdani grófnak, pénze is, jó kertésze is – igazán hálás voltam ma azért, amit több évtizeddel ezelőtt – és most mindegy, hogy önös érdekből – de egyáltalán megcselekedett. Nem tudom, a mai milliomosok ültetnek-e arborétumot – s ha igen, akkor egyszer eljön-e annak az ideje, hogy oda is bejuthassanak hozzám hasonló pórnépek. 

Természetesen nem volt utam könny-mentes, hiszen ezen az úton is többször jártam Lilivel, s bizony összeszorult a szívem, ahol két évvel ezelőtt is megálltunk pihenni….Csak a kis teste ment el, a lelke velem volt most is, az emlékeimben…. Jó volt öreg sztárai barátnémmal beszélgetni, visszaidézni az kis híján 40 évvel ezelőtt történteket, nevezetesen megismerkedésünk körülményeit. Aki régóta olvassa a blogot, tán tudja is, de röviden megismétlem, az 1972-es nagy drávai árvízkor náluk voltam elszállásolva, barátságunk igazán tartósnak mondható…Felidéztük az akkori izgalmas napokat, a régi kollégákat, akik – szerencsére – egyelőre még mind élnek, habár igencsak korosak. 
Hazafelé Szigetvárnak jöttem, itt felkerestem volt osztálytársamat, akivel jó három órányit beszélgettünk. Fél éve veszítette el párját, nagyon nehezen viseli a magányos életet. Gyereke, unokája más városban él, nagyon hirtelen maradt egyedül. Megbeszéltük, hogy legközelebb egy egész napra megyek hozzá, megnézegetjük akkor a szigetvári szobrokat is, vagy akár a melegvizes strandot ? Még magam sem tudom, mert nem vagyok valami nagy strand-kedvelő…. Nagyon jó nap volt. Imádok vezetni, ha valami, hát épp a vezetés az, ami a legtökéletesebben kikapcsolt. Nekem 80 km/ó a kellemes utazó-tempóm, nem nagyon érdekel, ha leelőznek, de szerencsére épp ezeken az útszakaszokon /nem autóutak, csak afféle másodrendűek/ normális emberek közlekednek. Néha lassítani kell, mert jön egy hatalmas munkagép, szoktam nekik köszönettel integetni, mert szinte mindegyik, ahogy meglátja a szembejövő autómat, lehúzódik. Láttam a levegyszerezett napraforgótáblákat, s nagyon elgondolkodtam azon, hogy a jövőben teljesen leállok a napraforgó olaj és mindenféle margarin evéséről. Hát kell az nekem, hogy úgy járjak, mint sztárai barátnőm fia mesélte: tengerimalacokat /ha jól emlékszem/ etetett lepermetezett napraforgóból kicsépelt maggal, s láss csodát, 4 nap múlva elpusztultak. Ők már semmi húsárut nem vásárolnak boltban, csak saját hízlalásu disznóból, saját maguk által feldolgozott húsárut esznek, tehénből való tejet vesznek, saját gyümölcsöt fogyasztanak. Van birkájuk, kecskéjük, és persze baromfi is. Hajnaltól vakulásig dolgoznak, nyaralni sehová és semmikor se tudnak elmenni, hiszen az állatokat nem lehet magukra hagyni. Elgondolkodik az ember ezeken a dolgokon… Pro és kontra…. 
A Drávára most nem mentem le. Megelégedtem azzal, hogy az épp nyitva-lévő iványi fakazettás templomba csendben be tudtam osonni egy kis pihenőre. Sajnos valami csoport volt épp ott, akik egy előadót hallgattak a Dráva-menti vidék elnéptelenedéséről. Emiatt aztán nem nagyon tudtam fényképezni… Láttam a dróton gyülekező fecskéket, viszont egyetlen gólyát sem – nem tudom merre jártak, mert üres fészek azért volt jónéhány útközben. Van bokor, ami már piroslik és volt fa, mely sárguló levelét hullatta elém. Hiába volt a hőmérséklet 30 fok fölött, ez azért már augusztus vége, csak megjön lassan az ősz. Elfáradtam, de valahogy az élmények, a látottak be/kitöltötték a bennem lévő űrt. Ezt is Lilinek köszönhetem. 

A 2000. éves emlékmű
Madár - a nekem nagyon tetsző szobrok egyike
Ikarusz Küzdelem A drávaiványi templom fakazettás mennyezetének részlete
Gyülekeznek
Ez a ráadás kép...

Az állatkertben jártam

Kb.20 év múlt el azóta, hogy a mi gyerekeinkkel utoljára az állatkertben jártam. Tudtam mindenféle bajaikról. De hogy ilyen lepusztult legyen, hát…. Hiába, közel 50 éves és már 20 éve mondogatják, hogy innen ki kellene telepíteni. Most, most talán majd sikerül. Állítólag Árpádtetőre a Mecsextrém Park mellé kerülne. /No, annak a kerítését én már nem fogom mázolni – gondoltam, s eszembe jutott, amikor első gimnazista koromban, KISZ munkaként vállaltuk ennek az akkor épült állatkert kerítésének lefestését…./ Nem akarom bántani az állatkertet. Tudom, hogy szegény embernek üres a tarisznyája. Az az igazság, hogy engem mindig szörnyen lehangolnak a fogságban tartott állatok. A cirkusziakat meg – írtam már – egészen kis gyerekkorom óta kerülöm, mert nem bírom nézni a szemükben lakozó szenvedést… Mert az állatkerti állatok szeméből is valami végtelen szomorúság árad, vagy reményvesztetten és vég nélkül szaladgálnak ide-oda ketrecükben, vagy totális közönybe hullva, maguk elé bámulnak órákon át. Némelyik mintha közeledni szeretne, ha odamész a kerítéshez, hozzád jön, de mindenhol táblák lógnak, hogy az állatok veszélyesek, simogatásuk tilos – így hát nem mersz hozzájuk érni. Bizony, látszik, hogy semmire sincs pénz. De akkor talán jobb lenne 15 féle állatot tartani normális körülmények közt, mint 150-et ilyen szegényesen. Beszédbe elegyedtünk egy nagyon kedves állatápolóval, akitől megtudtuk, hogy ebben az állatkertben nincs „helyhiány”, a ketrec-méretek az Eu-szabványnak megfelelnek. Hát akkor szerintem az Eu szabvány is egy kalap…t ér. Még viszonylag legjobb helyük az oroszlánoknak van. Először is két csodálatos példány, és ők laknak az állatkert felújított részében. /De itt is had jegyezzem meg: hát ha elköltöztetést terveznek évek óta, akkor minek valamit felújítani ? Áh, olyan szervezetlen, fejetlen itt minden…/ Az oroszlánok tetszettek nekem az arany-majmocskákon kívül a legjobban. Na jó, mondjuk a hiúznak is hálás voltam, hogy egy pillanatra megállt előttem. Az oroszlánok egy, reggel véletlenül bent felejtett lapáttal játszottak, mint két igazi macska. Sikerült is pár viszonylag tűrhető fotót készítenem róluk. Persze mindenhol zavaró a rács, meg a villanyos vezetékek, sok helyen a rács-sűrűség miatt nem is lehet fotózni, mert nem tudod a gépet bedugni sehogy se, ha meg a blende előtt a rács, akkor a kép semmit se ér. Mondanám, legközelebb majd megint 20 év múlva megyek állatkertbe – de gondolom, arra már semmiképp sem fog sor kerülni. Tán nem is olyan nagy baj....
Játszó oroszlánok
A csodaszép, pózoló hiúz
Kedvencem: az aranymajmocska
Csíkos farkú maki - akinek épp a csíkos farka nem látszik
A szundikáló rókakoma
és: teve van egypúpú...no ez olyan. /Ennek meg épp a púpja nem látszik./
Ági kertjének legszebb virága /Ez azért került ide, mert végülis nem egyedül voltam, hanem Jozsóval, Ági kisfiával jártunk az állatkertben, meg szerintem ez a virág - bár nem tudom mi, de -csodálatos !

2009. augusztus 24., hétfő

Mahler és az osztriga

Van ugye, aki imádja az osztrigát. Én egészen biztos belebetegednék, ha ki kellene egy kagylóból azt az izét szippantanom. Van, aki szereti a modern klasszikus zenét. Én megpróbáltam – nekem ez se megy. Mert elmentem a híres-neves, csodálatosnak beharangozott Mahler VIII. szimfónia előadására tegnap este a Dóm térre. Sajnos megint csak azt kell mondanom, úgy tűnik az én ízlésem, elvárásom egy bizonyos előadással kapcsolatban nem egyezik a tömegekével. Maga a zene se tetszett. /=lásd fentebb osztriga/ Nem hogy nem érintette meg a lelkemet, hanem egyenesen idegesítő volt. Ezúton kérek bocsánatot Mahler összes rajongójától, és a sznoboktól…./Borítékolom egy két ismerősöm holnap hallható véleményét…./ És hát sajnos nem tudok jobbat mondani a közönségről se, mint előző alkalommal az István a királynál. Hogy minek kell pólyásokat elhozni ? Olyan mama-hasára-kötözős izében, pár hónapos csecsemőt láttam kettőt is. Kis kölkök szaladgáltak, cumival vagy kólás üveggel szájukban, miközben anyuka folyamatosan pisszegte őket. De a felnőttek is… Legalábbis ahol én ültem/álltam, /közvetlenül a templom előtt/ ott megállás nélkül cirkuláltak, mint a hangyák. Most vittem egy kis horgász-széket, persze ha leültem nem láttam semmit, de gondoltam a zenénél a látvány nem fontos annyira. De a zene se nem varázsolt el, se nem kötött le. Néztem hát a lábakat, a cipőket. Arról lehetne egy regényt írni. Ki milyen cipőben volt. A kockakövekre totál alkalmatlan tűsarkútól a kínai strandpapucson át pl. 4 db. MBT cipőt is láttam. Ezen aztán elgondolkodtam, jobban, mint a zenén. Egy ilyen cipő mostanság már 60 ezer Ft. körül van. Ha hozzám vágnák, örömmel elfogadnám, de venni biztos nem fogok/tudok. Innen aztán Mahlert gyorsan elhagyva, a nemrég említett/vágyott terveimre rebbentek gondolataim. Ma délelőtt kiszámoltam, hogy mibe kerülne egy szlovéniai út. 5 nap kb.60 ezer. Na ja. De nagy valószínűséggel kell szemüveget csináltatnom, holnapra várom a mázolót, két db hármas és egy db kettes ablak tisztességes /lekaparós-újrafestős/ mázolása is esedékes lenne. És ugye itt van az a bizonyos, jövő tavaszra tervezett/beígért franciaországi barátnő látogatás. Szerintem minimum 50 ezer lenne az útiköltség. Aztán mivel mindjárt szeptember van, meg kellene kezdenem a készülődést karácsonyra is – különös tekintettel arra, hogy volt szíves országom „nyomorúságban élő vezetősége” és elvette tőlem /is/ azt a bizonyos 13.havi nyugdíjat, ami segítette eddig a családtagjaimnak való ajándék-vásárlást. És ó-ó, a vágyva-vágyott, kicsit jobb minőségű fotómasináról már szó se essen… azt hiszem egyelőre az csak álom marad… /Láthatjátok milyen fertelmes az a kép, amit tudtam tegnap csinálni vele. Ki se lehet nagyítani, mert akkor tiszta elmosódott paca az egész :-( /
Szóval ezek jártak a fejemben, amikor úgy döntöttem, ehhez nem kell nekem egy kényelmetlen széken kuporognom, néznem az idegesítően mászkáló embertömeget, hallgatnom egy zenét, ami nem tetszik. Ergo: fogtam magam és 9 előtt pár perccel eljöttem. Bezsebelhettem a mediterrán hangulatok második /egyben utolsó/ csalódását. Persze se nem fáj, se nem bánt ez se. Túl nagy reményeim, elvárásaim amúgy sem voltak, a csalódásom se nagy. Ráadásul felhős volt az ég. Még csak a csillagaimat se láttam…. Részletek itt: http://www.pecs.egyhazmegye.hu/ezrek.html @x ajánlata szerint képek itt: http://bama.hu/galerialp/32187

2009. augusztus 23., vasárnap

Képes beszámoló a tegnapi délutánról.

A Mediterrán Hangulatok Fesztiválján, a kézműves-soron járva tegnap, az alábbi képeket készítettem. Nagyon érdekesek voltak a bambuszból kifaragott /?/ applikált különös virágok, az extra szappanok - csodás illatukkal, és a megszámlálhatatlan fajtájú mézet kínáló termelő sátra. Sül a malac
Mézes sátor
Illatos szappanos
Bambuszvirágok Ezek a képek a Tanac együttes programjából mutatnak részleteket. Nagyszerű volt a műsoruk. Nem irigyeltem őket, 32 fokban a tűző napon táncolni…hát…minden elismerésem ! A végén még körtáncra is elcsábították a nézők bátrabbjait. Lapjukat itt nézheted meg, ha érdekel: http://www.tanac.hu/tanac2/tanac.html

2009. augusztus 22., szombat

Mini csodavilág

(Tekintve, hogy végtelen csendességben telnek a napjaim, csak ilyen „közömbös” hírekkel tudlak benneteket szórakoztatni. Az olvasáson kívül most elég sokat nézek TV-t ott láttam ezt is.) A Miniatur Wunderland egy hatalmas – mondhatnám „háznyi” vasúti terepasztal Hamburgban, Németországban. A terepasztal jelenleg a legnagyobb a világon. Összesen 5 különböző témát dolgoz fel: Hamburg és környéke, Ausztria, Amerika, Skandinávia, Svájc. Építése 2000 decemberében kezdődött el és 2001-ben nyílt meg. A bővítése folyamatosan is zajlik. Felnőtteknek 10 Eu a belépő – ha én ott járnék, biztos megnézném. Szinte hihetetlen, hogy mi mindent kitaláltak a kiállítás berendezői ! Néhány adat: .....................Terv 2015-ig ...Jelenlegi 2009 Teljes bérelt terület....................10.000 m2 .........6.400 m2 Modellterület..................................2.300 m2 .........1.150 m2 Sínhosszúság ...............................20.000 m .........12.000 m Mozdonyok.....................................1.300 ...................830 Vagonok........................................15.000 ..............11.000 Szignálok.........................................1.900 ....................900 Kitérők...........................................4.000 .................2.200 Lámpák.....................................500.000 ............300.000 Házak és hidak..............................6.000 .................3.500 Figurák......................................300.000 ............200.000 Autók............................................10.000 .................5.500 Fák..............................................330.000 ............215.000 Munkaóra..................................850.000 ............500.000 Munkatársak....................................200 .....................185 Építési költségek..................5.000.000 € ...10.000.000 € Weblapja: http://www.miniatur-wunderland.de/

2009. augusztus 21., péntek

A világ legkülönlegesebb órája, a Grand Complikation

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Láttam a TV-ben a svájci Schaffhausen által /is/ gyártott híres óra, a Grand Complikation összeszerelését. Hát kérem, az „nem semmi”! Kép: watchluxus.com/iwc-novelties-grand-complication „A következő, órákkal foglalkozó cikkünkben a világ legexkluzívabb óráit mutatjuk be. Minden modellben két közös dolog van. Az egyik, hogy szerkezeteik komplikáltsága miatt a pontos idő kijelzése háttérbe szorul, a másik, hogy az órák áraik tekintetében is az abszolút csúcstartókhoz tartoznak. Ezt a cikket azok számára ajánljuk, akik szeretnék megtudni, hogy egy nagykategóriás luxusautó árának elköltésére milyen alternatívákat kínálnak a karórák világában. A karórát a svájci óra szinonimájaként emlegetett Schaffhausen óragyár készíti. A Grande Complication nevű IWC Schaffhausen karóra egyedi komplikáltságú szerkezetével hívja fel magára a figyelmet. A csodálatos szerkezet stoppert, holdfázist, öröknaptárt, valamint percismétlő mechanizmust tartalmaz. A bonyolult számlap már árulkodik az egyedülálló szerkezetről, hiszen a négy kis segédszámlap nagyon nagy jelentőséggel bír. A 12-esnél lévőn a holdfázis és a 30 perces számláló van. A 6-osnál lévő segédszámlapon már két kismutatót is láthatunk, ugyanis a kis számlap külső gyűrűjén a hónapokat helyezték el, míg a belső részen a 12 órás számláló skálája helyezkedik el. A 9-esnél elhelyezett segédszámlapon az időmérő szerkezet kis másodpercmutatója van, valamint a napok kijelzése. A 3-asnál a dátumot jelzi ki az óra, méghozzá mutatók segítségével. A komplikált mechanizmus öröknaptár része még egy négyszámjegyes évkijelzéssel is fel van szerelve, ami az órásvilágban egyedülálló. Az öröknaptár szerkezet 2499-ig van kalibrálva! A Schaffhausen zseniális órásmestereinek köszönhetően egy olyan öröknaptár-szerkezetet sikerült konstruálni, amelyet kizárólag a kihúzott koronával (hagyományos módon) tudunk állítani. Ez a megoldás lehetővé tette, hogy az ilyen bonyolultságú szerkezetek kívánta korrekciós gombokat mellőzzék a tok elkészítésénél. A 18 karátos aranytok oldalán azonban mégis van egy kis karra emlékeztető elem, amely elengedhetetlen kelléke ennek a modellnek. Ez a kis kar aktiválja a szerkezetbe épített percismétlő mechanizmust: a kar meghúzásával kis kalapácsok kezdik leütni a pontos időt.” / http://www.deluxe.hu/cikk/20050417/az_igazi_statusszimbolumok?p=4 / További részletek, /pl. hogy egy-egy különleges óra pillanatnyilag hol található/ itt: http://www.chrono24.com/hu/patekphilippe/1485725.htm Felhívom figyelmeteket a jobb felső sarokban látható árra ! Ha nem tudod, mi a tourbillon, itt elolvashatod: http://www.mvltrade.hu/RobertTourbillon.htm

2009. augusztus 20., csütörtök

Esti program

Kedves barátaim – magányom enyhítendő – meghívtak, menjek velük, s nézzük/hallgassuk együtt a Dóm téren az István a király-t. Őszintén szólva, az ilyesféle tömegrendezvény nem az estem, de részben kíváncsi is voltam, részben úgy gondoltam, talán tényleg jó, a kimozdulok itthonról. A nevezett mű nem tartozik a kedvenceim közé – ennyit azért előre kell bocsátanom. Azt se tudtam, hogy milyen az „álló-képességem” nem mostanában ácsorogtam 2 órát egy helyben. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Nos, a mű: változatlanul nem került a kedvenceim közé. Engem szörnyen zavart, hogy a Koppányt játszó énekesnek vagy erősebb volt a mikrofonja a többinél, vagy akkor hangja van, mint egy bölénynek. Nekem szabályosan bántotta a fülemet az éneke. Zavart az a jelenet is, amikor az ősmagyar /díszamagyar?/ kabátba öltözve a színpadon megjelent két szereplő elektromos gitárral és úgy dallott. Igen, persze az mindig úgy van, hogy az ember elfogult, a kedvenceivel szemben. Bizonyára a két évvel ezelőtti Rómeó és Júlia szegedi szabadtéri adásán is voltak dolgok, amik nem tetszhettek annak, aki magát a darabot nem kedveli. Én akkor, attól teljesen el voltam ájulva. A tegnapi előadástól nem. A körülmények: Meglepett, hogy milyen jól felkészültek, a teret elválasztó utca egy szépséges budisor azaz bocsánat Toi-Toi sor volt. Azt ugyan nem tudom, hogy a tök sötétben felkereste-e valaki, de felkereshette, ha akarta. . . . . . . . . . . . Engem szörnyen zavart, hogy az emberek egy része, mint egy hangyabolyban, szinte megállás nélkül mászkált, az már csak a hab volt a tortán, hogy minden másodiknak a füléhez oda volt ragadva a mobiltelefonja. Micsoda élvezet lehetett egy füllel hallgatni a darabot ! Az már szinte szóra sem érdemes, hogy az előadás idejét nem bírták ki evés és ivás nélkül, vitték a söröket, hotdogokat, ládaszám az üdítőt. Majd eldobtam a papucsom, amikor egy öregúr tálcán ügyeskedett át a tömegben két, szalvétával letakart tányért, melléje akkurátusan odakészített villákkal. Majdnem megkérdeztem, hogy ez az előétel, vagy már a fő fogás ? /Hozzá kell tegyem, ezt valószínű azért érzékeltem ilyen élénken ezeket a dolgokat, mert épp egy „közlekedő út” közelében álltunk./ . . . . . . . . . Mondjuk én azt se értettem, hogy este ½ 9-kor kezdődő jól kihangosított előadásra miért kell babakocsiban elvinni az 1-2-3 éves babákat. Képzelem, ott lent a sötétben, a lábak között a fülsiketítő „dalolásban” hogy féltek. Meglehet, valóban „életre szóló” emlék marad ez számukra, ami rémálmaikban jön majd elő. Én is féltem volna… Utoljára hagytam a tán csak rám /?/vonatkozó testi dolgokat. Nekem az 1 és ¾ óra igencsak sok volt, ácsorogva az egyenetlen, meredek kockaköveken. Ma reggel majd leszakadt a derekam, tegnap meg a lábam fájt annyira, hogy sántikálva jöttem haza. A rutinosabbak vittek ilyen-olyan széket, hát ez nekünk nem volt. A darabot nem is tudtam végignézni, mivel az utolsó buszhoz kellett igazodnom, hacsak nem akartam a Sétatérről hazagyalogolni. Amúgy rengetegen voltak. Gyönyörű volt a kivilágított Székesegyház. Sötétedés utáni képeket nem is kíséreltem meg csinálni a színpadról, annyira ócska gyenge kis gépem van, örülök, hogy még az elején pár képet sikerült készítenem. /Ez az alábbi kivétel, de oly szép volt a valóságban, hogy nem tudtam ellenállni. Sajnálom, hogy ilyen vacak a kép./ . . . . . . . . . . . . . . . Azért, hogy valami szépet is írjak – amit feltehetőleg rajtam kívül senki nem figyelt, - az előadás kezdetekor „jött fel” a keleti égen a fák között a Vénusz, épp a tér fölött állt az a bizonyos, már máskor is emlegetett „nagy nyári háromszög” a Hattyú-Sas-Lant csillagkép 3 ragyogó csillagával, 9-kor szállt át ezek között egy műhold, mint egy lassan hulló csillag és a keleti tornyok között a Cassiopea kukucskált be. Nekem azok voltak az est szép pillanatai, amikor felnéztem rájuk, azokra gondoltam, akik most onnan nézik ezt az egészet…. Amúgy meg rengeteg program van/lesz az elkövetkezendő napokban, de kiindulva a tegnap esti tapasztalataimból, nem vagyok biztos benne, hogy még egyszer elmegyek bármelyikre is. A napközbeni programokban meg a várható 35 fokos hőség akadályoz, tehát az az érzésem, maradok itthon. A részletes program itt olvasható: http://www.pestiest.hu/fesztival/9250/reszletes_program

2009. augusztus 19., szerda

Spirálos, betűrendes

Hogy ez miért van így, nem tudom, nem értem… vagy mégis ? Tán mindez a nagy össznépi átverőshow része ? Bizony könnyen lehetséges…. Valamikor régen volt egy spirálos A5-ös méretű betűrendes telefonfüzetem. Hosszú évek használata után tönkrement, a számok egy része is elavult, gondoltam, veszek újat. Vettem. Igaz, akkor sehol se lehetett spirálosat kapni, csak azt a „kötött” formát /Kép bal oldalán/. Ez nem tartott 3 évig se ! A lapok kiesnek, kész idegbaj ha kézbe veszem… No, gondoltam, úgyis annyi az időm, mint a pelyva, elmegyek és veszek egy másikat, de most aztán keresek ám egy spirálost ! Első bolt: nincs. Második bolt: van, de francia (!!!ezt háromszor is tudomásomra hozta az eladó!!!) miután közölte az árát: 1850.- Ft . Ez egyébként az Átrium üzletházban lévő papírboltban volt, ha nem hinné el valaki, megnézheti, biztos ott van még, mert arra megesküszöm, hogy egy ilyen sz… füzetet ért senki sem fog ennyi pénzt kiadni… Na, végre a harmadik boltban sikerrel jártam, ott volt, 650.- Ft-ért. Az 1800 után már nem is sokalltam… Szóval a költői kérdésem ez: a régi, jól bevált tartós dolgok miért tűnnek el, s van helyettük a gyenge minőségű, hamar elkopó/tönkremenő és ráadásul még így is drága ??? És az abszolút megválaszolhatatlan: Miért is tűrjük ezt mi ? És meddig is tűrjük ? Hja, Istenem, ha csak ez a két kérdésem lenne.....

2009. augusztus 18., kedd

Tervek/vágyak

Tegnap egész nap dolgoztam, rendesen el is fáradtam estére. Közben Hubert /von Goisern/ CD-it hallgattam, és mi sem természetesebb, hogy ezt a zenét hallva, gondolataim elkalandoztak a hegyek felé. Amúgy is gondoltam arra, hogy akkor most itt az ideje nekiindulni és emiatt aztán szinte az egész napomat Szlovénia töltötte ki. Azt hiszem ma elő is szedem a térképeimet, megnézem, mi az, ahová még el szeretnék jutni, persze úgy, hogy közben a kedvenc helyeimet is felkeresem. Talán szeptemberben el tudnék menni pár napra. Még csak 50 %-os az elhatározás, de azt hiszem fog ez még erősödni. Olvasom a wikiben, hogy a mai napon kezdődött 1917 – ben a tizenegyedik isonzói csata Az olasz hadsereg nagyerejű támadása nyomán az osztrák–magyar haderő jelentős területet veszít Tolmein és Görz (Gorizia) között. Trieszt is veszélybe kerül.
A Doberdói csata emlékhelye
Jártam én ott is, de épp ezt az emlékművet valahogy nem sikerült akkor megtalálnom. Meglehet, lemegyek arrafelé is. Kevés szebb hely van /számomra/ az Isonzó völgyénél. De nem maradhat ki a Vintgar völgy, mert oda minden alkalommal elmegyek, amikor Szlovéniában vagyok, és természetesen kedvenc uskovnicai turistaházamat is felkeresném. Na meg hát hogy is maradhatna ki a Radovna, Krma és Vrata völgy ? Minimum öt napra kellene mennem, az ugye csak 3 ott töltött teljes napot jelent, jól be kellene osztanom, hogy hová is akarok eljutni. Bár csak 500 km a táv, de mivel nem szoktam száguldozni, nekem egy-egy nap kell az oda és haza utazásra, hiszen útközben meg-megállok, főleg amikor már a hegyek közelébe érek. Ó de jó is lenne, ha sikerülne !
Ezek a képek a Kluze-i erődnél készültek a Koritnica
völgyében. /Az erőd, egy sziklába vájt bunker és
a még meglévő vaslétrák./
Isonzói kép: http://www.pmkiweb.extra.hu/news.php?lng=hu A többi kép saját.

2009. augusztus 17., hétfő

Bumeráng

Bizonyos dolgok néha fura módon köszönnek vissza az életemben. Csak a legfrissebb példa. Van egy rokonom, akinek mániája a takarítás. De tényleg. Szinte másról nem is tud beszélni, mint hogy mit, hogyan, mikor, hányszor, miképp mosott, törölt, vasalt, ki, be, le… Én egyszer voltam nála, tény, tisztaság van. Szerintem nagyjából nálam is az van, habár nem csiszikoltam egész nap a lakásomat, egyetlen mániám a kétnaponként porszívózás volt. És akkor tegnap este láttam egy foltot a konyhaszekrény ajtaján. Rögtön nekiestem, és ha már az ajtót letöröltem, valami furcsa kényszert éreztem, hogy ne hagyjam abba. Tehát kiszedtem az edényeket, elmostam a tányérokat, eltörölve mindet visszaraktam, és elhatároztam, hogy ma a többi konyhaszekrénnyel is ezt fogom csinálni. 9-re végeztem, egész belefáradtam – viszont (tán épp emiatt?) könnyen, altató nélkül tudtam végre elaludni. (Nem tudom ugyan, miért magyarázkodom, de elhihetitek, valamikor tavasszal pucoltam végig a konyhát, akkora nagy „kosz” nincs sehol, mégis van valami kényszerem, hogy most újra meg kell csinálni….) Mivel két napja a ruhás szekrényeket pakoltam, meg vagyok győződve, hogy délutánra, vagy holnapra megint eszembe fog jutni valami, amit átrakni, selejtezni, lemosni, kimosni, pucolni, törölni kell. Érzem, hogy ez fog szembe jutni. (Micsoda szerencse, hogy csak másfél szobás a lakásom…) Ja, tudom is már, a mélyhűtőt kell leolvasztani…. Szóval amikor ezt az egész dolgot így szépen végiggondoltam, majdnem felkiáltottam, hiszen hát ezt teszi a rokonom is ! SEMMI dolga, tehát megállás nélkül, ha kell, ha nem pucolja a lakását, jobb elfoglaltság híján. Hát nem tudom, ez az állapot nálam meddig fog tartani, nagyon remélem, nem sokáig, mert abba bele lehet bolondulni, legalábbis azt hiszem. A kosz ugyanis állandóan újra termelődik, s bár eddig is takarítottam én rendesen, de hogy ilyen pucoló-mániássá váljak, hát nem, azt azért tán mégse kéne megérnem, vagy elszenvednem…
Kép: http://image.hotdog.hu/_data/members3/303/457303/images/vicces8.gif

2009. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap

Nem találom a helyem. Reggel „gépeztem” egy darabig, aztán nagy levegőt véve, abbahagyására kényszerítettem magam. /Vigyáznom kell erre, mert most nincs kiért-miért abbahagyni !/ Aztán vasárnap ide, vagy oda, ma szétdúltam a szekrényeimet, átválogattam a vackaimat, ruhákat, törölközőket, mittudoménmiket. Selejteztem. Nem akar múlni az idő. Olyan nehezen lett dél. Ebédet nem is kellett főznöm, ott a tegnapi maradék. Délután olvastam. Különös, hogy épp mostanra esett, a közvetlen házbéli szomszédaim is, a mellettem lévő ház lakói is elutaztak. Épp tegnap este gondoltam arra, hogy elég rendesen „egyedül maradtam”, a szó fizikai értelmében is. Olyan mélységes mély csönd van. /Kívül is, belül is…./ Nem merek lehúzott redőnyök nélkül aludni, ami azért rossz, mert szeretem, ha jár a levegő a lakásban. Na, hát most az sincs. El kéne mennem valahová, csakhogy viszonylag meleg van, nem túl nagy a kedvem…Meg hát hová is, ahol Lili ne lenne velem. Hiszen viszem. „Magammal viszem” mindenhová. Hiába vettem le a pórázt az előszoba fogasról három nappal ezelőtt, ha indulok, még felnyúlok érte…

Vajda János: Magány Az emberek beszélnek fájdalomról, Rakásra hordva sok bút, bánatot; És mondja mindenik a magáéról, Hogy már a földön az a legnagyobb. Hallgatva némán ennyi bút, keservet, A magamét én el nem mondhatom. Keresem a magányt, a véghetetlent, Csak ottan önthetem ki bánatom. Hol legsürűbb az erdő, legsötétebb, S a szél elalszik a falevelen, Mintha megállna percre idő, élet, - Leborulok sohajtva: "istenem, Hát e világon semmi sem tökélyes! Nincs alkotásod kifogástalan. Ha fogyatékos minden, ami véges, Teljes talán, ami határtalan? Te, aki ülsz ott arany fellegtrónon, Teremt, változtat, öl vezényszavad; Míg lényeid itt hánykolódnak gyarlón, Elégedett volnál te egymagad?" És láthatatlan elborul az égbolt. Valami árny vonul el odafönt. A mozdulatlan levegő meredt, holt. Mintha befagyna, dermesztő a csönd. És mintha megszólamlanék az isten, És hallanék fohászt, mélyet, nagyot: "Hozzám hasonló e világon nincsen; Mindig magamban, egyedül vagyok!"

Kép: Nem tudom honnan, régi "gyűjtés", még a megtalálási hely címe nélkül.

2009. augusztus 15., szombat

Szederszüret

Sehol se jó most nekem, de a legrosszabb itthon. Ezért határoztam el, hogy menni fogok, szinte mindegy, hogy hová /ámbár vannak elképzeléseim és vágyaim/. A lényeg, hogy menjek. Igenám, de NINCS olyan Pécsről kivezető út, amit mi Lilivel együtt ne tettünk volna meg, így hát míg el nem hagyom a várost, /persze még sok más helyen is/ velem van és sokáig lesz is még. Így hát ma „ketten mentünk” egy kedves, sétahelyünkre, mert itt az ideje a szederszüretnek. Kicsit félve hagytam kint az autót – /lám a jobb kocsinak egy újabb „hátránya”, jobban féltem/ de hát a Magasságosra bíztam és elindultam azon az úton, amerre szedret szoktam szedni. Őszintén szólva, a fő helyem az a Gyükés, de oda egyelőre nincs erőm még kimenni. Viszonylag korán indultam, reggel 9-kor, hogy még a tűző déli nap előtt végezzek. Nagy siettemben /de komolyan mondom mindig így járok, csak azt tudnám, miért, s hova sietek mindig/ szóval itthon maradt a napszemüveg is, meg a siltes sapka. . . . . . . . . . . . . . Az út elején, az árnyékban vadmenta nőtt, rajta lepke hintázott. Mivel tegnap volt egy kis eső, az erdei avar szaga beburkolt engem, mint valami puha takaró, sárga varádicsok, aranyvesszők, két katángok gyalogoltak mellettem. . . . . . . . . . . . . . . . . Amikor elértem a szedres útszakaszt, láttam, járt már előttem valaki. Biztos nem csak a vaddisznó /bár tán az is/, mert a mélyebben ülő ágakról az illető lusta volt leszedni a szemeket. Odafelé menet az út bal oldalát szüreteltem. Az árnyékban nagy volt a harmat, vizes lett a cipőm. Figyeltem, hogy kikerüljem a fűvel jól álcázott gödröket, no meg a szederbokor közé bújt csalánt. . . . . . . . . . . . . . . . . Végtelen csend volt, madárhang is csak alig-alig hallatszott. Valami halkan kaparászott egy fának tán az odvában, hallgatóztam, leskelődtem, de nem láttam a hang okozóját. Olyan mélységes béke ült tájon, hogy szinte megkönnyebbült a lelkem, dacára, hogy számtalanszor mozdult bennem egy mélyen rögzült kérdés, hogy hol vannak a kutyák ? Hiszen ezen az úton mindig különösen figyeltünk rájuk, hiszen szívesen elkalandoztak a vadcsapásokon. . . . . . . . . . . . . . . ¾ óra alatt majdnem tele lett a „kaskám” – ami persze nem az, mert ugye a kaska az egy kicsi kosár, - szóval én egy 20 éve csak erre a célra használt öregecske alumínium fazekat használok, fülére kötve egy hajdanvolt nyári ruha derékpántja. Mert szedrezni tudni kell. Nylonzacskóval nem lehet, mert ez első öt percben a tüskékbe akadva szétszakad, vászonszatyor a fekete szedertől használhatatlanná válna, meg át is ázna, tehát a fémedény a jó. Láttam már, hogy tejeskannába szedett valaki szedret, az is jó megoldás. Én a kaskámat a bal karomra akasztom, ezzel a kezemmel fogom le a kiválasztott ágat, vagy fürtöt és jobb kézzel szedegettem a szemeket. Nem mindegy ám a technika, meg kell azt is tanulni. Gyakorlom én már pár éve, mégis volt, hogy kiborult a zsákmány, aztán milyen nehéz a földről egyenként felszedegetni…. . . . . . . . . . . . . . . . . . Az árnyékban kicsit pihentem, s elgondolkodtam, hogy milyen jó is lenne most a sapka, hiszen visszafelé a nappal szemben megyek, majd jó leég a képem…Node… Node ott billegette magát mellettem néhány hatalmas illatos hunyor levél. Nosza, letéptem egyet és mint valami szalmakalapot, a fejemre illesztettem, csatjaimmal odatűzve. Pompás látvány voltam, csináltam is egy „önfotót” de nem teszem be, nehogy valaki annak láttán nevetőgörcsöt kapjon itt a gép előtt…. Szerencsére csak egy autóval találkoztam visszafelé menet, aztán különben is, kit érdekel ? Gondolják/mondják: találkoztunk egy bolond öregasszonnyal… Istenem, vagyunk többen… 11-kor már kint voltam az úton, autóm megvolt szerencsére. Innen már nem érdekes a történet, hazajöttem, ebéd után megcsináltam a lekvárt, most a nagy paplan alatt pihen. Majd télen lesz ez csudijó. Nagyon szeretem pl. sült húshoz, összefut a nyál a számban, ha rágondolok egy szelet sültre, amin ott pompázik a kanálka mélylila szederdzsem, a nyár minden pompás ízével-illatával…De csak úgy nyalakodni is, „jutalomfalatként” szoktam magamat ilyesmivel megajándékozni, ha nagyon el vagyok valami miatt szontyolodva. Két éve nem tudtam már csinálni, a gyükési szedrek a forróságban kiszáradtak, most örülök, hogy újra kerül a polcomra ebből a pompás csemegéből pár üveg.