2009. augusztus 5., szerda

Étel

Olvasom, hogy: ma már intelligens tányér segíti a diétázókat. Napjainkra jellemző, hogy mindent pontosan megmérünk és számszerűsítünk: miért ne tegyünk így ételeinkkel is minden egyes étkezésnél? Roni Paslah ötletes tányérjának köszönhetően mostantól mindig pontosan tudni fogjuk, hogy miből mennyit fogyasztottunk el! A mérleggel felszerelt tányér jelzi a rákerülő ételek tömegét. A tervező szándékai szerint az intelligens konyhai kiegészítő segíti majd a fogyókúrázókat és azokat, akik valamilyen betegség miatt diétázni kénytelenek. Kép: http://www.hg.hu/blog/7479-intelligens-tanyer-segiti-a-dietazokat És olvasom ezt is: A médiában a túlsúlyos embereknek fogyasztószereket reklámoznak, míg híradásokban afrikai éhező gyerekeket láthatunk. Az elmaradott országokban emberek milliói halnak éhen, a kifejlett országokban pedig egészségügyi problémákkal küzdenek az elhízott emberek. A FAO (ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete) legutóbbi megállapítása, hogy a Földön 800 millió ember nem jut elegendő élelmiszerhez. Tudományos bebizonyítást nyert, hogy Földünk képes az emberiséget eltartani élelmiszerrel, tehát az okot a termelési és elosztási viszonyok egyenlőtlenségében kell keresni. Kép: http://kezdokrisnas.freeblog.hu/files/2008.10/starvation.jpg Tegnap voltam valakinél, akinek a délelőtt eltett mindenféle tökből vittem, hiszen nekem annyi van, hogy már nem fér a hűtőmbe. /Hozzátéve, hogy ezt az óriási mennyiséget barátnőmtől kaptam, akinél épp a tökből „túltermelési válság” volt idén…/ Amikor kinyitotta a saját hűtőszekrényét, /mit is mondjak ? megdöbbenve ?/ láttam, hogy szinte üres… Rettentő lelkiismeret-furdalásom van, holott tudom, nem tudok én egymagam mindenkin segíteni. De akkor is. Én bizony ismerem ezt az „üres-a-hűtő” szindrómát, csak azzal a különbséggel, hogy engem a szegénységem anno elég ügyessé és találékonnyá tett. Van ismerősöm, aki a mai napig emlegeti, hogy tőlem hallotta először, a pirított gríz csak úgy „magában” esetleg pici lekvárral, vagy kevés porcukorral ehető étel…Tényleg képes voltam a semmiből főzni valamit. Ez – szerintem – szerencsés adottság, s nem rendelkezik mindenki vele. Bár nekem vannak még halvány gyerekkori, háború utáni, szűkös évek-beli emlékeim is… Én tudom, hogy a tök beléből, kevéske otthon lévő zöldséggel és kis vegetával nagyszerű levest lehet főzni, stb… nem akarok most itt olcsó recepteket felsorolni. Kétségtelen, én akkoriban képes voltam hajnalban kimenni a piacra, mert tudtam, az első vásárlónak, ha alkuszik, engednek a piacozók, merő babonából, nehogy elmenjen vásárlás nélkül, s „elvigye” a későbbi vevőket. Egyébként is, a piacon mindig olcsóbb volt vásárolni, mint az ABC-kben, igaz, a piac kicsit messzebb volt a lakásomtól, mint az ABC, vagy pláne a kisbolt. Már tegnap este óta agyalok azon, miképp tudnék az illetőnek segíteni, legalábbis átmenetileg, vagy inkább alkalmilag és úgy, hogy el is fogadja. Semmi okosabb nem jut eszembe, mint az a hihető mondás, - némiképp jelen esetben igazság - hogy nekem sok van, neked meg kevés… /…hmmmm…. vagyis semmi./ Hát majd meglátjuk….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése