2009. szeptember 21., hétfő

Estefelé, hazafelé

Ma a délutánomat bissei barátnőmnél töltöttem, még mindig névnapot ünnepelve… Kicsit féltem ettől a találkozástól, mert van egy egy éves magyar vizslájuk, de /érdekes módon/ „álltam a sarat”.

Izgalmas most az út arrafelé, vagyis hogy pontos legyek, a pogányi repülőtérig. Négysávosra szélesítik, és három körforgalmat építenek bele. Mint valami autópálya. Nem nagyon értem, erre miért volt szükség, de nyilván a én értetlenkedésem senkit sem zavar. Akik kiadták rá a XXX milliót, biztos tudták, miért tették. /Mint a tegnapi kilátó esetében is./ Nem is ragoznám a témát tovább.
Viszont:
Este a hazafelé vezető út nagyon szép volt. ½ 8-kor jöttem, a várost dél felől megközelítve. Aki jött már ebben az időben haza, tudja miről beszélek. Innen a legszebb a kivilágított városra a kilátás. Amilyen reménytelen eset vagyok, megálltam és csináltam fényképet, pedig tudtam, hogy SEMMIKÉPP nem sikerülhet. Se a gépem nem alkalmas erre, és most már azt is tudom, hogy az ilyesféle kép készítéséhez foto-állvány szükséges, mert ha bemozdul a kezed /és bemozdul/, akkor „elúsznak” a fények. No, persze, hogy nem sikerült. Csak azt sajnálom, hogy nem találta ebből a szögből Pécsről készített fotót. Viszont ha szép pécsi képeket akartok látni, látogassatok el ide: http://www.kiefer.hu/galeria

Ez a kép ugyan nem azt mutatja, amit én láttam, hanem pont a fordítottját, kilátás a városra a Mecsek felől:
Kép: http://www.fotosokvilaga.hu/eredeti_kep.php?id=Pecs-mecsekbol.jpg&k  
 
Csak okulásul, itt az enyém:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése