2009. szeptember 6., vasárnap

Mulatós hétvége Kozármislenyben

Szombaton délután elmentem Kozármislenybe, a város ünnepére. Reggel változott az idő, végre elmúlt a kánikula, mégis szépnek ígérkezett a délután, mert kisütött a felhők közt a nap. 3/4 4-re érem ki, elég lassan „indult be a verkli” – mert az első együttes csak 1/2 5 felé lépett színpadra. Sokat fotóztam. Megtaláltam Kozármisleny legszebb kislányát, akin - miközben a barátnőjével beszélgetett - lehetett tanulmányozni, hogy a mai és a régi viselet között micsoda esztétikai különbség van.  
Végignéztem a kézművesek sátrait, aztán megnéztem/hallgattam a szuloki zenekar/énekkar/tánckar, majd a bátmonostori tamburazenekar /=1 tamburás!/ műsorát. 

A magyarok záró programja a buzsákiak tánca volt, akik szépen hímzett díszpárnákkal /is/ táncoltak. Ez után következett a szőlőlopás, ami egy csodás kavalkád volt, melyben az esti műsor spanyol táncosai is részt vettek. 

Sajnos – most mondjam, hogy már „szokás szerint” – amire a legjobban vártam, a spanyolok táncáról, a vacak fényképezőm miatt megint nem tudtam képeket készíteni. De eldöntöttem, nem hagyom, hogy ez elrontsa az egész délutánt. Végül is azért 100-nál több képet lőttem és igenis van köztük néhány jó.  










































Egy kedves kép, a testvéri szeretetről...


És ilyen szép volt az esti ég
























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése