2009. szeptember 12., szombat

Szárazság

Bár ne tettem volna, de megint elmentem sétálni. Most busszal fel az Állatkertig, onnan át a Dömörkapuhoz, itt bekéretőztem a vidámparkba, hogy végre azt a napórát lefotózhassam, amit olyan régóta nem sikerült. Majd kimentem a Flóra pihenőhöz. Itt már éreztem, hogy nem volt helyes döntés erre jönni, - de azért a „szokott” utunkat bejártam. Könnyeim között gondoltam végig, hogy hány százszor is jártunk erre ? Hogy nincs a Mecseknek egyetlen ösvénye, amin én Lilivel ne sétáltam volna végig. Számolj ! Hány km fért bele abba több mint 4000 napba, amit együtt töltöttünk ? Rengeteg. Komolyan mondom, a Mecsek közeli útjai közül egy sincs, amin ne jártunk volna. Ezt a Gyükés-környéket meg, ha valaki azt mondja, nálam jobban ismeri, az nem mond igazat. Jeltelen kis ösvényekről tudom, hogy ha itt bemegyek, hol bukkanok elő. Tudom, hol milyen növények nőnek különböző évszakokban. Ismerem a jellegzetes köveket, észreveszem a változásokat, amit galád emberkezek okoztak – most pl. azt, hogy ott, ahol a gyükési „tábla” leszakadt nemtudomhány millió évvel ezelőtt, s régebben a fejük tetejére állva látszottak a mészkőrétegek, ott gazdagék házához vezető utat túrt valami hatalmas gép, mindörökre eltüntetve ezeket a jeleket, melyeken én, amikor még jártam, mindig meghatódtam, hiszen ember-nem-élte kor tanújára tettem a lábamat. Ez ennek a pénzeszsáknak mindegy volt, gondolom fontosabb, hogy a X milliós terepkocsijával fel tudjon menni a XXX milliós csodapalotájához. De mindegy. Nem is érdekel, fulladjon bele a gazdagságába, rajtam aztán úgyse tud segíteni… Az erdő állapota lehangoló. Mondhatom nyugodtan, katasztrofális a szárazság – fogalmam nincs, hogy a kis állatok honnan szereznek maguknak ivóvizet ? Én nagyon is jól el tudom képzelni, hogy a sivatagosodás felé haladunk, csak ki kell lépni az aszfaltrengetegből és körülnézni kicsit a környezetünkben. Be kell valljam, a mai sétának talán csak annyi fizikai eredménye lesz, hogy mivel elfáradtam, remélem könnyebben el fogok tudni aludni – persze csak akkor, ha a fejemben dongó gondolatok meg nem akadályoznak ebben. Nézzétek a szárazság dokumentumait:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése