2009. október 31., szombat

Életem, emlékeim...

Hihetetlen, hogy az ember néha miket talál a neten…Még mindig képes vagyok meglepődni. A napokban ugye, a Juhász Gyula versben szó volt a topolyáról. Egyik kedves kommentelő megírta, hogy ez tulajdonképp a jegenye másik neve. Én is elkezdtem kicsit keresgélni és íme, ezt találtam:

http://eberhardt.rpotor.com/15ANyarfakGyorsanNonek.pdf
Azon kívül, hogy őszinte csodálatomat fejezem ki a szerzőnek, aki ilyen alaposan körbejárta a témát, naná, hogy rögtön beugrott egy ezer éves emlék: első gimista voltam, amikor /1960 tavasza/ nagy divat volt a különféle társadalmi munkák végzése, főképp a mezőgazdaságban. Nem sajnálom és nem szégyellem és nem bánom, hogy részt vehettem u.n. „építő táborokban” – ha ma nincsenek ilyenek / nem tudom, de szerintem nincsenek/ - akkor a fiatalok szegényebbek egy nagy élménnyel. És azt sem tudom, van-e ma olyasmi, hogy kivezényelnek egy iskolát különféle mezőgazdasági munka elvégzésére. Szerintem ilyen sincs. Én sosem fogom elfelejteni, hogy pl. egyik húgom születése napján, Gyulapusztán a kissé már fagyos fölből /december 6-án/ cukorrépát szedtünk.
De nem ez most a téma, hanem a nyárfa.
Nos igen, azt is ültettem. Nagyon, nagyon sokáig, ha a mohácsi úton utaztam, ezek a nyárfák kísértek – el is fogok menni hamarosan egy még szép napon Mohácsra, részben azért, hogy ellenőrizzem él-e még akár egy is ezekből a fákból ?
Szóval 15 évesen ültettem/tük ezeket a nyárakat, és – remélem – ma is megvan még belőlük néhány – ami engem jó érzéssel tölt el – bár ha egy sincs, akkor is mondhatom, hogy évtizedekig adtak árnyat, madár-menedéket azok a kis csemeték, melyeknek én ástam a gödrét.
Mit röhögtünk-hülyéskedtünk össze ! Annyira előttem van az egyik kisebb termetű lány, aki beleugrott a gödröcskébe, és azt mondta: „Temethettek” ! Hm…. Vajon ma is tudnék-e olyan jóízűt nevetni ezen a „viccen” ?
Igaz, azt írtam fentebb, a nyári tábor nem témája a mai visszaemlékezésnek, de mégis hadd írjam még le: városi lány létemre, nekem nagy élményt jelentetek ezek a táborok. Itt ültem először /szőrén/ lóra, itt próbáltam /16-17 évesen/ egy traktort vezetni /!/. Itt tanultam meg, milyen az, ha nem hallgatok a felnőttekre, és nem húzok a kukorica-címerezéshez hosszú ujjú inget /agyonkarmol a kukoricalevél/, itt szembesültem azzal, hogy mit jelent egy napi műszakban a földön csúszva-mászva uborkát szüretelni. Mások bizonyára más „élményeket” tanulságokat raktároztak. És lehet fitymálva, gúnyos hangsúllyal emlegetni ezeket a táborokat – nem hinném, hogy nagyon nagy kárt csináltunk, - mindenesetre nekünk igenis hasznos volt – lelki érésünk szempontjából feltétlenül. Ja és hát még egy fontos: életem első „munkabérét” a balatonújhelyi tábor végeztével kaptam. Már nem tudom, hogy is volt ez pontosan, de abban a táborban kaptunk valami pénzt is./Vagy csak a legjobbak ? – tényleg nem tudom/ Szóval hazajöttem és ebből vettem egy akkor nagyon divatos két részes, narancssárga kis nyári kosztümöt, /máig előttem a ropogós vászon, színe, mintája…/amit sokáig kedvencemként hordtam, magamban elmondhatatlan büszkeséggel, mert ez volt a első darabom, amire én kerestem meg a pénzt.

Hahó fiatalok ! Van hasonló élményetek ?
Nincs ? Na, akkor kinek a jobb ?


Kép: http://than1979.blogspot.com
/Sajnos jobbat nem találtam – ezen ugyan fiúk vannak, de mi is kb. így néztünk ki a címerezés után…/

2009. október 30., péntek

Mese a szegény magányos báróról

Na most egy kis fohász... Csak legalább addig működjél drága kis gépem, amíg benyomatom ide a szövegemet....

Komolyan mondom, néha azt érzem, hogy „megálla zész és visszanéz…”
Ebéd után nem akartam elpilledni, mert feladatom volt, bekapcsoltam a TV-t és az egyik adó déli magazinműsorát kezdtem nézni. Van ebben a s…tól a repülőig minden: politika, hírek, napi események, sztorik a sztárokról, stb.
Sok hülyeséget láttam/hallottam már, de hogy egy echte nemesi család sarja Báró X.Y. /ráadásul egy bitang jóképű pasi/ egy szappanopera-félében keressen magának feleséget….hát szóval ez azért már elképesztő.
Igaz, persze keresnek falusi fiúk/lányok, vagy az ég tudja még miféle emberek is ilyen „házasító sóban” társat, na de hogy egy  felső tízezer-beli is rákényszerül erre, azt nem értem. Ha én ilyen család tagja lennék, nevem meghurcolásának érezném ezt a kutya-komédiát. (Igaz, még egyszerű polgárként se vállalkoznék nyilvános párkeresésre…)
Mutattak részleteket az elmúlt pár nap eseményéiből, 6 lány jelentkezett akiknek mindenféle próbát kellett „kiállni” – elképesztő tudatlanok, hellyel-közzel modortalanok, vagy nem is tudom, primitívek voltak. Egy képsor tűnt nekem ma „természetesnek”, amikor a diszkóba mentek a báróval. Na, ott elemükben voltak. De ezen kívül aztán sehol máshol, semmi másban…
Szóval nem tudom, miféle ember lehet ez a gróf, de hogy nekem ingyen se kellene így, az biztos.

 
A pasi neve egyébként Cornelius von Zitzewitz – a Googleban elég sok minden van róla /németül/ hát nincs türelmem jobban kutakodni utána, de azt hiszem, az ősei nem lennének túlságosan büszkék rá.….
Hiába ilyenek az iskolái:
Hochschule für Musik "Hanns Eisler" Berlin, 1998 - 2000
Klavier , Diplom Oklevél Piano
Musikhochschule Mannheim , 1996 - 1998 Music in Mannheim, 1996 - 1998
Klavier , Zwischenprüfung Zongora, Intermediate
European Business School Oestrich-Winkel , 1992 - 1993 European Business School Oestrich-Winkel, 1992 – 1993
Beszélt nyelvek: Német, angol, spanyol, francia

Hát kérem érnek meglepetések....

Kép: http://www.am-ende-des-tages.de

Juhász Gyula: Ősz

Sorry - egyszerűen nincs türelmem 10 percenként újraindítani a gépet... Most amíg meg nem javul, lehet, hogy csak nagyon rövid híradások lesznek...vagy se...

Juhász Gyula: Ősz


Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.

Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.


Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=herbst&index=fotos&options=YToyOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjQ4IjtzOjc6ImNoYW5uZWwiO3M6MToiNyI7fQ&pos=48&display=14438519

2009. október 29., csütörtök

Csütörtök 2. A fehér cápa

Akinek a hír „szakállas” attól bocsánat. Én ez esetben „újszülött” vagyok – nem hallottam még az alábbi sztorit. /Egyébként ahogy kiderítettem, 2005-ös esemény/

Szóval ma lehetőségem volt egy Dél-Afrika partjainál megjelölt és Nicol névre keresztelt fehér cápa útját követni egészen Ausztrália partjáig.
Egy két részes film volt, amiben sok mindent láttam és még többet hallottam. Én pl. azt sem tudtam, hogy a mára már kihalt Carcharodon megalodon a legközelebbi rokona, vagy pl. máig nem tudják, hogy eleven-szülő-e, mert még sosem volt módjuk a tudósoknak ezt megfigyelni. Arról már nem is beszélve, hogy a fent írt távolságot megtenni csak azért, hogy megfelelő helyre és társra találjon… Hát nem semmi.
A sok érdekes és különös dolog mellet azért egy félelmetesen szomorú mondat is elhangzott, nevezetesen, hogy a legnagyobb pusztítást a cápauszony-leves-zabálók igényét kielégítő „ipar” okozza. Ez esetben ugyanis a kifogott cápáról csak az uszonyt vágják le /enélkül persze nem tud életben maradni/ aztán visszalökik a vízbe, ahol kínok között elpusztul. Döbbenet volt számomra ez a mondat. …Kétségtelen, hogy kipusztulásuk okául megjelölt „második helyezett” sem sokkal jobb, mert ez a világóceánok szemete, az elhagyott/elszakadt neccek, nylonzsinórok, és hasonló szemetek, amibe belegabalyodik, s abban pusztul el. Komolyan mondom, sokszor van, hogy az „emberiség nevében” szégyellem magam….
Ettől a szomorú ténytől függetlenül szeretem az ilyen filmeket. És bár sokszor dühít/elkeserít a TV, ám ugyanakkor elismerem, eszméletlen mennyiségű információ dől ki belőle. Gyakran jut eszembe drága jó Nagymamám, /a Dédiről már nem is beszélve/- hogy csodálkoznának ők most, ha egy órára ide ülhetnének mellém a TV elé...

Itt vannak cikkek róla:
http://123.hu/123/cikk/201399
http://www.divecenter.hu/hirek/557/a-nagy-feher-capa-tavuszo-rekordot-dontott
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_feh%C3%A9r_c%C3%A1pa
http://valasztas2006.origo.hu/tudomany/elovilag/20080805-18-tonnas-erovel-harapott-a-megalodon-a-nagy-feher-capa.html
Kép: http://valasztas2006.origo.hu/i/0805/20080527capa.jpg

Csütörtök 1. Nem mai, 1904-es újsághír:

„Nagy esemény történt ma este 9 órakor a pécsi pályaudvaron. Megékezett a budapesti gyorsvonat, amelyet a vasuti sztrájk miatt a mult hét szerdája óta hiába várunk. A gyorsvonat d.u. 3 órakor a rendes időben indult el katonai fedezet és ellenőrzés mellett, zsúfolásig megtöltött kocsikkal, mert e vonattal több százra menő vasuti tiszt és alkalmazott indittatott utnak a fiume-pécs-bródi vonalon. A gyorsvonat emiatt meglehetős késéssel is érkezett, mert minden állomáson megállt.
Nem szándékozunk ez uttal a lezajlott sztrájkról akadémikus fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak egyes mozzanatokat emelünk ki, amelyek során talán ki fognak derülni némely hibák, amelyek a vasutasok kudarczát mathematikailag maguk után vonták.
Kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy bár a vasutasok anyagi helyzetökkel már évek óta elégedetlenek voltak és bár a sztrájk eszméje itt-ott fölvettetett is, az államvasutak nagy testületének vezető elemei a jelen alkalommal sztrájkot rendezni nem akartak, sőt azt mint kárhozatos eszközt tekintették. Ők csak egy vasutas nagy-gyülést akartak tartani és a vidéki központokról azzal a tudattal mentek föl a hivatottak Budapestre, a legtöbben szabadsággal és részben felettes hatóságuk engedelmével, hogy bármi történjék is a szervezkedő nagygyülésen, az otthon maradt kartársak a forgalmat zavartalanul lebonyolítják. Hogy sztrájk fog kitörni, arra még csak nem is gondoltak, aminthogy ettől a gondolattól minden igazi vasutas rémülettel fordult el, ismervén annak irtózatos következményeit.
És a sztrájk mégis kitört! Kicsoda mondotta ki a sztrájkot? A vasutasok melyik testülete? Talán maga a nagy-gyülés? Hiszen ezt nem is tartották meg! Senki sem modotta tehát ki a sztrájkot, és az mégis kitört. Sztrájkolni kezdtek a rákosi pályaudvar vasuti munkásai, mert a vasutigazgatóság felfüggesztette állásától két kedves emberöket.
Csak a mai nappal ért teljesen véget a vasuti sztrájk, de azért még távol állunk attól, hogy elmondhatnók, helyreállt immár a teljes rend minden vonalon. A rendes vonatközlekedés csakis a holnapi, keddi napon indul meg országszerte, amikor is újból életbe lép a fölfüggesztett menetrend, melyre most nem a hófúvás, se vízáradat, hanem a vasutasok maguk mondották ki a megálljt. Tegnap Dombovárra a katonaezred egy különítménye érkezett, hogy onnét is megkezdje a forgalmat és ma meg is érkezett már, bár alapos késéssel, az első budapesti személyvonat Pécsre.
Nyilt kérdés ma még, hogy mi történik majd azokkal, akik megszegték hivatali kötelmeiket és azokkal a többnyire már jobb állásban lévő főtisztviselőkkel, akik a sztrájkot szervezték és magukkal rontották a mávnak csaknem teljes tisztikarát és segédszemélyzetét.”

/ A tippért köszönet@x-nek! / – További érdekes részletek Pécs múltjából itt:
http://ujkor.jpm.hu/index.php?nyelv=HU


Szerintetek változott valami az elmúlt 105 évben ??????????

(Annyira időszerűnek érzem ezt az egészet, hogy azért másoltam be: lássátok, nem változik semmi, max. a szereplők személye. A dolgok csak ismétlik önmagukat.)
Kép: http://www.hirado.hu/Hirek/2009/02/~/media/News/Hirado/Hirek/2008/11/19/19/sin.jpg.ashx


2009. október 28., szerda

Délvidéki híradás

Ma városunk /régebben déli szélén - ma inkább azt mondanám/ középső részén járkáltam.

Mondom ezt azért, mert én bizony még emlékszem, amikor a vasútállomásnál vége volt a városnak, a régen mocsaras /ma Köztársaság/ téren pedig télen korcsolyapálya volt – habár a MÁV bérházak már akkor is álltak.
A Szabadság út végén van egyik kedvenc pécsi épületem, az „Indóház” - nem is értem, miért is változtattuk ezt át vasútállomássá, vagy főpályaudvarrá… Mennyivel hangulatosabb ez a régi szó.. Szóval itt voltam, és elképedve láttam, hogy kénytelenek voltak felállványozni belül az egészet – mert olyan állapotba került, hogy már veszélyessé vált. Nem akarok én most semmit se mondani a MÁV-ra, egyáltalán senkire. De szeretném tudni, hogy miért van ez nálunk mindig így ? Amikor csak kicsit kéne javítgatni, akkor legyintünk, mint afféle Pató Pál úr, aztán amikor itt a baj, akkor pl. állványozunk, és csak akkor kezdünk sokszor hozzá a munkákhoz, amikor már majdnem késő…

Egy régi és egy mai kép




Régi pécsi állomáskép: http://www.idokep.hu/~szvdom/allomas.php?az=pecs


A másik helyszín ettől nincs messze, a fent említett Köztársaság tér /ott járók-élők-dolgozók szerint Köztér/. Elkészült – hogy tavaszra, nyárra milyen lesz, azt nem merném most megállapítani. Mindenesetre vannak bokrok, Abile igazat írt, rengeteg árvácskát is kiültettek. Aminek én személy szerint örültem, a tér szélén pótolták a kivágott/elöregedett fákat – és ráadásul hárssal, jó illat lesz errefelé majd a virágzáskor. /Mármint ha addig megmaradnak a fák./ A teret kettéválasztó út megszűnt, most egyben van az egész – végül is nem rossz így se. A szökőkút sokkal szebb, mint a régi volt. Azt viszont továbbra se értem, hogy a játszótér a visongató kisdedekkel miért az irodák elé került, és nem az iskola elé – de ez már mindörökre megválaszolatlan kérdéseim egyike marad.





2009. október 27., kedd

Tekergések

Ma jóformán nem voltam itthon. Délelőtt elmentem a temetőbe. Nem szeretem a halottak napját, igazán mondom, csak illendőségből megyek ilyenkor. De azért kivittem a virágokat meg a gyertyákat, hogy a hétvégi tömeget ne is kelljen látnom. Kivételesen most a legidősebb unokatestvéremet is elvittem magammal – tekintve, hogy nélkülem nem tudom, kijutott volna-e, - ugyanis tavaly levágták az egyik lábát, s meglehetősen korlátozott a mozgásában. Az ő sírjait is végigjártuk, már elmúlt 11- mire végeztünk. De csodálatos idő volt, s nem volt kedvem hazajönni. Régóta volt egy önként vállalt feladatom, ki akartam deríteni egy kedves ismerősöm ösztönzésére, hogy megvan, avagy eltűnt a Pintér kertből a „Lovacska” c. szobor ? Nem akartam szívességet kérni régvolt kollégáktól, leperkáltam a 300.- Ft-os belépőt, s a fényképezőmmel együtt bementem. A Lovacskát megtaláltam – bizonyíték a róla készült kép is:


                                                             
Szégyen, hogy el van dugva ez a szobor, a hulladékfa, meg egyéb vicik-vacak szemét közé-mögé. Meggondolom, hogy hivatalosan is szóvátegyem-e ?
Egyébként 300 Ft-ért még soha ilyen szépséget nem tudtam magamnak vásárolni, mint ez az ott eltöltött egy óra. A parkban sehol senki rajtam és a madarakon kívül. Találtam egy padot, leültem oda. Sírdogáltam kicsit, de azért valahogy csak megvigasztalódtam, mert olyan gyönyörű volt körülöttem minden, mint a mesében. Megmutatok néhány ott készített képet.

Ezen a padon ücsörögtem

Ez az aranyszínű lombsátor borult fölém







A kis kilátóból átlátni a Havihegyre


Sóskaborbolya rubintszínű termései


A termések közelről


A tölgy levele is sárgul


Gnóm - az egyik kedvenc szobrom itt
Délután pedig arra gondoltam, olyan régen voltam a Lili gyerekeivel sétálni, vagyis ők olyan régen voltak sétálni /mert nélkülem nem nagyon viszik őket/ menjünk el valamerre. Sikerült is mindkét pécsi gyereket összeszedni, és felmentünk a tettyei kőbánya fölötti /felsőgyükési/ erdőrészbe. Próbáltunk ott fotókat készíteni, de ez a két bolond kis kutya annyira örült egymásnak, hogy nem bírtak magukkal, nem nagyon sikerültek a képek. De jó volt látni őket. Hihetetlen, hogy már ők is 9 évesek ! Hiszen „most” születtek….
Elfáradtam estére, de nem baj, kevesebb időm marad elalvás előtt gondolkodni.

A tettyei kőbánya őszi pompában


Jutalomfalatra várva

Kutya-gyerekek játék közben.
(Egyidősek, és mégis mennyire másak ! A lány tiszta anyja, már őszül a pofácskája. A fiú az apjára ütött, nem látszik rajta a kora.)

Zene + képek

A fél világnak elküldtem tegnap, ma megosztom a másik felével is. Nálam most csak ez szól. Az alábbi címen ezer jó zeneszám hallható, csak indítsd el, s aztán már „magától” mennek a dolgok.

(Jaj, az a régi szép ifjúság, a sok feledhetetlen bulijával…Köszönet érte Jóisteneke, hogy részem lehetett benne :-) )

http://www.welkestijl.nl/

Ezt meg még bemásolom, mert viccesnek találom:


A különféle házhoz szállítós kajákra hamar ráun az ember. Egy két év, és sokan ránézni sem tudnak a plasztik dobozos egyenételekre. De most megérkezett a megoldás! A képen látható dobozos étel láttán garantáltan mindenkinek nevethetnékje támad, és talán az étvágya is újra megjön. A bizarr ételkreációk AnnaThe Red-től valók, aki vicces figurák teste mögé rejtette az étkeket. A doboz minden egyes szereplőjének megvan a maga speciális receptje. A Bernard névre keresztelt alak teste például rizsből és fekete szezámmagból készült, lábai sonkából, szemei pedig cheddar sajtból. Hozzá hasonlóan a másik két szereplőnek, Maxnak és Moishe-nak is megvan a maga receptje. / http://4szoba.hu/cikk/edenyek/1117-ebed-eros-idegzetueknek  /




A másik hír pedig arról szól, hogy feltalálták a digitális étlapot, a neve: Aygness. A kis laptop-szerű találmány tartalmazza az ételek fotóit, összetevőt, a kalóriát, és külön menüpontban lehet kiválasztani a nyelvet is. Ami azonban csúcs, az eszköz segítségével felszolgálók milliói válhatnak munkanélkülivé, a szerkezet ugyanis a rendelést is leadja a konyhának./ http://4szoba.hu/cikk/haztartasikisgepek/617-digitalis-etlappal-a-pincerek-ellen  /

2009. október 26., hétfő

Délutáni mozi

Nagyszerű dokumentumfilmet láttam ma délután Sissiről, a mi különös osztrák-magyar királynőnkről. Nem tudom, hányszor néztem meg a róla Romy Schneiderrel készült filmet – és nem nagyon érdekel, hogy „hozzáértő” kritikusok miképp vélekednek a filmről – nekem az is nagyon tetszett. Ám a mai filmben eredeti helyszíneket és rengeteg korabeli fotó mutattak. Őszintén szólva számomra semmi különös újdonság nem volt már a filmben, csak hát pl. más látni a possenhofeni kastélyt „eredetiben”, mint egy akármilyen kastélyt a játékfilmben. Az sem tudtam, hogy lánytestvérei mind valahogy hasonló sorsot éltek meg – örök elégedetlenként, céljukat sosem elérő, nem is abba a századba való nőként szenvedték szinte végig életüket. Most láttam sok képet a Korfu szigetén megálmodott és felépített Achilleonról is.

Ha valaki kicsit olvasgatni akar róla, nagyon jó a wikipedia leírása, itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erzs%C3%A9bet_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9
/Esetleg a lap végi hivatkozások közt is lehet bogarászni, ha valakinek kedve, ideje engedi/
Nekem ezzel a filmmel pompás délutánom volt – s most elmegyek egy kicsit járkálni – mert különben csak ülök itt a gép előtt, és néha kezd elegem lenni ebből…

 Kép: http://www.bumm.sk/images2/timi/kultura/Sissi.jpg  

2009. október 25., vasárnap

Tettye 2009.október vége

Eléggé szekptikusan szemlélem a városunkban folyó totál-átalakítást, nem tudom ma még megállapítani, mi lesz a végeredmény. Egyelőre sokallom a köveket /járófelületen, kerítésben, ilyen-olyan helyen/. A globális felmelegedés korában inkább a veszprémi példát kellett volna követnünk, ahol zöldek a parkok, mert öntözőtt fű, fa  és virág nő bennük. Most úgy tűnik, Pécsett a parkok kősivataggá változtatása van folymatban. No de /@x kedvenc szólásával élve/:  "Ne legyen igazam!"
Ma a Hegyalja utcában sétáltam, majd az alsó Tettyén át a Vince utca felé vettem az irányt. Ezeket láttam:


Kedvenc látképem a város templomtornyaira a Hegyalja utcából.

Tettyevölgy a Nap utcai házzal, s az előtte épülő újabb monstrummal

Tettyei kősivatag 1.

Tettyei kősivatag 2.

A megbontott romok

Itt szökőkút készült

A szökőkút másik szemszögből

Az új játszótér egy részlete

Géphiba miatt "blogolás-szünet" várható

Értesítés a gépemmel kapcsolatban: ma megtudtam, olyan hibája van, hogy bármikor felmondhatja a szolgálatot... Tehát, ha egy nap a blogban nem találtok semmit, akkor annak az az oka, hogy végleg megszűnt működni. Holnap veszek DVD-ket, a fontosabb anyagaimat átmásolom, aztán ha ráér drága szervíz-mesterem, akkor sor kerül majd a hiba javítására is.
Szóval ne tessenek miattam aggódni !

Nagynéni-sirám

Jó-e, vagy rossz nagynéninek lenni ? Néha bizony azt érzem, nagyon nehéz…
A mi esetünkben hosszú-hosszú évekig csodálatos és nagyon szoros /minden-napi/ volt a kapcsolatunk, unokaöcséim a „gyerekeim” voltak. Aztán a kiskamasz korban, amikor amúgy rendesen megkezdődik a szülőkről való leválás, majd belehaltam, hogy nem akarnak az ölembe ülni és nem tűrik már a simogatást, puszilgatást. Az Édesanyjuk sokkal sokkal jobban viselte ezeket a dolgokat – végül is tanult szakmája a gyereknevelés – vagy nem mutatta a bánatát ? – magam se tudom egész biztosan.
Aztán valahogy nagy nehezen beletörődtem a testközeli kapcsolat megszakadásába, csak nem kívánhatom, hogy velem akarjon délutáni csendes-pihenőre ledőlni egy fiatalember :-), még ha valami szép mesét mesélnék is neki, mint azt tettem 25 évvel ezelőtt.
Igenám, de azért vannak dolgok, amikről jó lenne beszélni – amit én másképp látok jónak, mint ahogy azt ők teszik – és itt a nagy baj – nem merem ezeket a dolgokat szóbahozni. Magam sem értem, miért van bennem az a félelem, hogy ez már most az „intimszférába” való beavatkozásnak számítana. Nem ám valami titokzatos dolgokról van szó, hanem csak a hétköznapi élet gondjairól/problémáiról.
Rág a bú, mert tudom/látom/érzem, rossz felé mennek a dolgok és mégis tétovázom.
(A teljes igazság kedvéért azért hozzá kell tennem a meséhez, hogy nem tudom, az Édesanyja mit mondott az alábbi témával kapcsolatban – de biztos vagyok benne, hogy ő azért szóbahozta már ezt.)

Tehát a példa /persze más is lehetne, de most ez aktuális/: az imádott gyermek helytelen életmódja miatt - még harminc sincs – hízni kezd. Én tudom, a családban igenis van erre hajlam, mondhatnám neki, hát olyan akarsz lenni, mint a nagybátyád ? Jó, mondjuk ez talán sértésnek minősülne, nem mondom. De mondhatnám, hogy valamit változtatni kellene az étkezési szokásaidon ! Ez vajon a magánszférába való beavatkozásnak minősülne ? Vagy: menj orvoshoz rendszeresen, mert tutti, hogy hamarosan baj lesz a cukroddal, meg a szíveddel, meg a vérnyomásoddal. Figyelj jobban magadra – mert bár még 30 se vagy, a szervezet nem bocsátja meg az ellene való vétkezést.
Féltem, komolyan mondom nagyon féltem. Rajtam „csak” 10 kg. felesleg van, és tapasztalatból tudom, hogy a további hízást elkerülendő „lemondások” és egyéb magamnak kötelezően előírt dolgok /rendszeres mozgás, stb./ betartása milyen nehéz. Pedig igazán ránthatnék egyet a vállamon, hogy na, nekem már úgyis mindegy…De neki bizony egyáltalán nem az. Tudom, kifogás mindig és mindenre akad. Azt is tudom, hogy egy étkezési átállás bizony nem kis dolog, fő szereplője a házastárs – hiszen azért részben tőle is függ, hogy /legalább/ otthon mikor és mi kerül asztalra. Nem elég jól főzni tudni, hanem egy dietetikus nővér okosságával is rendelkezni kell, ami már sokkal nehezebb. Fegyelem kell hozzá, nem is kicsi, mert igenis tessék reggel felkelni 25 perccel előbb, és normálisan otthon reggelizni. A munkahelyi ebéden sokat variálni nem lehet, habár valamennyi választási lehetőség azért csak-csak van már manapság. És a vacsorára ne este 9-kor kerüljön sor, még akkor se, ha „rendes” a munka után újabb munka /építkezés/ következik és csak este esnek haza, holt fáradtan, amikor aztán teleeszi a hasát és lefekszik aludni. Még időben kellene valami megoldást találni arra, hogy korábban vacsorázzanak, aztán dolgozzanak.
De – és itt jön az én nagy dilemmám – milyen „jogon” adnék/adhatnék én tanácsot két harmincas fiatalnak ? Milliószor eszembe jut saját harminc éves korom – amikor aztán az ember maximálisan felnőttnek érzi magát – nem tudom, én hogy reagáltam volna akárcsak a jó szándékú tanácsra is ? Az ember ilyenkor érzi a legjobban „felnőttnek” magát és nem kedveli, ha bárki /bármilyen szándékkal/ beledumál a dolgaiba.
Aztán ha mégis nekibátorodnék és elmondanám az aggodalmam, nem azt érném-e el, hogy megbántódik, megharagszik rám, s az amúgy is ritka találkozások is elmaradnának ? Hát ki az az őrült, aki ilyen rizikót felvállal ? Ugyanakkor dolgozik a lelkiismeretem is, hogy mégiscsak szólnom kéne, hát hiszen az ő érdekében teszem….
Most aztán itt állok tanácstanul – ha esetleg más téma nem lenne, amin rágnám magam, akkor ezen biztos.

Kép: régi, sajnos nem tudom honnan...

2009. október 24., szombat

Még egyszer fekete és fehér

Elég hátborzongató filmet láttam tegnap a TV-ben: az albínók még ma is „szokásos” (habár tiltott) üldöztetéséről Afrikában.
Kicsit keresgélve a neten, találtam ezt a cikket: érdemes elolvasni. Őszintén szólva nekem ez még szembe nem jutott, hogy milyen is lehet egy feketék lakta földrészen albínónak lenni ? Hogy európaiak között nem kellemes, azt gondoltam, de hogy mi van /volt?/ Afrikában, az azért félelmetes…
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=18891
Ha szereted az afrikai hangulatú zenét, a cikkben említett Salif Keita-nak elég sok száma van fent a youtube-on. Ez egy vidám szám:

2009. október 23., péntek

Ez volt a péntek

Mivel napok óta nem találom a helyem, arra gondoltam, ha felmegyek a hegyre kicsit, talán az segíteni fog rajtam. (A meglévő bajaim mellé pluszként „csatlakozott”: ma 20 éve, hogy meghalt Reed kutyám…)
Felbuszoztam az Üdülő szállóig (Hotel Kikelet) s először elindultam a szálló mögötti úton, de ott hamar egy hatalmas építkezésbe botlottam. Nem tudom biztosan, mi lesz itt, de mintha valaki (@x?) írta volna, hogy itt a szállóhoz kapcsolódóan valami szépségcentrum, vagy plasztikai sebészet fog épülni ? Vagy álmodtam ezt ? Szóval nem tudom, de mindenesetre elég nagy építmény lesz. Pillanatnyilag így néz ki:

Aztán mégis csak megfordultam, mert eszembe jutott, hogy inkább a Mecsek kapuhoz levezető úton indulok el, mert már az idejét se tudom, mikor jártam arra. (Mondjuk 30 éve...) Az út állapota azóta nem javult, nem is értem miért, mert biztos használják, és azért ennél sokkal jobban karban vannak tartva a mecseki turistautak. Vajon ez miért nincs gondozva ? Még jó, hogy maga a Mecsek-kapu egész elfogadható állapotban volt – persze lehet, hogy nemrég takarították. Ez ugyanis rendszeresen a szegénylegények tanyája volt régebben, ám most – mint a képek is bizonyítják – egész tűrhető állapotban volt.



Lefelé, de még a Pálosok fölött fényképeztem két régi házat, ahol ismerőseink, illetve iskolatársaink laktak. Az én gyerekkoromban itt nem is voltak más épületek, csak a meredek hegyoldalra települt szőlők – melyek helyén ma szorosan egybeépült hatalmas társasházak állnak.


A Magaslati út - Tettye - Havi hegy vonalon jöttem haza – szerencsére már közel voltam az otthonomhoz, amikor szemerkélni kezdett az eső. Igazán jó, szép, szívemnek kedves foto-témát nem találtam – amin nem nagyon csodálkozom.…
„Mert amilyen lent, olyan fent, és amilyen kint, olyan bent.”

Vers, gondolatok, utak

Ezt találtam:

Reményik Sándor: A testvér

A Testvér: az a nő, aki szeret,
De vágya nincs és semmit sem akar.
Tenger-nyugalmú mosolya mögött
Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
Olyan, mint a jó lelkiismeret
Az öntudat virágos küszöbén.
Tartózkodása nem titkos ígéret,
nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
De kőbe metszett rendületlen lényeg.

Látod, ez az a nő, aki testvéred.
Ez az a nő, akiben megszűnik
A nemek örök, nagy szerelmes harca,
Mely hódítás és leigáztatás,
Ha százszor pásztor-idill is az arca.
Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
A szeretőkre a vágy vak tűzében.
De szabadság van a testvériségben.

A Testvér az a nő, aki szeret,
De sohasem lesz gyermekeid anyja.
Csak álmaidnak, lélek-gyöngyeidnek
Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
Ki távol tőled - melletted áll mindig,
S a szépség ködös ormai felé
Ha megállottál - újra útnak indít.
Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
Komolyan kormányozza léptedet,
S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
Megszázszorozza hattyú éneked.
        ******

.

Nem ismertem ezt a verset.
Hadd legyen hát mára ez.
Nincs, nincs, semmihez se kedvem….
(Ne verjen érte jobban Isten.)
         ******
Azért érdekes téma lenne elbeszélgetni /?kivel is?/ a testvér-ség kérdéséről. Nekem vannak. Egész is, meg két fél is. Sőt, unokatestvérek is.
De mindegyikkel más és más a kapcsolatom, az utóbbiak közt olyan is van, akivel életemben egyszer találkoztam.
Nemrég hallottam egy ide /is/ illő jó kis indián mondást:

Csak a járt utakat nem növi be a fű.

A mondás arról nem szól, hogy elég-e, ha csak az egyik jár „odafelé” a másik meg „visszafelé” soha ?
Ha lenne kedvem, lehetne erről írni sokat.
            ******

Ma 30 percig tartott mire elindult rendesen a gépem, ez most a kilencedik bekapcsolásra sikerült. Fél órával ezelőtt a saját blogomba sem tudtam belépni. Most - véletlenül ? - sikerült.
Nem tudom, kibírja-e vasárnapig a gép ?