2009. november 30., hétfő

Engedtem a csábításnak (Régi pécsi képek)

Mostanában sokszor nézegetem a régi pécsi képeket – részben mert @x ajánlgatja, meg fényképezi, részben meg örömmel, mert mint minden rendes öregembernek – nekem is a múlt szebb, kedvesebb, mint sokszor a jelen vagy a jövő.
Még a régmúltra is elmondhatom ezt, olyan „jó meleg” van a szívemben, ha a szülővárosom régesrégi fotóit nézegetem. Keresem a régiekben azt, amit én is ismerek, ami évtizedeken/századokon át megőrződött. Csodálom is, hogy a sok pécsi fotósnak még nem igazán jutott eszébe egy olyan diasort csinálni, amilyent én tegnap összeállítottam, egymás mellé téve a régi és mai képeket. Ezzel szórakoztam tegnap, akinek tudom, majd el is küldöm. Ide most csak néhány kép-párt teszek be, mert lassan már fotósbloggá alakulok a fényképezési mániám miatt.
Ámbár nem tudom, ez miért lenne baj ….
Ez a Barátúr utca, a Tettye alatt
Egy lakóház a Magaslati út Vilmos utca sarkán


Király utca
 
 
Mecsek kapu
 
Pálosok temploma

Ez pedig a ráadás kép:

2009. november 29., vasárnap

Elvan a gyerek...

Ki nem találjátok, hol voltam !?

Elmentem a vasútmodell kiállításra. /Én-vén-ló :-)/ Volt ugyan kis keverés – de csak azért mert a neten semmiféle rendezvénynek nincs rendesen megadva a pontos címe.
Ahol én felfedeztem ezt a programot, oda nem volt pontos cím írva csak annyi, hogy a IH Szivárvány gyermekházában lesz. Utca, házszám semmi… Nagy lendülettel elmentem az IH-ba /Nagy Lajos király út/, aztán kiderült, hogy az Uránvárosban van ez a Szivárvány gyermekház. Hát honnan kellene ezt tudnom ? Nem igazán vagyok már „I”.
Morogtam emiatt máskor is, Pécsett rengeteg kiállító hely/terem van. Ha meghirdetnek valamit az újságokban /pl. Pécsi Hírek is/ ott sem szerepel a cím, csak a terem neve. És ha ezt egy idegen olvassa ? Honnan a csudából tudja meg, hogy hol van a Kisgaléria, vagy a Civil Közösségek Háza ??? No mindegy….
Ha már rászántam magam, hát elmentem oda. Meglepően sokan voltak, és nem csak kisgyerekesek ! Így hát nem éreztem kellemetlenül magam. A belépő kissé húzós volt /=600.- Ft/, de végül is, ha ennyi, akkor ennyi. Kirúgtam a hámból…Nem is értem, kezdek elrosszulni. Remélem figyelitek, ettem egy gyrost, ittam egy forrócsokit, stb…Mire vezet ez ???

Jó egy órát voltam ott, természetesen fotóztam, és természetesen nem igazán jól sikerültek a képek, de azért megmutatok néhányat. /Este, villanyfény, stb… ezzel a géppel NEM megy…/ Látszott az egészen, hogy igazi hagyománya ennek a modellezésnek Németországban van. Azok voltak a legjobb modellek, melyek német pályaudvarokat és helyszíneket mutattak be. /Gondolom én, német segítséggel, német alapanyagokból, alkatrészekből, modell-darabokból  előállítva .../A magyar terepasztalok, helyszínek nagyon szegényesek voltak, habár meglepett, hogy Abaliget és Godisa állomások makettje megvolt, ráadásul az alagúttal !
A belső termekben kisebb méretű vonatok voltak, az előcsarnokban egy nagyobb terepasztal állt. Itt volt lehetőség arra is, hogy pici, alacsony, egyszerű asztalok mellett a gyerekek is kipróbálhassák a kis vonatok ide-oda irányítását. Élvezték is kellőképp. A nagy asztalokat egyébként számítógéppel vezérelték. Volt itt sokféle vasúttörténeti érdekesség is, lámpák, táblák, egyenruha, menetrend-tábla, és az egyik falon millió vasút témájú bélyeg.
Mindent egybevetve, örülök, hogy elmentem, ha már arra a németországi csoda-modell-kiállításra nem fogok eljutni valószínűleg soha… /Bár igaz, hát a TV-ben lehet, többet láttam, mintha elmentem volna./











2009. november 28., szombat

Változó Pécs

Lehet, hogy a tegnapi délelőtt volt az ősz utolsó szép ajándéka ? Nem beszéltünk össze, de mint látom, @x is a városban járkált, én meg céltudatosan kerestem fel néhány helyet, úgy látszik egyformán forognak a kerekeink, mindketten dokumentáltuk a jelenlegi állapotot. Nos, változik minden. Nem igazán tudom, hogy ez most jó, vagy rossz – mindenesetre sok minden elveszik a mostani átalakítással, ami nekem/nekünk a múlt volt. De hát hiába, az idők szava…
Én két kész alkotást mutatok be, ő a folyamatban lévőket, melyeket ezúton is köszönök. Íme:





Széchenyi tér


Kossuth tér

Rókus sétány

Tettye játszótér

És ajánlok egy kis kellemes zenét is:

2009. november 27., péntek

Mindent a vevőért, METRO-csoda Pécsett

(Zárójelben 1. Írhatnék a pécsi lövöldözésről, hiszen tele vele a média. Bocs. Olvassátok el máshol.) (Zárójelben 2. „ABOMILL kontra METRO. Ha harc, hát legyen harc” Ezt a címet adtam tegnap reggel a szövegem első felének, amit aztán délután kicseréltem arra, amit fentebb láttok.)

Akik rendszeresen olvastok, tudjátok, magam sütöm a kenyeremet.
Nem is ízlik már nekem semmiféle bolti, csak az enyém…
November elején tiszta véletlenül a METRO-ban felfedeztem egy új ABOMILL terméket, 5 kg-os kiszerelésű kenyérlisztet. Ha van köztetek olyan, aki maga süt, akkor tudja, a többieknek meg mondom, nagyon nem mindegy ám, milyen lisztből készül a kenyered. A BL/=Búza Liszt/ 50 és a 80 az az őrölt gabona /liszt/ szemcseméretét jelenti. A kenyérhez a 80-as a jó.
Szóval nagy boldogan hoztam haza a lisztet, a héten ki is próbáltam, csodás kenyér lett belőle. Szerdán, gondoltam kimegyek és beszerzem a téli mennyisége, jön a csúszós idő, nem tudok kocsival menni, legyen itthon kenyérnek való. Hát kimentem én, de liszt nem volt. Kérdeztem egy eladót, s legnagyobb megdöbbenésemre közölte, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, nem forgalmaznak ilyent.
Ha olvastad a magamnak választott Babits verset /Ha nem vagy ellenállás…/, akkor már tudhatod is, nem hagytam én a dolgot ennyiben.
Levél az ABOMILL- nek, számon kértem, miért nincs a pécsi METRO-ban ilyen ? Nagyon gyors választ kaptam: hát, ha nem rendelnek, akkor nincs. Egyébként – sajnos – csak a METRO áruházakban forgalmazzák ezt a lisztet /Magyarországi METRO-k listája:
Budapest /természetesen 3 db!/, Budakalász, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely/ Tehát levél a METRO-nak is.
Vagyis aki nem ezekben a városokban lakik, az mondjon le a jó minőségű kenyérlisztről !
De ha már a Dunántúlon lévő 4 METRO-ból az egyik épp Pécsett van, akkor legalább itt miért nem jutok hozzá ehhez ? Az otthon kenyeret sütő két ismerősömnek már napokkal ezelőtt elújságoltam, hogy milyen felfedezést tettem, most éghetek, mint a Reichstag…
NEM értem, nem értem semmiképp, hogy miért kényszerítenek minket, otthon kenyérsütőket a drága /tartósítókkal megdúsított/ külföldi kenyérlisztek megvételére ? Miért nem juthatunk Magyarországon /!!!/ jó minőségű magyar liszthez ?
Ám azt hiszem, itt nem is ér/hetne/ igazából véget a post, folytathatnám sok mindennel. Remélem tudjátok, mire/mikre gondolok…

Most várom a METRO válaszát….
Írtam a postot eddig délelőtt. A további fejlemények egyszerűen mesébe illőek…

Kora délután: levél a METRO központtól, hogy továbbította levelemet a pécsi áruháznak. Kicsit később: levél a pécsi METRO-tól, hogy VAN a keresett lisztből és elnézést kérnek, valami téves információ miatt kaptam a helytelen választ. Szíveskedjek megadni a telefonszámomat, vagy hívjam őket /mobilszám/ a továbbiak megbeszélése érdekében. Az én válaszom /elájulva a gyönyörtől/: megköszöntem a gyors ügyintézést, és jeleztem, hogy most már nem kell telefonon semmit se megbeszélnünk, mert akkor délután kimennék a lisztért, ha tényleg van.
Aztán egyszer csak csörög a telefon, a METRO-ból érdeklődnek a címem után: mert elhozzák nekem a lisztet, mégis mennyi kellene ? Hát remélem, elhiszitek, hogy majdnem eldobtam a telefont. És délután fél 4-kor itt volt a 30 kg. liszt számlával, ismételt elnézés-kéréssel, mindennel együtt.
Hát kérem, én még ilyent nem éltem…..
Köszönöm METRO :-) !

2009. november 26., csütörtök

Babits évforduló ősszel

Mivel tavaly már megemlékeztem Babits születési évfordulójáról, most nem teszem. Ám mivel nagyon szeretem a verseit, olvassunk ma közülük. Az elsőt Délim ajánlatára, a másikat meg az én kedvemért:
Babits Mihály:   Cigány a siralomházban

Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.

Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.

Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört -
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!

Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?


Ha nem vagy ellenállás...

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
melyen színeket ver vissza a nap.
Foglalj magadnak tért a levegőből,
határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
Fordíts hátat a politikus vének
karának, s szögezz mellet a bolond
fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz
s egy bal léptedre les már a vadon.
Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha
virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
De makacs csontod a virág alatt
üljön súlyosan és keményen.

Mellesleg /vagy nem is annyira/ - tegnap megint valami álomszép volt a délután. Úgy látszik, most már fényképező nélkül ki se megyek az utcára, de sétálni egészen biztosan nem indulok nélküle. Szeretnék néhányat a legújabb képeimből megmutatni:
/A két ablakossal kapcsolatban: az egyik ferde – tudom, a pillanat azonban nem hozható vissza, most már csak ilyen marad, mert kiegyenesíteni nem tudom, a másikat pedig eredetileg morrmota fedezte fel, én csak „elloptam” az ötletét. A fák pedig olyanok, amilyenek. Gyönyörűek. Az első képen a pécsi baptista templom látható./






2009. november 24., kedd

Szerdára /kedd este/

Ülök itt, mint egy lufi. Tulajdonképpen „fel vagyok fújva” /értsd: feszültség van bennem, nem is kevés/ – s ugyanakkor meg „leengedni” se nem akarom, se nem tudom ezeket a lelkemet felpiszkáló mai ügyeket, - legalábbis itt a blogban nem. Mit tudom én, ki téved ide „véletlenül” csak úgy, néma szemlélődőként, én meg csak azért, hogy nekem könnyebb legyen, „kiterítem a lapjaimat”…

Azon azért lehetne meditálnom, a nyilvánosság előtt is, (hiszen ilyen általános szövegből senki se tud kiolvasni semmit) szóval miért is vagyok én ilyen hülye ? Miért akarom állandóan, még 65 évesen is „megváltani a világot”? Miért akarok én állandóan „jót” embereknek, akik ezt a jót nem is igénylik, továbbá miért hagyom még mindig totálisan kizsákmányolni magam, elsősorban tán lelkileg, és nem anyagilag értve, vagy miért akarok mindig mindent a lehetőségekhez képes maximálisan jól csinálni/intézni, stb…Mi hajt, űz, kényszerít engem, hogy folyton azt érzem, segítenem, tennem kell valamit ??? Miért bosszant a mások közönye ilyen mérhetetlenül ???
Ezen főtt a fejem, füstölt a fülem, amikor a tv-ben felfigyeltem egy rövid kis filmre. /Többnyire „háttér-tévézek”, sokszor nem is tudom mit hallok, pláne nem nézem, de aztán egyszer csak bekúszik valami infó a fejembe…Mint most is./
Egy fiatalemberről volt szólt, aki 23 éven át feküdt az orvosok szerint éber-kómában, aztán most kiderült, hogy „csak” megnémult és megbénult egyébként teljesen tudatánál volt…Olvassátok el a cikket, ha nem hallottatok erről: http://www.lifenetwork.hu/lifenetwork/20091124-23-even-at-tudatanal-volt-egy-belga-ferfi-akit-komaskent.html
Én nem is tudom, komolyan mondom, néha olyan hihetetlen véletlenek történnek az ember /én/ életében. Csak gondolsz valamire, és megtörténik, vagy gondolsz valakire és váratlanul felhív. Biztos Ti is voltatok már így. Szeretném tudni, hogy azok a bizonyos agyhullámok miképp is működnek ? Mert hogy van egy különös világ körülöttünk, ami jelentőséggel bír, és mi mégse vesszük igazán tudomásul – abban egészen bizonyos vagyok….
Na, most ide milyen képet tegyek ??? Tán ez jó lesz...

Kép:  http://www.fotocommunity.de/search?q=abstraktion&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjI0Ijt9&pos=27&display=17784556

Nem csak "Kriszta" tiszta gyagya

Tudjátok legalább, hogy miből való a fenti idézet ? Igen, a Mézga családból. És csak azért jutott eszembe, mert én is olyan gyagya vagyok, hogy nincs rá elég erős kifejezésem. Megírtam és egy elegáns mozdulattal töröltem a keddre szánt anyagomat és most, hogy egészen őszinte legyek, se újraírni nincs kedvem, se másikat írni helyette, így hát konzervet „tálalok”, (hej, pedig milyen jó kis szöveg volt):

Latabár Kálmán születésének van ma évfordulója, legyen akkor szó kicsit róla…

Latabár Kálmán (Kecskemét, 1902. november 24. – Budapest, 1970. január 11.), ahogy rajongói – főként a gyereknézők – nevezték: Latyi, talán a legnépszerűbb magyar komikus volt a 20. században. Híres színészdinasztia leszármazottja: dédapja Latabár Endre, nagyapja Latabár Kálmán Árpád, apja id. Latabár Árpád, mindannyian neves színészek voltak.
Az ifjú Kálmán Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el, és 1922-ben a Várszínházban táncos komikusként lépett először közönség elé. Kezdetben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927-1933 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Többek között a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek, aki az európai fiatal színésznemzedék legjobbjának tartotta a testvérpárt. A kritikusok Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket. Hazatérését követően különböző fővárosi zenés színházakhoz szerződött, első filmje 1937-ben készült el. Latabár Kálmán 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Máig emlékezeteset alakított mint Menelaosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán: A Csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár: A víg özvegy).
Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz „ügyetlensége”, egyéni humora nagy népszerűséget biztosítottak számára. Gyakran lépett fel Árpád testvérével groteszk duettszámokban. Minden szerepére hallatlan gonddal készült, színpadi „rögtönzései” sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett.
Egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, az eredményes kezelést nehezítette a színészi mesterséggel járó állandó stressz és a rendszertelen életmód. Állapota 1970-ben válságosra fordult, január 11-én végleg eltávozott, de kiváló alakításainak emlékét máig őrzi az utókor. /wikipedia/
Itt egy kicsi muzsika, felidézni őt és néhány régi kollégáját :

2009. november 23., hétfő

Eseménytelen vasárnap

Komolyan mondom – úgy elrepítettem – gép mellet – a vasárnapot, hogy jóformán észre sem vettem. Délután ugyan volt egy nem túl kellemes megbeszélésem, de ezen kívül semmi nem történt és valahogy olyan üres is a fejem, nem nagyon van olyan mondanivaló, ami kikívánkozna belőle/m/.

Semmi „normális” évfordulót nem találtam, így hát kénytelenek vagytok ma csak egy verssel megelégedni:

Babits Mihály: Emlékezés gyermeteg telekre

Telek jutnak eszembe, telek,
régi, kemény, csillagos telek,
murijáró szép falusi utcák,
deres bajszok s nagy piros fülek.
Parasztszagú éjféli misék,
mennyi süllyedt, jámbor semmiség,
nagykendőbe bugyolált cselédek,
cukorbundás házak, tejes ég.

Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek,
Pesten is átbújtam egy telet.
Csillagok és lámpák kavarodtak,
félelmes volt a sok emelet.
Nappal kezdődtek az éjszakák,
csilingelt és búgott a világ,
cicázott az ablakok visszfénye:
Mikulás ment a hátsó gangon át.

Később, kisvárosi zsúrokon,
mikor összejött a sok rokon,
lányokat kellett hazakísérni
s én hallgattam az egész úton.
De másnap, mint röpülő-cipős
Merkur, versre lengtem a csípős
ködben a magányos jégen - mit ma
nemcsak lábam, de szívem se győz.

Ó teleim, gyermeteg telek!
mily bolondul elfeledtelek.
Úgy megfakultatok, mint a gyöngy ha
nem ringatja eleven meleg.
Némelyik már, mint egy szertehullt
láncnak szeme, halkan elgurult...
Pedig amint fogy-fogy a jövendő,
egyre-egyre drágább lesz a múlt.


Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=winter+stern&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjM6IjEwNCI7fQ&pos=105&display=11239643

2009. november 22., vasárnap

Ez volt a szombat

Kicsit tekeregtem a neten tegnap, kerestem valami programot, ahová érdemes lenne elmennem. Mire találtam, telefonált a barátnőm, hogy ugyan már menjek el hozzá a kertjébe, és piszkáljam le valami bottal a kajszifák csúcsáról az odaszáradt, moníliás szötymőket. /=kajszikat/, melyeket ő nem ért el. Így a délelőtti program ugrott, de azért teljesen nem mondtam le róla.
Elég ködös volt az idő, először gondoltam, elmegyek fotózni, de aztán mégis a Kisgalériában lévő Miklya Gábor szobrászművész kiállításának megtekintése mellett döntöttem. Kicsit meglepődtem, mert összesen 7-8 alkotás volt csak kiállítva. Igaz, ez a galéria valóban kicsi, mint ahogy a neve is mutatja, szóval őszintén na: nem volt „akkora” nagy élmény, de elmondhatom, hogy láttam.
Az alábbi képek ott készültek. Volt viszont egy klassz kis meglepetés is a számomra, a ház udvarában találtam 3 másik szobrot is, egyúttal azokat is „lelőttem”.

Fent az udvar, alább 4 a Miklya szobrok közül 



Hazafelé – sorry, hogy is mondjam ? Szóval úgy alakult, hogy a hideg időre tekintettel – keresnem kellet egy bizonyos megkönnyebbülésre lehetőséget adó helyet. Gondoltam, feltérképezem az Árkádot, ott biztos van ilyen hely. Volt. Meglepően tiszta - majdnem azt mondhatom: örömmel töltött el, hogy Európa kulturális fővárosában van ilyen is. Igaz, nem sok, Egy. De van…50.- Ft/alkalom, mégcsak nem is drága.
Aztán, ha már bent voltam, gondoltam, körülnézek kicsit itt, hiszen alig 2-3 alkalommal jártam benne, valahogy idegenkedtem ettől a monstrumtól. És hát akkor egyszer csak elértem a ? mi a fene lehet a neve ? szóval oda a centrumjába, közepébe, nemtudommijébe, és ott ért egy nagy nagy meglepetés. Mert kérem ott esett már a hó, és igazán tél volt ! Nagyon élveztem, össsze-vissza fotóztam. Íme:













Aztán, milyen az élet ? Összefutottam egy volt gimis osztálytársammal, s mivel kicsit kényeztetni akartam magam, meghívtam őt is egy kávéra az egyik olyan nyitott izébe, ennek se tudom a nevét, büfé? bisztró? cukrászda? étterem? kajálda? - szóval lehet ott enni, inni. Én egy forrócsokit ittam. Ő egy sima kávét. Semmi többet nem fogyasztottunk – mert beszélgettünk. Amikor fizetésre került sor, kérdezem, mivel tartozom. Esküszöm azt értettem 490.- Adtam az ötszázast, a pincérnő akkor megismételte, 790.- jaj, mondom, nem elég, hogy öreg vagyok, még meg is süketülök ?? Ütöttem el egy tréfával, pedig majdnem lefordultam a székről. Oké, jó, idejét nem tudom, mikor ittam utoljára valahol egy kávét, de hogy egy picurka fekete és egy pohár csoki 800 Ft legyen, hát az igenis rablás. Mindenesetre arra jó volt, hogy én ugyan az életemben oda többet nem megyek – még akkor se, ha most majd valaki azt kommenteli, hogy ugyan már, hát nem is volt az drága. Nekem igenis az volt. Még a 490-et el is fogadtam volna, de a duplája, hát az igenis disznóság.
No persze mindegy, az összbenyomásom a téli táj miatt azért mégis csak jó volt, habár igazi pláza-cica biztos nem lesz belőlem…
Egyébként pedig, ahogy végig-sétáltam a városon, még ezeket örökítettem meg:


Így néz ki a Széchenyi tér

Kedvencem, az elefánt...


Ezt a boltot eddig még nem láttam...Aranyos.
A Ferencesek utcája elején van.
Brummogda...