Kicsit tekeregtem a neten tegnap, kerestem valami programot, ahová érdemes lenne elmennem. Mire találtam, telefonált a barátnőm, hogy ugyan már menjek el hozzá a kertjébe, és piszkáljam le valami bottal a kajszifák csúcsáról az odaszáradt, moníliás szötymőket. /=kajszikat/, melyeket ő nem ért el. Így a délelőtti program ugrott, de azért teljesen nem mondtam le róla.
Elég ködös volt az idő, először gondoltam, elmegyek fotózni, de aztán mégis a Kisgalériában lévő Miklya Gábor szobrászművész kiállításának megtekintése mellett döntöttem. Kicsit meglepődtem, mert összesen 7-8 alkotás volt csak kiállítva. Igaz, ez a galéria valóban kicsi, mint ahogy a neve is mutatja, szóval őszintén na: nem volt „akkora” nagy élmény, de elmondhatom, hogy láttam.
Az alábbi képek ott készültek. Volt viszont egy klassz kis meglepetés is a számomra, a ház udvarában találtam 3 másik szobrot is, egyúttal azokat is „lelőttem”.
Fent az udvar, alább 4 a Miklya szobrok közül
Hazafelé – sorry, hogy is mondjam ? Szóval úgy alakult, hogy a hideg időre tekintettel – keresnem kellet egy bizonyos megkönnyebbülésre lehetőséget adó helyet. Gondoltam, feltérképezem az Árkádot, ott biztos van ilyen hely. Volt. Meglepően tiszta - majdnem azt mondhatom: örömmel töltött el, hogy Európa kulturális fővárosában van ilyen is. Igaz, nem sok, Egy. De van…50.- Ft/alkalom, mégcsak nem is drága.
Aztán, ha már bent voltam, gondoltam, körülnézek kicsit itt, hiszen alig 2-3 alkalommal jártam benne, valahogy idegenkedtem ettől a monstrumtól. És hát akkor egyszer csak elértem a ? mi a fene lehet a neve ? szóval oda a centrumjába, közepébe, nemtudommijébe, és ott ért egy nagy nagy meglepetés. Mert kérem ott esett már a hó, és igazán tél volt ! Nagyon élveztem, össsze-vissza fotóztam. Íme:
Aztán, milyen az élet ? Összefutottam egy volt gimis osztálytársammal, s mivel kicsit kényeztetni akartam magam, meghívtam őt is egy kávéra az egyik olyan nyitott izébe, ennek se tudom a nevét, büfé? bisztró? cukrászda? étterem? kajálda? - szóval lehet ott enni, inni. Én egy forrócsokit ittam. Ő egy sima kávét. Semmi többet nem fogyasztottunk – mert beszélgettünk. Amikor fizetésre került sor, kérdezem, mivel tartozom. Esküszöm azt értettem 490.- Adtam az ötszázast, a pincérnő akkor megismételte, 790.- jaj, mondom, nem elég, hogy öreg vagyok, még meg is süketülök ?? Ütöttem el egy tréfával, pedig majdnem lefordultam a székről. Oké, jó, idejét nem tudom, mikor ittam utoljára valahol egy kávét, de hogy egy picurka fekete és egy pohár csoki 800 Ft legyen, hát az igenis rablás. Mindenesetre arra jó volt, hogy én ugyan az életemben oda többet nem megyek – még akkor se, ha most majd valaki azt kommenteli, hogy ugyan már, hát nem is volt az drága. Nekem igenis az volt. Még a 490-et el is fogadtam volna, de a duplája, hát az igenis disznóság.
No persze mindegy, az összbenyomásom a téli táj miatt azért mégis csak jó volt, habár igazi pláza-cica biztos nem lesz belőlem…
Egyébként pedig, ahogy végig-sétáltam a városon, még ezeket örökítettem meg:
Így néz ki a Széchenyi tér
Kedvencem, az elefánt...
Ezt a boltot eddig még nem láttam...Aranyos.
A Ferencesek utcája elején van.
Brummogda...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése