2009. december 22., kedd

Amikor a Sors kipróbál….

Ugye, milyen szépeket írtam tegnap ? Úgy is gondoltam. Tele voltam békességgel, elégedett voltam mindennel, meleg volt a szobámban és a szívemben.
Aztán…
Aztán kimenetem a előszobába tojásért, hogy nekikezdjek a délelőttre tervezett újabb sütésnek, s megdermedve láttam, hogy úszik minden ! Azonnal tudtam, hogy megint elfagyott a vízvezeték – már másodszor esik ez meg velem, mióta itt lakom.… Rohanás le a pincébe, elzártam a vizet, aztán elkezdtem szerelőt keresni. Ugyanis az én szerelőm volt az egyik zebrán elütött áldozat még a nyár végén – talán emlékeztek rá, írtam róla - azóta sem tud dolgozni…Tehát találnom kellett sürgősen valakit. A harmadik nekifutásra sikerült, de mondta, hogy két másik munkája van, s csak ha azokkal végzett, akkor tud jönni.
Hát elkezdtem várni. De mit csináljak víz nélkül ? Be volt készítve egy adag ruha a gépbe – mosni nem lehet. Mosogatni se, a betervezett szekrénypolcokat se lehetett letörölgetni, és persze sütni se kezdtem el. Ültem csak a fotelban, és trombitáltam – mert a nátha az azért ki akart jönni belőlem (szerencsére).
Olvastam, tv-ztem, de a gép elé nem volt idegem leülni. Aztán délben melegítettem egy kis tegnapi húslevest meg tökfőzeléket, sütöttem rá tükörtojást – ezzel is tovább növelve a mosogatóban vízre váró kupacot.
A felmosó-vödörben hoztam be havat, a kályha mellett elolvadt, legalább a WC-t le tudtam önteni vele…
Aztán gondolkodtam is, hogy ez most miért is történt ? És addig addig forgattam a fejemben gondolataim Rubik-kockáját, míg oda lukadtam ki, hogy nem is olyan nagy a baj. Mert hát, ha máshol reped ki a cső és 10 atmoszférával fröcsög ki és nem veszem időben észre ? Most „csak” a kerti csaphoz vezető elosztót kellett kicserélni, mindössze 2000.- Ft volt anyaggal együtt! És mi lett volna, ha karácsony este történik velem ez ? Vagy ha mindez mondjuk múlt szombaton reggel /bp-re utazás/ esett volna meg velem ? És ha nem találtam volna harmadikra egy embert, aki elvállalja a munkát ? Addig gondolkodtam, míg a végén egészen boldog voltam, hogy csak ez, csak így, és épp ma történt velem.
Erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó (?!)

Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=rohrbruch&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjI0Ijt9&pos=24&display=13744089





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése