Nagyszerű napom volt tegnap ! Kirándultam a csodálatos napsütéses télben, a havas Mecseken át…Jó, nem gyalog, hanem busszal, de azért ez mégiscsak valamiféle kirándulás volt.
Valahogy ez /is/ kimaradt az életemből – épp ideje volt megismerkedni vele. Az örökös autózás miatt, meg hogy azt hittem bárhová eljutni csak autóval kell/lehet/érdemes – most kezdem látni, sok mindenről lemaradtam. Ha csak a tavalyi veszprémi és szegedi utamra gondolok, már azok is sokat jelentettek. De most másodszorra mentem közeli helyre autó nélkül, s láss csodát: túléltem.
Barátnőm évek óta mondogatta, hogy egyszer télen, nagy hóban/havazásban kellene kimennem Magyaregregyre – de eddig valahogy nem jött össze a dolog. Nem is nagyon kívánkoztam télen kibújni, a jó meleg vackomból. Most viszont, hogy nincs, mi itthon tartson, többet megyek, s leginkább autóbusszal. Tegnap is így történt, nekiindultam nagy kíváncsian a havas Mecseknek a bonyhádi busszal. Igaz, nem Magyaregregyre, hanem egy faluval tovább Kárászra mentem. Barátnőmmel együtt ide kaptunk - az ő egyik ismerőséhez - szíves meghívást.
9-kor indult a busz, s alig hagytuk el a várost, gyönyörködve láttam a hatalmas hófehér mezőket, bennük a kesze-kusza állat-lábnyomokat. Meglepődve tapasztaltam – eddig sosem láttam - hogy a hófogó hálókat 15-20 m-enként kinyitva hagyják, hogy az állatok ott tudjanak keresztülmenni, s teszik is ezt, hiszen a számtalan nyom épp ezeken a réseken vezet át. A hetényi hosszú úton, ahol a kis cseresznyefákat ültették két éve, láttam őzeket, aztán már majdnem beértünk a faluba, amikor egyszer csak egy vaddisznót vettem észre a bokrok között. Komolyan mondom, majdnem felkiáltottam, de olyannyira gyanúsan közel és közömbös-nyugodtan viselkedett, hogy szerencsére nem szóltam senkinek semmit. Pár pillanat múlva ugyanis megláttam a többieket is: még vagy egy tucat kisebb nagyobb disznó, őzek, szarvasok, mufflonok – fogalmam nincs, mi lehet ez, de nyilván valami maszek vadaspark-féleség – habár tábla sehol nem jelezte. Majd megpróbálom kinyomozni…
Láttam az elkészült új, Hetényt megkerülő utat, nemrég adták át, de a busz, a megállók miatt természetesen továbbra is bemegy a faluba. Ahogy felértünk Kövestetőre, egy csodaszép vörös rókát pillantottam meg a fák között. Csak állt ott, és nyugodtan nézte, ahogy elsuhanunk a busszal előtte. Hálás is voltam kellőképp, mert azért nem minden nap láthat buszozás közben az ember ennyi vadat. Ha még a hazafelé látott őzeket is hozzáadom, akkor egész szép eredményt kapok.
Magyaregregy felé haladva bizony összeszorult a szívem nem is egyszer, hiszen Lilivel annyiszor jártunk errefelé és olyan, de olyan csodálatosan szép, boldog órák/napok emlékét őrzi ez az út... Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el úgy istenigazából sírni. A Mézesréten – ahol ősszel az a rengeteg kikerics volt - most csak kacskaringózó lábnyomok vannak, s bár így is szép, de azért nekem mégiscsak ősszel tetszik legjobban az erdő.
10-kor értem Kárászra, a délig hátralévő időt fecsegéssel töltöttük, aztán ebédeltünk, s felmentünk a hegyre, hogy egy kicsit fotózni is tudjak. Már amennyit a gépemmel lehet – ugyanis a vakító napsütésben nem a legszerencsésebb egy gyenge kis masinával havas tájat fényképezni. Néhány képet azért majd a szöveg végén megmutatok.
Ismerősünk autóval felvitt a régóta nem üzemelő strandig, a csodálatos fehér hóban – na ez épp olyan volt, mint amilyent a németektől annyira irigyeltem – sehol semmi mocsok, csak a hóláncos autókerék-nyomok. Ragyogott a nap, de bizony hideg volt, nagyon fázott a kezem miközben próbáltam egy-egy képet készíteni.
Már idefelé jövet az úton, az erdők szélén is láttam, hogy a bolondos mogyoróbarka törekszik kifelé, ha pár napra megenyhülne az idő, biztos kinyílna. Pechemre itt egy olyan bokor sem volt, ami az úthoz közel lett volna, térdig meg nem akartam begyalogolni a hóba, így csak egyetlen képet készítettem, az se olyan, amilyennek én szerettem volna – de azért bizonyíték…
Leérve a templomhoz, barátnőm ajánlotta, menjünk be. Jó, menjünk – hiszen nem ismertem, sosem jártam ott, majd a zárt üvegajtón bekukucskálunk - gondoltam. Nos, nem így történt, mert óriási szerencsénkre a templom épp nyitva volt. Itthon este magam is meglepődtem, hogy a benti fotók viszonylag milyen jól sikerültek, holott ugye ez nem egy könnyű fototechnikai eladat. Komolyan mondom, néha magam sem értem ezt a fényképezőt…
Itthon elolvastam, hogy az eredeti templom már az 1300-as években is itt állt, a jelenlegi formáját 1856-ban nyerte el. Hát a korához képest igen jó állapotban van a Szent Erzsébet nevét viselő épület. Már kifelé jövet – megint csak barátnőm ötlete volt – felmentünk a kórusra. Nem is annyira az orgona volt érdekes – habár egy ilyen picike faluban /még 400-lakosa sincs !/ elég furcsa, hogy orgonás templom legyen – hanem a lépcső!! Hát az valami csodálatos volt !!Engem az efféle fából készítet mestermunkák mindig ámulattal, bámulattal töltenek el. Meg is mutatom majd mindjárt erről a csodálatos lépcsőről készült képeket. Jó volt azokon, a már selymesre kopott, csiszolódott részeken nyugtatni a kezem, amelyeket hosszú hosszú ideje készített egy ügyes asztalos-mester, amit ki tudja hányan és ki tudja hányszor már végigsimítottak a kórusra menet-jövet, s melyek stabilan állnak és meggyőződésem, még több emberöltőn át fognak szolgálni. És „csak” fából készültek !!! Csodálatos érzés volt…
A hazafelé út gyorsan múlt, megpróbáltam – a jajcei kirándulás mintájára - ablakon át is fotózni, hát a közel 50 képből jó, ha 10 lett elfogadható. Hiába no, nagy kihívás volt ez nekem is meg a gépnek is. Mindegy, azért néhány mégis csak sikerült.
Egyszóval gyönyörűséges napom volt – nem győztem, s győzők hálálkodni barátnőmnek azért, hogy rászedett erre a téli kirándulásra. Szép emlékként fog megmaradni mindörökre az emlékezetemben.
Alvó szőlők - Barna-fehér színjáték (buszból)
Nyomok a hóban (buszból)
Egregyi rét - Havas fenyők ronda dróttal
Temető a domboldalban - Kárászi paplak
Séta az erdőben
Kárászi templom
Templom-belső 1.
Templom-belső 2.
Csodálatos lépcső 1.
Csodálatos lépcső 2.
Hócsipke - Mogyoróbarka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése