2010. február 17., szerda

Könyvajánló

Már megint @x ajánlott egy jó könyvet – amiről itt is lehet olvasni: http://www.propannonia.hu/

Napok óta híres pécsi családokról levelezünk, felidézve a régi neveket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket, ezért úgy döntöttem, megveszem az „Angstertől a Zsolnayig” c. könyvet. Fel is hívtam a kiadót, ahol igencsak jó hír fogadott, mert kiderült, elköltöznek s emiatt nagy akció van nálunk.
Felkerestem őket még délelőtt, s a fent említett könyvön kívül még találtam egy másikat is, az „Iparosok és bányászok a Mecsekalján” címűt. A két könyvet most egynek az áráért tudtam megvásárolni, hogy pontos legyek a két könyv 2790.- Ft-ba került, ami nagyon jó árnak számít. Itthon alaposabban belenézve – de még nem olvasva – csak annyit állapítottam meg, hogy kevesebb család szerepel benne, mint reméltem, de azért a semminél ez is több. Ma azzal fogom tölteni a szabad időmet, hogy belekezdek az olvasásba – s akkor kiderül majd valóban megérte-e az árát ?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése