2010. február 4., csütörtök

Reklámok

Eredetileg megint csak bosszúságról akartam beszámolni, mégpedig a „Reklámok” címszó okán azokról, melyektől esküszöm, hányingert kapok már. Pedig csak délelőtt 11-12,30 között hallgatok rádiót /Kossuth/ és azt se minden nap. A szemvitamintól /?!/, a hormon-regeneráló szertől, de mondhatom a legújabb Jenő és Lujza reklámot is – amitől szegény Major-Psota páros bizonyára forog a sírjában, meg a frász tudja még a többi marhaságot, ami megállás nélkül dől, csak dől a rádióból…
Tegnap este meg eszem a vacsorámat /sovány sonka, fekete retek, kenyér nélkül/ s természetesen közben „kénytelen vagyok” nézni a reklámokat is, mert képtelenség folyton ide-oda kapcsolgatni – habár ezt is gyakran megteszem. Na, itt meg jönnek a pizzák, a hamburgerek, csokoládék, joghurtok és egyén nyalánkságok… Hát bizony ezeket se kedvelem, mert ezektől meg azonnal éhes leszek. Még szerencse, hogy nem fenyeget az a veszély, hogy megkívánás után rendelek mondjuk egy pizzát – nem a kalória száma, hanem az ára miatt. Aztán látom „repülni” az egyik kombinált vitamin százféle zöldségét és rögtön eszembe jut egy jó múltkorjában talált blog-részletet, ami okosan kifejti, hogy
„Nem minden diétás, ami zöldség!
Az egészséges életmód és a diéták szimbólumává váltak a zöldségek. A lelombozó hír azonban az, hogy nem minden diétás, ami zöldség! Előfordulnak kifejezetten magas szénhidráttartalmú zöldségek is, melyekből nagyobb mennyiséget fogyasztva ugyanoda jutunk, ahová más magas szénhidráttartalmú ételekkel. A fel nem dolgozott mennyiség zsírrá alakul, és alattomos hurkácskákat képez.
Magas szénhidráttartalmú zöldségek:
1. A legmagasabb szénhidráttartalommal rendelkező zöldség a csemegekukorica. Sőt, a cukortartalma is magas, egy csőben ugyanis majdnem 20 gramm található. Ellenben a pattogatott kukorica megengedett, ez ugyanis nem hizlal, feltéve, ha egyszerű natúr kukoricáról van szó.
2. A másik kiemelkedően súlygyarapító zöldség a burgonya. Ha csak simán megfőzzük, akkor maximum két darabot ehetünk ebédre, azonban sütve, chips formában, törve vagy püréként már valódi kalóriabomba!
Meglepetésként érhet minden háziasszonyt, de bizony a fokhagyma is bővelkedik szénhidrátban. 100 gramm fokhagymában 26 gramm szénhidrát található. Párolva nem olyan veszélyes, de ne rágcsáljunk fokhagymát az esti pirítóshoz.
3. Hűvös esték közkedvelt étke a sütőtök, amely éppen annyira hizlal, amennyire édes és szemvidító táplálék.
Közepes adag szénhidrátot tartalmaznak
1. A paradicsom kissé becsapós zöldség. Önmagában 100 gramm csak 4 gramm szénhidrátot tartalmaz, de szárítva vagy püréként ez a szám a sokszorosára nőhet. Ha paradicsomos tésztát készítünk, ne a konzervet válasszunk.
2. Szintén a középkategóriába tartozik a bab és a sárgarépa, valamint a káposzta és a cukkini. A sárgarépa édes, tehát a cukortartalma is magas, a bab és a káposzta kissé puffaszt is.
Kevés szénhidrátot tartalmaznak
A brokkoli, karfiol, retek és padlizsán nagy mennyiségben is fogyasztható. A fejes saláta, spenót és a sóska nemcsak alakunknak tesz jót, de elegendő mennyiségű vassal is ellátja a szervezetet. A retek és a kígyóuborka valamelyest vízhajtó is, így a méregtelenítő folyamatokat is elősegítik.”
Már látom, holnapra veszek egy nagy zacskó pattogatott kukoricát….
Cikk innen: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=20&pid=&pev=2007&pho=2&pnap=&kat=&searchkey=&hol=&n=bulac57
Kép: http://m.blog.hu/fo/fogyokura-tipp/image/popcorn.jpg  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése