2010. április 7., szerda

Ez már nem az enyém….

„Tiéd az ország magadnak építed.” (Annak, aki nem tudná, ez egy könyv címe, szerzője Rákosi Mátyás volt.) Neeeeem, nem politizálni akarok én – eddig se tettem, hacsak a hétköznapi gondjaimról való véleménymondást nem számítjuk annak.
Ámbár meggondolandó…
Mert hát ugye, aki elégedetlenkedik – mondjuk pl. városa vezetőivel, vagy azok döntésével, az azért valami módon mégiscsak politizál. Na jó, akkor maradjunk annyiban, hogy nem is írok tovább. Egyszerűen mellékelek ide, szertetett városom EKF-es katasztrófa-színtereinek egyikéről néhány fotót. Igaz, igaz, még nincs teljesen befejezve az „alkotás”, de azért a kockakőhalmokat látva, lehet fogalmatok arról, milyen is lesz. Hogy milyen volt, arról is csatolok képeket, bár nem a legjobbak, tavaly egy kora tavaszi napon készültek, amikor az emlékmű előtt még nem voltak virágok.(Merthogy szoktak itt lenni régebben, vagyis tavaly még voltak.)


Hát kérem ez van a szülővárosomban.
Megígérhetem, készítek fotót arról is, ha bevégzik a „munkát”, vagyis a zöldterültet végleges halálának állapotáról is tudósítok majd, s ehhez hasonló képekkel fogok szolgálni a város több más teréről is.
Legalábbis terveim szerint. Hacsak túl forró nem lesz a nyár, s hacsak fotózás közben ájultan össze nem esem valamelyik újonnan milliókért (vagy milliárdokért?) kiépített kősivatagunkban.
Szóval ilyen országot építenek itt mostanság.
Nem én építem, az egészen nyilvánvaló.
Igaz, nem is nekem épül.
Ergo: …………….. na, fejezd be a mondatot !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése