A legszebb, legnépszerűbb (?!?) pécsi vers versenyében ami az első helyezett lett, azt olvassa el, aki akarja. Én ugyan ide be nem másolom. Kétségtelen, hogy ízlések és pofonok különbözőek – na de hogy ennyire, azt azért nem gondoltam volna. És igen – ha tudtam volna róla és igen, ha szavaztam volna – az alábbi két vers akkor se lett volna győztes. Ezért most „bosszúból” bemásolom mindkettő. Akinek nincs kedve ilyen hosszú verseket olvasni, az „ugorgyon” !
Csorba Győző: Flóra-pihenő
Beroskadt itt a táj, mint szépruhás halott
melle, kit tébolyult szerelem sírba tenni
nem enged és akit csak lassú és konok
harccal tud a halál végső birtokba venni. –
Beroskadt itt a táj – még néhol láthatod
a pusztulás nyomát: pár üszkös folt, más semmi,
beroskadt itt a táj, de, ó, ki gondol erre már?
Fénylő kincstárakat hord mindenütt a láthatár.
Sziklán ülök. Közel szállong az ősz, de még
zöld a levél. A gyász piros-sárgája rejtve
lappang a szín alatt, erőtlen kürt-jelét
figyelve az okos szeleknek, majd amelyre
kitörhet boldogan: az élő szégyenét,
díszét és szégyenét fájlalva, ünnepelve, –
díszét és szégyenét, mert romlás, mert romolni kell,
díszét és szégyenét, mert jobb élő elől megy el.
Alant a völgy-lapályt szőlőtáblák fedik,
a kéklő négyszögek, mint ódon csataképen
a fölvonult hadak, melyeknek rendjeit
harc nem kavarta még. Idébb, a hegy tövében
csak tűnő s villanó részecskék sejtetik
a tárgyakat, mivel a hegy-falat merészen
benőtte a bozót, s miként a szél, az ágbogak
szemem előtt szelid mozgással úsznak, inganak.
Balról a nyúlt Mecsek mint állat-óriás,
mely békén elfeküdt, s hasához hagyja bújni
jóltáplált kölykeit, a dombokat. Csigás
bundájuk ujjaim begyén érzem simulni
vagy arcom ráncain mint lágy cirógatást. –
Kölyök-szag: rossz vagyok, jó volna megjavulni:
a felnőtt tévelyeg: szülő-anyját, testvéreit
elhagyja, gyűjtöget, fogat meg körmöt élesít.
A völgyön túl a táj lankásan nő az ég
kékjére. Hengeres torony, simán kanyargó
fehér út, – még odébb házak seregletét
takarják dundi fák. A száz irányba tartó
tekintet meg-megáll, mélázik szerteszét,
kívül nyugodt a kép, bennem forgó-kavargó. –
Lehunyhatnám szemem: már semmi nem segítene:
húsunkban zengedez tovább az elnémult zene.
Sziklán ülök. Nehéz a dús légáradat,
nehéz, alig birom: mégis feszít, emelget;
a lombok és füvek illata-íze rátapadt,
amint a táj fölött hullámzott és kerengett.
Nemcsak tüdőm zihál, egész testemre átragad
a jámbor kapzsiság: mindent magamba nyeljek:
völgyet, hegyet, fehér utat, nyugalmat és derűt,
e roppant omlatag bájt és pehely-könnyű erőt.
Mindent magamba! csak mindent magamba, ó,
helyettük is, kik ott az ártatlan lapályos
s az alkony-táji nap fényében szunnyadó
szőlők és fák alatt a kőzet-éj halálos
országában gyűrött inakkal és fakó
szemmel feküsznek a pár-ölnyi ég alá most,
s néznének szerteszét, dagasztanák a mellüket,
de sűrű por kering, kínok között lélegeznek. –
Sziklán ülök. Zajos beszéd és lány-kacaj
szállal a Pihenő tetejéről a völgyre.
E kisded őrtorony nevettető bástyáival
készül türelmesen a minden-éji pörre,
melyet halálra ví dühödt és zajtalan
hadaival a völgy s az erdő, s ő, a törpe
próbálja védeni haragjuk ellen rábizott
táját, s hiába: ősz felé zilált lesz és nyuzott. –
Szél jő a hegy mögül, megrebbenek, megyek.
A lombok támadó fortélyaik beszélik.
Sietnem kell. Ha itt szorulnék, senkinek
nem volna gondja rám. Lesem fürkészve mégis:
a Pihenő fehér terméskövei véresek,
sehol a lány-kacaj, szörnyeteg óra érik.
Az út végén az éj torlaszait építi már,
a kavicsokból is iszonyat rí és borzadály.
A képekről leellenőrizhető, hogy mennyire pontos a vers monden sora !!!
Flóra pihenő a "kisded őrtorony" és a beroskadt táj a szőlőtáblákkal.
Weöres Sándor: Álom a régi Pécsről
Lovászi Pali bátyámnak
Vigyem-e a függő lámpa
könny-csipkéit, dér-pihéit
a fény és drót doktorához?
átlátszó kőszálait
és kiszáradt tengerpartját?
Egyre szűkebb sikátorban
nem találok fuvarost.
A cseléd-nők lógaszkodnak
hálón, hosszabb álmukért
kapnak némi órabért.
Fenn az idő tűhegyén
kirakó-játék a Tettye,
lenn behorpad a Puturluk.
Zegzugok körűl a város
félig-nyitott kőgallérja
itt forgószél közepén
trónol Haviboldogasszony
– hanyatt fordult szamara
négy patát az égre vet –
köröttük a szikla-gallér
a kormos eklézsiára
őszintén, csatorna nélkül
bőven gyűjt esővizet.
Nincs híd. Csak a zuhatag.
Példázatként, vagy csalétkül,
deszka-palló a víz mellett;
de igazi rokonok
egymás keblére borulva
szárny nélkül is átrepülnek,
a képzelt betegek nyelik
a török-korból maradt
vörösréz félholdakat.
Törpe-kucsmám eltemet,
patkány-prémem elsirat,
de szél-borzolta magasban
őrzi szőlleit Makár,
egy-ujjal tanít Jakab
a tóban, hol mossa lábát,
énekelni pontyokat;
errébb Málom mezeje
ül a vasuti sorompón,
megáll a sörház előtt
s gondolkodva hazatér.
Mokka-torta kerekén
bankban, kristály palotában
elefántok kórusa,
áhitatos kehely-csengés;
hol a ház-sor lelapul
ott úszkál a kovácsműhely
múlt századok bíborában,
sötét csücskei között
vén és ifjú ördögök
muzsikálnak gyászruhában;
s a borotválatlan út
ahol szűzek orgonálnak
s a házmester buboréka
fölvet egy-két üstököst:
itt a kávé-torta széle,
tovább tán a lila semmi,
tán ösvény a gyümölcsösben,
szétszórt kutyaugatás,
éjben elvesző vonat.
Tisztító-szerek közül
a söntésből süt a nap,
ott olvasható a naptár,
a csótányok függőkertje,
pettyes gazdaság, beléje
zápor-mosta haj merül.
Hát a korsót is vigyem?
minden forrást és villámot?
az istálló kürtjeit
éppen mikor áldást fújnak
telt tőgy és sírmécs között?
Nem hallgatok íly tanácsra,
mit ezüstpapír köhög
kátrány-tócsából a vak
berekesztett ablakokba.
Inkább fölgyújtom kabátom
fényes pillantásait,
millió kis lepke-csápját:
lássalak, te árny-lepett,
aki hálódat veted
gyermeksírás-méhkasokra,
és az óváros fölött
a jövendőt elkötöd,
rongyos múltat vetsz alája
– egy lámpára éhezem,
te, oltottan, mindahányra –
Bánod? Itt viszem a gemmát!
Hadd jőjjön szemközt vele
a vállával elfutó
mell nyitott kerámiája.
Tettye...................................Havihegy
Jakab hegy.................................Makár hegy
A Puturluk kis utcái, ahonnan zubogva fut le a víz ha esik az eső...
(Mellesleg ezt nem vették figyelmbe azok az agyatlan tervezők, akik a Vince utcát tervezték, pedig hát olvasd el, még a versben is meg van írva, milyen árvizek zúdulnak itt le !)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése