2010. május 31., hétfő

Faller János

Szakad az eső. Az embernek ahhoz sincs kedve, hogy kikászálódjon az ágyból.
Tényleg mi lenne, ha egy nap nem kelnék fel ?
Nem, nem, az ágyban-fekvés nem a lustálkodás, hanem a betegség jele. (nálam)
Tehát felkelek, megszokott menetrend, reggeli után kávé… (Nem hiányzik, kizárólag ilyenkor mégis eszembe jut néha, egy picurka cigarattafüst-illat…)
Aztán persze első, hogy megnézem, mi történt a neten az éjjel nélkülem. Levelek olvasása, a blog kommentjei, gyertyagyújtás Hawah-ért…. Aztán kóborlás a neten.
És néha, néha – mint ma is – igazgyöngyre bukkanok

Először egy verset találtam, s (némi képzavarral) a gombolyagot visszafelé gombolyítva eljutottam ide:
Faller János mint a Magyar Orvosírók Egyesületének elnöke és a Nemzetközi Orvosírók Szövetségének elnökségi tagja, igen gazdag irodalmi tevékenységet folytatott.
Négy nyelven írt és publikált, hat nyelven beszélt.
58 éves korában (9 évi Algériai szolgálat után) halt meg és hagyott hátra igen gazdag irodalmi műveket, melyeket most lánya, a Székesfehérváron élő Neszmélyi Péterné (szül: Faller Andrea) dolgoz fel és visz fel a netre.
A honlap címe: http://fallerjancsi.freeblog.hu/
(http://www.jide.hu/index.php?page=news_reader&id=104 )

Innen aztán nem volt megállás és egészen hamar megszületet a döntés, fel kell vennem ezt a blogot a kedvencek közé (Akit a rigók elkísérnek), hiszen tudom, vannak köztetek verskedvelők, és ezek szép/kedves/jó versek , melyeket érdemes olvasgatni…
Nos akkor ismerkedjetek meg eggyel, a többit meg már önállóan is megkereshetitek:

Faller János: Imádság

Én Istenem, ki pontosan kimérted
a bolygók röptét, csillagok futását,
kinek kezében halál és az élet,
aki méred a kontinensek lázát,

spirálködökbe rejteztél előlünk,
eltakarnak a tág galaktikák.
Figyelsz még ránk? S vajon mit tudsz felőlünk?
Hisz mindegyikünk egy külön világ…

Sejtjeink szédült bolygórendszerében
ott lüktet-árad a múlt s a jövő.
Determináltan élünk s minden génben
munkálkodik a megrontó idő.

Micsoda rejtett félelmek feszülnek
gyermekkorunkból jelenünkbe át?
Hétköznapok közt hány és milyen ünnep,
ha ránkköszön a régvolt ifjúság?

Lázadoznak már tán a bomlott sejtek,
ellenünk rontó, ártó enzimek:
a napjaink tudatlanságban telnek
és sorsunk titkát ki sem fejti meg.

Kényszerből élünk és hány vélt parancsra
mozdul a tett és szólal meg a szánk,
hogy képernyőnkön néha felvillantsa
az emlékezés katódsugarát?

Szemünk előtt elfutnak még a tájak,
hallunk még néha távol hangokat,
de a szív már csak maga ellen lázad,
nem oszt parancsot – és nem is fogad.

Készülünk már a végső számadásra,
ahol nem segít semmi szerelem.
Köröttünk nő a csend s a szív magánya.
Akad-e még számunkra kegyelem?

Mert vétkeztünk, mivel álmodni mertünk
s ezért lázadtunk, Uram, oly sokat.
Sokszor átkoztuk, amiért megszülettünk,
sokszor kerestük az igaz utat,

de tévutakon botolt csak a lábunk,
hamis imákat dadogott a szánk.
Bocsáss meg hát, hogy mi is megbocsássunk
s áldásod add a távozókra – ránk.
(Kép: régi, sajnos nem tudom honnan...)

2010. május 30., vasárnap

Felvonulás - bányászünnep (?)

Nos, ha a múlt heti boros-felvonulás kellemes élmény volt, akkor a bányász-felvonulás rettentő csalódás…

Elég korán érkeztem, arra gondoltam, keresek valami jó fotós-helyet – okulva a múltkori tapasztalataimból – igen ám, de merre mennek majd ? Ha hiszitek, ha nem, - pedig legalább 10 embert megszólítottam – senki nem tudta megmondani, merre lesz a felvonulás útiránya.
4 előtt 5 perccel is látszott a zavarodottság, zászlós, hangszeres csoportok vonultak keresztül-kasul egymáson, egyik balra, másik jobbra. Szemmel láthatóan pocsék volt a szervezés, fejetlenség uralkodott a nagy tömegen. (Az egyik megkérdezett gúnyosan azt válaszolta, „Hölgyem, először fölvonulunk a Mecsekre és onnan fogunk visszasétálni”.)
Aztán valahogy nagy nehezen úrrá lettek a helyzeten, addigra én is megtudtam, hogy a Sétatéren lefelé indulnak, át az Apáca utcán, majd a Jókai téren és úgy fel a Széchenyi térre. (Legalábbis ez volt a terv, ezt mondta az egyik kérdezett.)

Ami a fotózást illeti, ha lehet még pechesebb voltam, mint múltkor. Olyan pofátlanul álltak be elém a többi fotós nézőtársak, hogy a vérnyomásom biztos rendesen megemelkedett…
Aztán rájöttem, hát hülye vagyok én ? Mit idegeskedek itt ! Egyszerűen ezt kell nekem is tenni, erőszakosan és pofátlanul beállni mások elé, beállni az útra. Na, így sikerül néhány kép, de engem ez rettentően zavart. Ha azt mondom, készítettem 216 képet, s ebből elfogadhatónak minősítettem 62 db-ot, igazán jónak pedig egyet sem, akkor kb. érzékelhetitek, hogy mivel küszködtem, míg fotóztam. Áh, nem való nekem ez (se) – nem vagyok én már ebbe az erőszakos világba való…
Amikor az utolsó csapat is elvonult, akkor jutott nagy hirtelen eszembe, hogy jé, hát a mecseki szén és uránbányászokat egy gyászlobogó SEM képviselte – márpedig legalább ennyit megérdemeltek volna. Ettől olyan szomorú és rosszkedvű lettem, hogy elindultam hazafelé. Megálltam még a Széchenyi téren, ahol azt hallottam, hogy a felvonulóknak valószínű nem volt helyi vezetőjük, mert eltévedtek és jó nagy kerülővel (Jókai út - Teréz utca – Irgalmasok utca) jöttek fel a térre. Véletlenül „lekaptam” az egyik résztvevőt Pécs térképpel a kezében. Hát, ha térképpel kellett vonulniuk és nem vezette őket senki pécsi –akkor aztán végképp nincs már mondanivalóm a szervezést/rendezést illetően.
Ott is hagytam az egészet, nekem ennyi elég volt.
Sok is.
4 előtt öt perccel. Ide-oda vonulás, helykeresés...

Végre elindulnak...











Térkép kellett ???

(Persze a koporsó nem vonult, azt csak én tettem ide...Egyébként meg, nyílik a hárs…hogy valami jót is írjak).

Eggyel kevesebben vagyunk

Már  nem tudok egyedül járni, fuldoklok. Hamarosan csak feküdni tudok. Azt hiszem hamarosan el is hallgatok. Majd a kommontekben megtudjátok talán, mi van velem. Szeretlek benneteket.

Hawah     2010. máj. 22. 18:36
Kategóriák: egészség
Címkék: haldoklás


Most kaptam a hírt, hogy drága Évánk 21.30.-kor eltávozott. Nem tudom jogom van -e nekem közölni ezt a hírt, remélem nem sértek meg vele senkit, de úgy érzem kedves aggódók, hogy jogotok van tudni. Mély fájdalommal, és megrendüléssel.

#38 - lazacka:
2010. 05. 29. 22:08

http://jasz.freeblog.hu/

2010. május 29., szombat

KŐ !

Május 28-29-én az Expocenterben, 29-30-án a Nagy Lajos Gimnáziumban volt/van/lesz a XIII. Európai Bányász-Kohász Találkozó keretében megrendezett Nemzetközi ásványkiállítás és börze (mely Rab István (1949-2009.) bányász és drágakőcsiszoló emlékkiállítása is egyben).

Épp itt volt az ideje, hogy megnézzem magamnak az Expocentert, de bárhol lett volna ez a kiállítás és bármennyi lett volna a belépő, egészen biztos, megnéztem volna. (Nyugdíjasoknak egyébként 500.- Ft volt a jegy)

Ha valaki (még) nem tudná, kő-bolond vagyok, mát többször leírtam, valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a kövek iránt, számtalanszor „csak úgy” felszedek az útról kavicsokat, mert „megszólítanak” – és nem bírom otthagyni őket.
Na, ma délelőtt volt „nagy beszélgetés” (köztem és a kövek között) :- )
Eszméletlen, hogy mennyi csoda volt ott ! Komolyan mondom, alig bírtam betelni velük. Valójában a natúr kövek érdekelnek, az ékszernek „feldolgozottak” már elvesztik – legalábbis számomra – varázsukat.
Szerencsémre roppant toleráns kiállítók voltak, senki sem szólt rám, amikor kézbevettem, vagy csak megsimítottam egyik-másik csodát.
Ami szomorú volt számomra, hogy a divat-őrület már ide is betört… Eddig én még sosem láttam mesterségesen színezett köveket, de az árusok/gyűjtők elmesélték, hogy pl. az achátot megfelelő vegyi anyagokba áztatva fantasztikus, de főképp keresett és divatos színeket lehet előállítani, a türkizkéktől a püspökliláig. Ezt szomorúnak tartom, mert miért nem jó nekünk az, amit a természet megteremtett valamilyennek ? Miért akarunk ebbe is belepiszkálni ?

Készakarva nem vittem pénzt magammal, a pénztárcámban alig volt több, mint amennyi a hétvégi tejem megvásárlásához kell. Tudtam ugyanis, hogy ha kövekről van szó, gyenge jellemmé válok, és csak költöm, költöm a pénzem, ész nélkül…
Na de mi van akkor, ha nem hogy szólt, de egyenesen siránkozva könyörögni kezdett az egyik Csoda, hogy vegyem meg, hozzam haza ???
Jaj, voltam bajban… Az ára 1200.- Ft volt.
Háromszor is visszamentem az igen kedves és beszédes elárusító hölgyhöz, eleinte csak néztem, aztán másodszorra már kezembe vettem a Kincsemet, és alig bírtam letenni, mint vas a mágneshez úgy vonzódott a Kövem a kezemhez. Mondtam is a hölgynek, nagyon megvenném, de most inkább mégse….
Elindultam kifelé már a teremből, amikor eszembe jutott, hogy parkoló-automata-pénz is van az autóban. Abból futja majd a tejre…. Így hát fülig érő mosollyal visszamentem és közöltem, hogy döntöttem, mégiscsak megveszem, mert Nélküle nem bírok hazamenni…
Az eladó hölgyet valószínű meghatotta ez az abnormális ragaszkodásom, mert azt mondta, hogy nekem, odaadja 1000-ért. (Igaz, első vásárlója is voltam, talán ez is közrejátszott….)
Hát tényleg majd kibújtam a bőrömből… Kövem is van, tejem is lesz… kell-e ennél több a boldogsághoz ?
Ma nem…
Íme Ő, a KŐ: (mellesleg opál kvarc – nem a világ legértékesebb köve, de nekem mégis az !)

Az alábbi képek pedig a kiállításon készültek:













Ilyenek a mesterségesen színezett kövek: