2010. május 6., csütörtök

Csütörtök1.

Nem vita, de külön-vélemény. @x szerint a vulkán hamuja érkezett fölénk, s találkozva egy jó csendes kis eső-felhővel, „rendesen” kidekorált mindent, autót, kerti széket, kukásedényt.
Ezek a képek reggel nálam készültek:




Igaz az éjszakai eső már összemosta a tegnap este még egyenletesen szétszórt sivatagi homokot, de épp így dokumentálódik pontosan, hogy ez nem szürke hamu, hanem sárga sivatagi homok.
Már a blogban is tudósítottam régebben ilyesmiről, s én, aki eléggé figyelem az időjárási anomáliákat, számtalanszor voltam tanúja hasonló esetnek. Meg lehet nézni az Időképen pl. a szélirányt, NEM É-ról, hanem D-ről fúj.
A másik indokom elég különlegesnek tűnhet, pedig ez is igaz: este, ha nem tudok azonnal elaludni, bekapcsolom a kisrádiómat, s azzal „hallgatom álomba” magam (NEM magyar adóval!) Tegnap este megint olyan pompásan lehetett hallgatni az arab adókat, mintha a Pécsi Rádió szólt volna. Ez csak akkor lehetséges, ha ilyen déli, erős széláramlat van, ilyenkor szokott sivatagi homok is érkezni a felhőkkel.

Igazán boldog lennék, ha most kommentelne egy meteorológus, és igazságot tenne… :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése