2010. május 8., szombat

Leonárdó+Kálvária+Égervölgy

Egy jó + egy rossz + a ráadás

Olvasom reggel, hogy mostantól Pécsett több rendőr lesz az utcákon (főleg persze a belvárosban) és a városban cirkáló rendőröket ”Leonárdók”-nak fogják nevezni. Nekem tetszik az ötlet (Végre valami – mondhatnátok…) Ehhez a nem-pécsieknek tudni kell, hogy volt egyszer hajdanában-danában egy Leonárd Lajos nevezetű rendőr Pécsett, akit szinte minden pécsi ismert, a bűnözők is…
Hogy a különféle netes fórumokon mit irkálnak egyesek össze, s abból mi az igaz, mi a szemét, azt én nem tudom megállapítani. Személy szerint nekem igenis tetszik az ötlet: elsődlegesen, hogy több rendőr lesz az utcákon és miért ne hívhatnák őket Leonardóknak egy régi rendőrre emlékezve ???? Kossuth Lajos cselekedetei sem voltak egytől egyik jók/helyesek, stb. aztán mégis tele az ország a szobraival.

A rossz kategóriába sorolom, hogy ugyanebben az újságban olvasom: felújítják a Kálvária dombot. Amennyiben ez – ha jól értelmeztem – egy mindig és mindenki számára nyitott tér lesz, akkor megjósolhatom, nem sokáig lesznek meg a fém dombormű stációk, és az idén még látott fürtös gyöngyikék helyett hamarosan sörösüvegek széttört szilánkjai, és levizelt hálózsákdarabok fogják borítani az eddig elzárt kertet. Ennek a hírnek egyáltalán nem örülök. Aki „kilátást” akar – keresse azt másutt ! Nagyon féltem a hegyet a totális tönkretételtől és nagy hibának tartom kinyitását…

Délután megint az Égervölgyben sétáltunk néhányan, régi osztálytársak. Jó volt kitudja-hányadszorra felidézni a régi dolgainkat és megbeszélni az elmúlt egy év alatt történeteket. Most kevesen jártak erre és az idő nagyon kellemes volt. Mivel az ég felhős volt, a tóban a faágak egész különös módon tükröződtek vissza - mintha a víz alatt egy másik, titokzatos világ lapult volna.... Itt készültek az alábbi képek:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése