2010. május 25., kedd

Nem repülő-, mégis mesebeli szőnyeg

Olvasom az „ILOVE”-ban ( így hívom én magamban csak az a lapot, melyre naponta rákattintok a programok miatt, egyébként a tisztességes neve: http://www.ilovepecs.hu/)
Szóval olvasom az alábbiakat:
„Az ANK előtti agórát most három héten keresztül egy hatalmas műfűből készült utazó szőnyeg fogja uralni. A Hollandiából érkező, mind a három 2010-es kulturális fővárost idén bejáró különös térrendezéshez érdekes programok is kapcsolódnak.”
Már a kezdet is idegen volt, én ugyan az életben még nem hallottam, hogy kertvárosban agórának hívnak egy helyet – de hát jó, elfogadom, minek is kellene valami újat kitalálni, ha azt már előttünk régen az okos görögök kitalálták. Bár van a wikiben egy megjegyzés, mely itt nálunk azt hiszem nem fog igazán passzolni, nevezetesen: „Megszentelt terület, így a bűnösök nem léphettek be oda” – no, de haladjunk…
Kíváncsi lettem a szőnyegre, s mivel amúgy is aktuális volt nagynénim meglátogatása, aki a közelben lakik, gondoltam összekötöm a két dolgot.
Meg kell mondjam, jól sikerült délután volt – s nem csak a nagynéni sütije és fagyija miatt. El is gondolkodtam, talán kicsit többet kellene járkálnom a városnak ebben az általam kevéssé ismert részében. Most ugyanis ez az u.n. „ANK környék” rendesen ki van pucolva, rendbe-téve, felújítva, stb…Még örülni is lehetne neki, ha valóban lehetőség lenne a fent idézett mondat betartása.
Jó, nem fanyalgok előre a még meg sem történteken, örülök inkább annak, ami ma van…
A szőnyeg jópofa – vagy hogy is mondjam. Nem művészi alkotás, azt hiszem nem is annak készült. A gyerekek nagyon élvezik (– ha már rendes, tiszta füvük nincs szegénykéknek.) Lehet, hogy van abban valami nemzetközi feeling, hogy német, magyar és török gyerekek ugyanazon a nylonfüvön bukfenceznek. Hátha ezáltal jobban megszeretik/tolerálják majd egymást ?! Úgy legyen !
Szóval röviden, a szőnyeget egyszer meg lehet/érdemes nézni, összekötve egy kis környékbeli sétával. Az Agórának viszont tessék szurkolni, hogy tényleg tudjon azzá válni, aminek tervezői megálmodták….





„Amikor a Repülő Gyepszőnyeg leszáll egy városban, sokféle rendezvény megtartására alkalmas. Csakúgy mint egy hagyományos parkban, az emberek leheveredhetnek a fűbe vagy labdázhatnak. De különleges események helyszíné szolgálhat: frizbi bajnokság, városi piknik, koncertek és előadások. A Repülő Gyepszőnyeg új alternatívát mutat a városlakók számára, hogy hogyan használják városukat.” (ilovepecs) Nyitva május 21. és június 10. között naponta 8.00 - 21.00, hétvégenként a programhoz kötődően:

P.s. A plakátokról - számomra - nem derült ki miért is vannak ott, ahol, de ez a kettő tetszett. Megörökítettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése