2010. május 14., péntek

Szöveg sok képpel

Ma (péntek) délután volt a „lánybuli” – de nem tartott sokáig. (Öregszünk?!) Így lehetőségem van a tegnapi program tovább-mesélésére.
Újra felkerestem a Tűztorony Galériát, ahol Szentgróti Dávid festőművész kiállítása nyílt meg május 6-án.
(A TOLVALY Ernő tanítványaként 2006-ban végzett fiatal művész munkáival komoly sikereket a KOGART és a cseh START POINT nemzetközi kiállításokon. Kifinomult festészetével, érzékeny színvilágával, sajátos felületképzésével a szakma és a közönség elismerését is kivívta. Rendszeres résztvevője a Pécsi Galéria által szervezett hazai és nemzetközi kiállításoknak, alkotótelepeknek és szimpóziumoknak.)
A kiállításon nekem talán a mélykék bársonyra nyomott/festett (?) alkotások tetszett.Szokás szerint itt a kedvenc és néhány másik kép:





Szerettem volna a mobiltelefon-történeti-kiállítást is megnézni a Néprajzi múzeumban, de hát 11-15 óra között van csak nyitva. (Egy ilyen nyitvatartási időt inkább nem kommentálok.)

Innen átsétáltam az Irgalmasok útja 16-ba. Itt nemrég nyílt meg a NemArt Galéria, (http://www.nemartgaleria.com/)  ahol most tekinthető meg Peter Kauders és Peter Baric (Ausztria) "Dis-Cover" és "Radiating Structures" c. közös kiállítása. Az igazi „meglepit” nem is a modern művészek képei okozták, hanem az, hogy egy 2 emelet mély pincébe mentünk le kedves kísérőmmel. Ahogy beléptem s megcsapott (nem a mozdony füstje, hanem) az a bizonyos, jól ismert, dohos-hűvös pinceszag, egyből visszajöttek azon évek emlékei, amikor még a Rózsa Ferenc úti nagy csomópont alatt és egyéb izgalmas pincékben gombát termeltem… de szép volt, meg de nehéz, kemény is !

A belső udvar.........................és a mai kedvenc kép

A pince

Szóval van valami varázsa ennek a galériának, s amikor leértünk a mélybe, akkor ott meg egy csendesen szunyókáló orrszarvú fogadott. (Szécsi János játéka, vagy alkotása.) Azonnal a szívembe zártam, mindjárt mutatom a fotóját. Igazi homokból készült, csak kicsit nagyobb formára volt hozzá szükség, mint a gyerekek homokozó játékai… A pince végében a Mural-Moral-osoknak (Tesco, Borbálatelep falfestők– beszámoltam róla régebben) is van egy kis alkotó-műhelyük, egy fotót itt is készítetem.

A két művész alkotásaiból is mutatok néhányat, nekem talán Peter Kauders kollázsai jobban tetszettek, mint a másik művész kiállított képei, habár ott is találtam (legalább) színeiben nekem tetszőt. Fentebb látható a ház egyik lepusztult, belső-udvari képe is, ami a mai nap kedvencének számít (nálam).




Valami miatt itt nem tudom folytatni a képeket, újabb postot kezdek....
:-(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése