2010. május 21., péntek

Új Galéria Pécs, Király utca 27.

Új bemutató-terem nyílt a Király utca 27-ben, ahol festményeket és pécsi fotósok képeit tekinthetjük meg.

Az itt látható alkotók és képeik a Szovjetunió fennállása alatt – egy kivétellel – politikai okok miatt nyilvános kiállításokon nem szerepelhettek, mivel nem voltak SZKP tagok. Először 1988-ban a „peresztrojka” alatt Moszkvában mutatták be a műveiket. A felsorolt festőművészek – bemutatásra, véleményezésre – szinte kizárólag egymásnak festettek, és küldték el a képeket, a már említett tilalom miatt.
A kiállítás művei Magyarországon ilyen nagyságrendben és összetételben először kerülnek közönség elé az Európa Kulturális Fővárosa program alkalmából. A festőművészek (Valerij Buzin, Jurij Filippov, Alfonz Kulakovszkij, Benjamin Klecely, Szláva Fjodorov, Gleb Viatkin, S. Zichermann, Vladiszlav Csurjukin) orosz, ukrán, azeri, örmény és grúz nemzetiségűek, a műalkotások pedig tengerentúli, osztrák, német és magyar állampolgárok tulajdonában vannak. (http://www.kikotoonline.hu/  )
A kiállítás szervezője-rendezője a Pécsi Focus Csoport.
Kedvencem most is az első kép, Buzin: Téli este.






Ps. A kiállított fotók annyira fénylettek, hogy semmi értelme nem volt a fényképezésükkel próbálkozni  :-(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése