2010. június 2., szerda

Ez nem vicc !

Bár május közepén egyszer már szóba került a Hattyú ház, de akkor nem írtam részletesen róla, és az alábbi sztorit sem írtam meg – hiszen akkor még a „jövő zenéje” volt csak. A napokban ismételten arrafelé sétáltam és megint betértem a Hattyú házba, most már célirányosan, a múltkor ott felfedezett szobor miatt….
Aki nem ismerné, íme a ház története:
„Valamikor török épület állt a telken. Az egyemeletes épületet az 1800-as évek elején építették, ez lett a "Fehér Hattyú" Vendégfogadó.
Az ún. Hattyú Vigadó a múlt század első felének híres táncháza volt. A 19. században eklektikus stílusban átalakították. Szép boltíves kapuja van. 1809-ben hadikórházként üzemeltették. A Hattyú Vigadó nagytermében 1846. október 26-án délelőtt Liszt Ferenc tartott hangversenyt, melynek bevételét jótékony célra ajánlotta fel. Itt zengett fel először a Magyar Dal, a Pécsi Dalárda 1862-ben tartott hangversenyén. A bejárat felett "Hattyú udvar" felirat, homlokzati részén fekete színnel a "Hattyú" szót olvashatjuk. Faragott fa ajtón jutunk be az udvarába, ahol a rózsaliget közepén női alakot mintázó ülő szobor volt látható.” http://varoslako.pecs.hu/varosnezoben/0829/162699/20080717_pecs_epitmenyek_16.htm  

Próbáltam valamit kideríteni a szoborról, a fodrászat „madamja” kb. úgy állt a dologhoz, mintha a jövő heti lottószámokat akartam volna kicsikarni belőle, szerencsére azonban kis kérdezősködés után, egy évtizedek óta itt élő kedves, idős hölgytől az alábbiakat tudtam meg:
A szobor címe „Várandós asszony” – és valamikor a hatvanas években került ide. Feje azonban évekkel ezelőtt letört (letörték?). Sokáig ott hevert a szobor mellett, mígnem egy régiség-gyűjtő cigányasszony kérte el az íróasztalára nehezéknek (! Ez nem vicc!) Odaadták neki…. Azóta fejetlen a szobor…
Szerintetek normális „esemény” egy kulturált városban hogy ilyesmi megtörténik, vagy ha mégis, akkor évekig ebek harmincadjára hagyják a megcsonkított szobrot ? Feje veszett, hadd vesszen a többi is ? Nem az enyém, nem érdekel ?
Valószínű rajtam kívül valóban senkit sem érdekel a dolog……
Én meg többet tenni, mint hogy írok róla – nem tudok…




P.s. Hálásan megköszönném, ha az, aki tud valami közelebbit a szoborról, megírná: aranyosfodorka@gmail.com címre

4 megjegyzés:

  1. [ Bármelyik ujjamat harapom meg,mindegyik fáj... :-) :-) - megint "rendesen megkapta" mindenki azt, ami neki jár... :-) :-) - szerintem a szobor méltó módon fejezi ki, hogy az (utóbbi időben) a "fejek hullottak" Pécs városában "- stb. ](- lehet, hogy az "íróasztallal rendelkező(!)"gyűjtő" története csak egy "urbanlegends" ?- ki tudja.) Na, dolgozzunk is....
    Én csak arra tudok gondolni, hogy : a szobor(műalkotás?) nagy valószínűséggel mázas kerámia. (pontosítandó)- és én úgy hiszem, annak legismertebb "tudója" FÜRTÖS GYÖRGY lehet! (Nem tudom, mennyire ismerted a történetet?) -
    Fürtös Gy.kipakolhat (...)
    Nem sokat "nyomoztam", de vannak ezek itt :
    Fürtös György (1) ( "Várandós asszonyt" nem látok benne... és van még ez :
    Fürtös György (2.) A "Zsolnays linkben van még egy 1947-es születésű hölgy'- bocs- nevét elfelejtettem)
    ********************
    lássam, működik-e ?
    (folyt.köv.)

    VálaszTörlés
  2. [2.] -(bár azt írod, hogy ezzel (ennyivel) te a témát be is fejezted (dicséretes) - de,majd meglátjuk...) :-) :-) Sajnos , a "kutyás ismerősöd" (...) kissé rontja a hír értékét... (szeptember közepéig elintézendő ? - "összekötve" más(ok) látogatásával (...)
    Kiállítás Bp.-en
    Talán ennyit/ezeket a "fejetlen szoborhoz."
    *******************************
    Ma megkímélnék mindenkit attól, hogy beírjam a Vasvári ház "építészeti adatait" - :-) ilyesmik : Egytengelyes kozéprizalittal, végigfutó övpárkánnyal... a főpárkány fölött ballusztrádos attika emelkedik... posztamansein vázákkal...és ilyesmik.
    Viszont : "rendkívül finom részletkiképzésű,keskeny udvara Pécs koraeklektikus építészetének jelentős emlékévé avatja." (Király (volt Kossuth L.) u. 19.)
    ******************************

    VálaszTörlés
  3. Kösz a FGY-s linkeket, én is kutattam, mielőtt leírtam a gondolataimat, de sajna semmit nem találtam. Azt is tudom, hogy FGY-vel szemben vannak adósságaim - de ezek általában nem kültéri szobrok...
    Bp-i látogatás ? Hát igen, mintha arról lett volna szó, hogy tavasszal, ha megjött az új utazási kedvezményed...
    Ma június 3 van...

    VálaszTörlés
  4. Ez a szobor így fejetlenül olyan mintha "ufó bébi" lapulna a csúcsos gömbbe.:-)))))

    VálaszTörlés