2010. június 30., szerda

Kísérletező alkotók

Bocsássa meg nekem a Jósiten és Keserű Ilona – de nem mondhatom, hogy a Zsolnay gyár elhagyott mocskos üzemcsarnokában rendezet kiállítás nekem „tetszett”. Megnéztem, persze hogy meg, hiszen itt van a közelemben, meg kíváncsi is voltam rá. (Legalább a belépés ingyenes.) De hazafelé jövet az jutott eszembe, mi lenne, ha az ide látogatóknak is adnának ingyen festéket, meg ecsetet, no és hatalmas vásznakat, s arra bíztatnák őket: Rajta ! Fessetek! Egészen biztos vagyok benne, a látottakhoz hasonló képek (is) születnének, de akár még azt is el merem gondolni, hogy tán különbek is.

Persze ki tudja, ez csak játék a gondolataimmal.

Szóval mit is mondjak ? Érdekes kísérlet – de amikor a „művészet” ilyen túlságosan natúr helyen „tenyészik” akkor bizony előfordulhat, hogy a látogatót (pl. engem) az üzemcsarnok vas-szerkezete, az ablakokon ferdén beeső fénysugár, vagy egy sarokban tekergő használatlan csővezeték is megállásra, elgondolkodásra késztet, legalább annyira, mint egyik másik színes, maszatos vászon. Volt néhány kép, amire kifejezetten rossz volt ránézni, nem akarnám megbántani az „alkotót” – inkább nem írom körül, melyekre gondolok, legyen elég annyi, hogy azok itt alább NEM láthatók.
















9 megjegyzés:

  1. (Valami ilyesmire számítottam !- bocs' tőled (is) - meg olvastam pár hozzászólást az online újságban.)
    Van ez így ! - (ugyebár nem kell egyformának lenni- stb.)
    Könnyen "beszélek?"- vagy 2-3 éve tudok erről ...(tv.) - és ha valakit jobban érdekelne, talán itt (több évre visszamenőleg?) említve van.
    Kisérletező alkotók
    (remélem, működik)
    Cikk a pecsiujsag.hu/ -ban (volt) nem tudom, előkereshető-e ?

    VálaszTörlés
  2. Bocs, ha a pecstv.hu keresőjébe (bal old /fent) beírjátok, hogy Keserü Ilona - akkor ott a többi tv.műsor is.
    Más
    Az újságcikk
    P.s. : ma hozta a postás a PEK2010 07/08 havi műsorfüzetet...

    VálaszTörlés
  3. Bocs'- tán jobb lett volna holnapra hagynom ?...
    <a href=http://www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=30914
    (Erre meg én mondom, hogy "Isten bocsássa meg!- ...)
    Na, ne részletezzem !

    VálaszTörlés
  4. Csuda tudja.Egy-kettőt kinagyítva még hangulatosnak mondhatnám.
    Természetesen csak a színek miatt.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sok festő, miután sikerült neki befutni, azt hiszi, hogy most már mindent megengedhet magának. Persze, én nem vagyok műértő, de kevés kép tetszett a bemutatottakból.
    (magánügy)
    A negyedik fotón a két kép például tetszett...

    VálaszTörlés
  6. Bocs' ha megint olyasmiket írok ami nem tartozik szorosan a témához ?
    (Akik gyakrabban nézik az RTL tv.-t azoknak nem annyira újdonság )- ha nem is konkrétan ez látható a tv.-ben, de talán itt van a legtöbb kép.
    Reigl Judit/A létezés ritmusa
    Ami viszont esetleg kapcsolódik/kapcsolódhat bármilyen kiállításhoz (vagy legyen az bármilyen művészet (?) - kb. ez :
    Kételkedem,tehát vagyok?
    [ Olvasva @délim és @Exit vélekedését - bár nem részletezték- valamilyen gondolatot/érzést kiváltott belőlük - és talán épp' ez a "cél?" -én sem vagyok hozzáértő! (sőt!) -minél többet próbálok megtudni, egyre jobban érzem,mi mindent nem tudok! (plagizálás ?)
    (lássam, működik-e ?)
    *******************************

    VálaszTörlés
  7. (ha "belepusztulok" is, de beírom!)
    Kételkedem,tehát vagyok ? ( remélem)-
    és benne olyasmik is, hogy vajon mi az "érték" ?- a "gondolat" vagy maga a mű ? - és ne bonyolítsam.
    Az én kételkedésem (pl.) : Mi lett volna akkor,ha a (Zsolnayban)- ki lett volna írva a mű címe és az alkotó neve ?- ( bár én a könyvek esetében is azt szeretem,hogy legyen "rám bízva" mit "érzek bele,vagy ki belőle... máskor meg elvárom, hogy legyen "utószó" és "magyarázza már el valaki" mit is kell(ene) belőle kiértenem ?...
    (Érdekesség (?) : (olvasom) Keserű I.-t egy időben foglalkoztatta : " a lecsukott szem recehártyáján megjelenő utóképek !" ) sic! - (mi van akkor, ha valamelyik képen épp' "az" van ?- ... (vagy tudom is én... :-) :-)
    Talán ennyit - ehhez a témához.
    (már így is sok volt - nekem.)
    Lehet,hogy majd rosszul írom be ?- néha "benézek" ide is :
    artportal.hu (?)
    ********************************

    VálaszTörlés
  8. Érthetetlen volt számomra, miért készít egy festő ilyen hatalmas teret betöltő alkotást.
    Talán minél nagyobb a felület annál feltűnőbb, nagyobb intenzitással van az emberekre. Egyenként is elég agresszív, de belátom ( jó a helyszín)a lepusztult, kiszolgált üzemcsarnok mint háttér jól ellensúlyozza a felhívó jellegű, némely irritáló alkotást.

    VálaszTörlés