2010. június 11., péntek

Szeret-nemszeret-szívből-színből….

A Pécsi Kisgalériában mókás/vicces/érdekes/különleges kiállítást láttam, „Páros portrék” címmel. Neves pécsi művészeket kértek fel, hogy kölcsönösen készítsenek portrét egymásról.
Az eredeti kiírásban azt olvastam,
„…Az elkészült munkák mindegyike (miután erős individuum készíti egy másik erős individuumról) valójában két ember személyiségét fogja tükrözni: alkotójukét és modelljükét egyaránt. Ezért nem lesz mindegy például, hogy ki kit választ! Sikerül-e mindenkinek azzal összefogni, akivel szeretne? Jut-e mindenkinek együttműködő partner? Érdekes helyi szociográfiát rajzol majd ki egy ilyen együttműködési térkép, amely érzékenyen mutat ki manifeszt és látens szimpátiákat, ellenszenveket. Az egész kísérlet azt mutatná meg a pécsi művész közösségből, ami az valójában: ha összetartó és koherens, akkor azt, ha nem, akkor azt. (http://www.pecsgallery.hu/2010/kisgal/5.htm  )

Hát lehet, hogy ez volt a „művészi” cél, meg az is lehet, hogy én balfácán vagyok a művészethez, de számomra nem igazán „jött át” az alkotásokból, hogy az összepárosítottak szeretik-e, vagy utálják-e egymást. Ami persze nem baj. Én most is kiválasztottam a kedvencemet (szokás szerint a legfelső sorban lévő kép, vagy képek – ezt írtam már valahol, hogy mindig ezek az elsőként betett képek a favoritjaim…) aztán a maradékot is rangsoroltam valamiképp, voltak olyanok, melyek kevésbé tetszettek, a harmadik helyezett volt a „még elmegy” és a versenyen kívülieket nem fotóztam le. Íme:

Nyári Norbert - Kotormán Zsolt




                                           Kotormán Ábel  -  Merész Máté



                                      Almási Lilla  -  Knyihár Amarilla



                                    Horváth Gábor  -  Nyilas Márta



                                         Könyvásó László  -  Pokorny Attila



                                       Ernszt András  -  Somody Péter

U.i. Dögmeleg van – azt hiszem „kulturális-sorozatomat” picit megszakítom, mert nincs lelkierőm kimozdulni se. Remélem nem ilyen idő lesz szeptemberig ?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése