2010. július 14., szerda

Gyermekeitekről……..

Netkóborlásom során tegnap találtam egy blogot, s abban egy idézetet, ami elgondolkodtatott. Miden gyermekes szülőnek elolvasásra ajánlom. Szerzője Halíl Dzsibrán, róla itt olvashattok:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%ADl_Dzsibr%C3%A1n

“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”
Itt több idézet is olvasható tőle: http://idezet.wordpress.com/category/kahlil-gibran

Kép: http://www.fehervar.bibliaszol.hu/images/stories/gyermek.gif

Mindezen dolgok csak azért foglalkoztattak/nak, mert „fogadott” gyermekeim igencsak a kirepülés időszakát élik. Persze minden relatív – ne panaszkodjam, van, akinek a sajátja ezer km-re él, s évente jó, ha egyszer látja. Ehhez képes én „az enyémeket” gyakrabban, még ha vágyaim szerint nem is elég gyakran. S jogom van-e nekem pótanyának (=nagynéni) többet kérni „belőlük” ?
És oly sokszor eszembe jutnak a saját 30-as éveim. Hát én mit csináltam ? Én se ültem folyton Anyám-Apám foteljában, velük csevegve a saját, vagy az ő hétköznapi kis gondjairól. Igyekeztem a magam lábán állni, a magam kis életét élni, férjem volt, tehát volt kivel megbeszélni az örömöt, bánatot.
Mégis ma már nagyon sajnálom, hogy nem ültem többet együtt velük, hogy nem ebédeltem többször velük, hogy pl. sosem sétáltam együtt velük. Mert eljön az az idő az ember életében, amikor felhánytorgatja önmagának a meg nem tett cselekedeteket és akkor bizony szinte mindig késő már a bánat.

4 megjegyzés:

  1. Bocs', (sértődés ne essék egyetlen szavam/mondatom miatt sem! Nézem jobb oldalon : Lelkizés" : 205...és egyebek.) Mivel nem először szerepel ez a téma, megtehetném, hogy az általában ilyenkor (többször) írtakat én is ismételjem. [A Szerb Antal Naplójegyzetet ill. az Anna Karenina kezdőmondatát.] - Viszont, ha nem írtam volna (?) - vagy ha igen, bocs' pl. van ilyesmi is !
    Y és Z generációk
    Viszont "dicséretes", (újdonság nekem)- hogy "eljutottál" addig, hogy "önvizsgálat!"- és kiérződik (?) kb. "csak olyasmit várj el másoktól,amit magad is megtennél!"- és ilyesmik.
    Nem vagyok szakember!-és nem tudom mennyire/mennyiben igaz ? "Az emberek többsége szomjazik a törődésre,csak éppenséggel megtanulták kontrollálni azt." (?) Hát... csak így tovább!- fog az menni! :-) :-)

    VálaszTörlés
  2. Valami homokszem került a gépezetbe ? - talán így és itt
    és a kapcsolódó cikkek mellette

    VálaszTörlés
  3. Bocs'- megint nem egészen ide tartozó téma,- (mert mindig akkor "jönnek elő" újabb dolgok, amikor konkrétan nem is keresem) -
    Pécsről (?)

    VálaszTörlés
  4. Persze, én (főleg) erre gondoltam
    Pécsről
    (ha valaki nem "lépett" volna tovább belőle)

    VálaszTörlés