2010. július 15., csütörtök

Kép+zene

Ha már lemaradtam a múltkor Pécsi Kisgaléria kiállításáról, kerestem helyette másikat: a Civil Közösségek Házában van Szentgyörgyi Erika festőművész Flamenco című kiállítása és mindjárt ( júl.16.péntek) bezár.
Így hát gyorsan tudósítok róla – ámbár nem hinném, hogy pont ez az én kis firkálmányom kényszerítene valakit arra, hogy még ma, vagy holnap elmenjen és megnézze.
Szokás szerint szenvedtem kicsit az üveg alá helyezett képekkel – mert azért voltak ezek között is olyanok, melyek jobban tetszettek, de igyekeztem a hiányt pótolni a „natúr” képek lefotózásával, vagyis azok közül is főképp a nekem tetszőkkel.
Egy kivételével mindegyik kép a flamenco tánccal kapcsolatos, az egyetlen „sorból kilógó kép” egy nagy madárféle, de még az is, ha jól meggondolom egy fodros, libbenő flamencót táncoló hölgy szoknyájára hasonlít…
Próbáltam kideríteni, de nem bukkantam rá, azon kívül, hogy nyilván megtanulta a flamencót, mi kötheti a művészt ennyire erősen ehhez a tánchoz. A titok nyitjára azonban nem akadtam rá, így hát kénytelenek vagytok Ti is megelégedni azzal, hogy szereti a flamencót és slussz.
http://erikaart.uw.hu/index.html (Itt egy egész kevés olvasható az alkotóról)
http://arteon.hu/index.php?action=gallery&artist_id=510 (Itt láthatók a megvehető képek)
Íme a bizonyíték látogatásomról:

Ez a kép azért került az első helyre, mert bár "üveges" 
kép, de épp az adja a különlegességét. Olyan - szerintem -
mintha egy árnyalak táncolna át a kiállítóteremen...













Szerda este pedig „táncházban” voltam. Vagy utcabálon. Vagy nem tudom minek hívják…
A Színház térre volt 7-re meghirdetve a David Klezmer Quintet (Budapest) műsora, amit fél8-kor el is kezdtek.
Elég sok, az esti hőségben tikkadozva fagyit nyaló és vizesüveget cipelő ember gyűlt össze. Meglepődtem, hogy mennyien voltak olyanok is, akik beálltak a körbe és a moderátor segítségével gyorsan elsajátítottak néhány tánclépést.… Hallgattam őket egy ideig, de aztán valahogy elegem lett, s elindultam hazafelé.
Először néhány kép a körtáncról, majd az épülő Budai kapuról a Király utcában, és végül egy lóba oltott 3 lábú tehén a Varázskertből (melynek nevét már csak meghallva is röhögő-görcsöt kapok, miközben magam elé vizualizálom a „varázslatot” és főképp a „kertet”…):






8 megjegyzés:

  1. Bocs'-(ha nem írok linkeket)-bár @Aranyosf. megérdemelné !- ha má' helyettünk is ilyen helyeken megfordul. (értsd dög melegben) - szóval:
    Googleba írva : Szentgyörgyi Erika megtáncoltatja a vásznak. (Ott olvasható,hogy maga is táncos (?) is...vagy valami ilyesmi.) Na, ezt sem tudtam V.Flamenco Tábor (Pécs) 07.25>31 között.
    (Fogalmam nincs, hogy a "flamenco" meg a "bikaviadal" (?) az kapcsolódik-e egymáshoz ... na...savanyúcukor !- elfelejtettem a linket felírni...türelem.
    **************************

    VálaszTörlés
  2. Kicsit melléütöttem...megtáncoltatja a vásznat.
    Kis pontosítás (én magamban csak CUF -nak nevezem - bár kezdek "eltelni" a sok új mozaikszóval (ne idézzem most- pl. PKK meg ilyesmik- vagy ZSKN... stb.)
    Cirkusz és utcaszínház fesztivál
    Na, ez meg a "bikás"
    A bikák
    (fekete kockára csak "erős idegzetűek" kattintsanak! )
    *********************************

    VálaszTörlés
  3. Szokás szerint csak kiegészítve a témákat
    A kiállítás
    Ismétlésért bocs'- (?) írtam már ezt ?-
    Bár biztosan más műfaj is van(?)
    "röhögőgörcshöz" = hát... bizonyára eljárt felettünk az idő... ill. én pl. a mai hírtől akadtam ki pár percre (csak)- esetleg újratemetik Zsolnayt ? (sic!) -- (ez valami "újkori mánia" lehet ?- vagy nem is tudom)
    Talán megtalálhatod a Google segítségével.

    VálaszTörlés
  4. Ma (du.) fekve/tv-t nézve (eléggé "szomorú egy "bányászos" történet volt Farkaslyuk-ról (?) - vagy honnan)- támadt a gondolatom...(1 percig...)mi lenne, ha estefelé kimennék ("ingyenbusszal") Orfűre- meg vissza - és kicsit belenéznék az EFOTT-ba. (Bár kettőn már részt vettem anno - ne bonyolítsam.) Aztán olvastam ezt (bár "régi" cikk- a frissebb hírek sem jobbak
    EFOTT/2010 (Részben írtam azért, hogy máshol is "csúszik a kezdés"- és nem is keveset.)
    OK!- nem cikizlek... de ott volt pl. az ENOTECA CORSO is ! - (nekem nem lett volna "gondom"... :-) :-)
    Nem pécsieknek ! Googleba írva... (mert az első 10-ben van- stb.)
    ********************************

    VálaszTörlés
  5. Tudom,tudom,tudom... (nem kritika!) de akinek van kedve és türelme majd nézze meg azt a kb. Budai kapu "útszakasz" építésének "kínlódásit!" (OK!- volt "régészkedés" meg közműkiváltás - meg stb. Na, de csak -csak kb. 2009.10. hó óta ..lassan 9 hónapja "görcsölnek vele."
    Tekerjetek lefelé sokat...
    (Nem feledni,öreg Tükék!- (anno) nevezték Dolores Ibarruri utcának is ! :-) :-)

    VálaszTörlés
  6. (Péntek reggel)
    Utókornak : felesleges lenne beírnom a linket (időkép.hu/hotérkép) hisz' az napközben - ill. az idő múlásával - változik. Szóval : (péntek reggel) a kezdet +24C° - és napközben/árnyékban +35C°-t mértem. (tegnap) Hiába a hajnali ablak bezárás /sötétítés - a lakás már +26C° - hiába a télen annyit szidott (?) kőlap burkolat (fdsz)- már az sem sokat segít !
    Más : olvasom, hogy igyekezzünk a megszokott étkezési időpontokat betartani!- (még ha kevesebbet eszünk is)- valahogy elhanyagoltam?- ... így aztán még az is összekeveredett bennem ?-( kizökkentem a szokásaimból?)- aztán kb. 23 órakor megéheztem (?)... és valahogy semmi sincs rendben! A franc sem érti !- mert a "biológiai" órám meg nem változott!- 05 órakor csak-csak felébredtem. Na, mennem kell(ene) valamelyest ...öntöznöm.

    VálaszTörlés
  7. Ez a lótestű-bika és az utca közepén lévő címer elhelyezés, kövezés szerencsétlen megoldás.
    Az össznépi tánc erősíti a közösségtudatot, de te kimaradtál belőle, mint ahogy én is tettem volna ( nagyon hasogat a térdem ). A kiállítás képeit köszönjük, valóban az első érdekes ( fotópályázaton a helye )
    További szép napot!

    VálaszTörlés
  8. És ha még a háromlábú tehén mellett szóló zenét is hallottad volna péntek este...
    (Bocs a tegezésért látatlanban, node a neten csak erre áll rá az ember... milye is? Tán a billentyűzete? )

    VálaszTörlés